A szeptemberben induló szakokra az E-felvételi felületen lehet jelentkezni. A szabályok és tudnivalók a Felvételi tájékoztatóban olvashatók.


Az SZTE TTIK Fizikai Intézete 14,7 millió forintos támogatással indítja el Fiziverzum című tehetséggondozó programját, amely 2026 januárjától kínál izgalmas szakmai lehetőségeket a fizikát kedvelő diákoknak.
A program nyitórendezvényét 2026. január 13-án tartották, ahol Prof. Dr. Hopp Béla, az SZTE Fizikai Intézet vezetője köszöntötte a részt vevő fiatalokat:
– A pályázat egyik célja, hogy az érdeklődő középiskolások az iskolai tananyagon túlmutató ismeretekre tehessenek szert az egyetemen, bekapcsolódhassanak az itt folyó oktatásba, megismerhessék, milyen a Fizikai Intézet légköre, és becsatornázhassuk őket az itt folyó kutatásokba. Nem titkolt célja az intézetnek, hogy a jövőben a program résztvevői közül minél többeket hallgatóként is üdvözölhessünk.
Fotonok, műszerek, mérések – a laboratóriumoktól a világűrig címmel tartott előadást a nyitóeseményen Dr. Szalai Tamás egyetemi adjunktus. Egy tablóképen olyan kollégákat mutatott be, akik a Szegedi Tudományegyetemen végeztek, s innen jutottak el például az Arizonai Egyetemre, az MIT-re (Massachusettsi Műszaki Egyetem), Berlinbe, illetve a hozzánk közeli, de rangos munkahelyekre, mint az ELI-ALPS Lézeres Kutatóközpont vagy a Semilab Zrt. Mint mondta, a tehetséggondozó program fő célja, hogy mindenki belekóstolhasson abba, milyen izgalmakat rejt a fizika és a természettudomány, és ő maga mihez érez ambíciót, miben tudná leginkább kibontakoztatni tudását. Dr. Szalai Tamás számos érdekességet árult el a James Webb űrtávcsőről, ami már több mint négy éve van a világűrben és gyűjti az adatokat. Érdekesség, hogy Szegedről jelenleg több mint huszonöt mérési programban vesznek részt a kutatók.
![]() |
| Fiziverzum projektnyitó rendezvény az SZTE Fizikai Intézetben. Galéria: Sahin-Tóth István |
Dr. Kopasz Katalin egyetemi adjunktus, a Fiziverzum program koordinátora mutatta be a pályázat főbb elemeit. A 14,7 millió forint támogatásból megvalósuló program megnyitóján a szervezőkön és a sajtó munkatársain kívül azok a 11. osztályos diákok is megjelentek, akik a most induló félévben rendszeresen részt vesznek majd az előadásokon és egyéb eseményeken. A középiskolásokat izgalmas csillagászattörténet előadás várja, ízelítőt kapnak elméleti fizikából, illetve érdeklődési körük szerint választhattak az alábbi szakkörök közül: asztrofizika, kezdő optika, haladó optika, Python és mikrovezérlők a fizikában. Akik inkább diákkutatóként kapcsolódnának a mentorprogramhoz, ők a Fizikai Intézet tanárainak vezetésével mélyedhetnek el a választott témában. A pályázat része még egy úgynevezett Fizikus teaház, és intézménylátogatásokra várják majd a tanulókat az ELI-ALPS Lézeres Kutatóintézetben, az SZTE 3D Központban és a Semilab Zrt.-nél. A program lehetővé teszi, hogy a diákok hat hónapon keresztül havi 33 ezer forint/fő ösztöndíjban részesüljenek, ezen felül aki igényli, annak fizetik az utazási költségét is. Az ösztöndíj feltétele a programok legalább 80 százalékán való részvétel. A Fiziverzum konferenciával és országos találkozóval zárul 2026 nyarán.
A pályázat megvalósítása a Nemzeti Tehetségprogram támogatásával a Nemzeti Tehetség Alapból valósul meg 2025. szeptember 1. és 2026. augusztus 31. között.
Vida-Szűcs Imre
Fotó: Sahin-Tóth István




Azért választottam az SZTE-t, mert - az országban egyedülállóan, itt egyetemi szinten folyik a dentálhigiénikus képzés. Ebben a szakmában el tudtam képzelni magam és továbbra is el tudom, így nem féltem belevágni. Szeged hangulata is nagyon tetszik, ugyanis igazi egyetemi város, fiatalos lendülettel.
Horváth Flóra
ETSZK. dentálhigiénikus
Számold ki az elsők között, hány pontod lesz az SZTE-n!
A pontkalkulátor összegyűjti az egyes szakoknál a plusz pontokat, ráadásul segít a Neked legmegfelelőbb szak kiválasztásában.
