Bezár

Felvételi hírarchívum

KJA-Number-9451

Új lendületben a nemzetközi mobilitás - ESN mentorok találkozója a Szegedi Tudományegyetemen

Új lendületben a nemzetközi mobilitás - ESN mentorok találkozója a Szegedi Tudományegyetemen

2025. július 04.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetemen tartotta közgyűlését az Erasmus Student Network Hungary 2025. június 27-29. között, melyre az ország több egyeteméről érkező mentorok mellett kiemelt vendégek is érkeztek, hogy a szervezet mentorainak és önkénteseinek tájékoztatást nyújtsanak a nemzetközi mobilitási programokról és ösztöndíjlehetőségekről. A rendezvényre Bodrogi Richárd, a Tempus Közalapítvány főigazgatója is ellátogatott, ahol előadásával, valamint válaszaival értékes információkat osztott meg a résztvevőkkel.

Bodrogi Richárd főigazgató részletesen beszélt a jelenlegi és jövőbeli ösztöndíjlehetőségekről, kiemelve a Pannónia ösztöndíjat, amely a magyar felsőoktatásban tanulók nemzetközi mobilitását támogatja. Előadásában kitért a különböző pályázati feltételekre, a program által nyújtott támogatásokra, és arra, hogy ezek az ösztöndíjak miként segíthetik a hallgatók szakmai és személyes fejlődését, valamint nemzetközi tapasztalatok szerzését. A főigazgató készséggel válaszolt az ESN mentorok számos kérdésére is, melyek az ösztöndíjak gyakorlati alkalmazását, a pályázási folyamat részleteit, és a programok jövőjét érintették. Ez a párbeszéd különösen hasznosnak bizonyult a mentorok számára, hiszen ők állnak közvetlen kapcsolatban a nemzetközi hallgatókkal és a mobilitás iránt érdeklődő magyar diákokkal, így naprakész információkkal tudják támogatni őket.

ESN_Szeged_kozgyules
ESN Hungary közgyűlés a Szegedi Tudományegyetemen. Galéria: Kovács-Jerney Ádám

Az eseményen a Szegedi Tudományegyetem is képviseltette magát, Dr. Bene Tamás nemzetközi és közkapcsolati igazgató, valamint Dr. Kovács-Jerney Leona általános és nemzetközi igazgatóhelyettes személyében, akik az egyetem elkötelezettségét fejezték ki a nemzetközi programok és a hallgatói mobilitás iránt. Köszönetet mondtak az ESN Szeged önkénteseinek a közgyűlés kiváló szervezéséért és az egész éves, elhivatott munkájukért. Az ESN Szeged tagjai nap mint nap hozzájárulnak a nemzetközi hallgatók sikeres beilleszkedéséhez és gazdag egyetemi élményéhez, önzetlen segítségükkel és programjaikkal segítve a kulturális integrációt és a közösségépítést.

Leona_Richard_Tamas

Dr. Kovács-Jerney Leona, Bodrogi Richárd és Dr. Bene Tamás az Erasmus Student Network Hungary közgyűlésén a Szegedi Tudományegyetem rektori hivatalában.


Az ESN Hungary közgyűlése nemcsak a fontos információk átadására, hanem a tapasztalatcserére és a hálózatépítésre is kiváló lehetőséget biztosított a résztvevők számára. Az ilyen rendezvények kulcsfontosságúak ahhoz, hogy a nemzetközi mobilitási programok minél hatékonyabban működjenek, és minél több diák élhessen a külföldi tanulás és tapasztalatszerzés lehetőségével.


SZTEinfó

Fotó: Kovács-Jerney Ádám

*

Már kiskorom óta tudom, hogy orvos szeretnék lenni. Ehhez pedig olyan helyet szerettem volna találni, ahol kiemelkedő elméleti és gyakorlati oktatásban részesülhetek. Fontos volt számomra egy barátságos és elfogadó környezet, ahol örök barátságokra tehetek szert. Az SZTE megadja számomra mindezt. A tanulmányok mellet számtalan lehetőséget is kínál, miközben egy igazi közösség részesévé válhatsz!

Kaptás Flóra
SZAOK, orvos

Kaptás Flóra

Számoljuk együtt a pontjaidat! - SZTE Pontkalkulátor

Számold ki az elsők között, hány pontod lesz az SZTE-n!

A pontkalkulátor összegyűjti az egyes szakoknál a plusz pontokat, ráadásul segít a Neked legmegfelelőbb szak kiválasztásában.

Tovább

pontkalkulator

Felvételi hírek