Az indiai-óceáni Réunion sziget akkora, mint egy kisebb magyarországi megye, de így is 200 eltérő mikroklímájú területre oszlik, ami a sziget mezőgazdasági tevékenységét is felosztja. Úgy számítják, a lakosság a mostani 860 ezerről 10 éven belül 1 millióra emelkedik majd; ugyanakkor a biológiai diverzitás megóvása érdekében a szigetre erősen korlátozott az élelmiszer, növény, élőállat és vetőmag behozatala. Réunionnak tehát egyszerre kell életképes, változatos mezőgazdaságot és élelmezési szuverenitást megvalósítania, miközben őrizi a sziget biológiai sokszínűségét.

Abdallah Baha, a Réunion szigetén található Forma'Terra (EPLEFPA) képzési központ főigazgatója az SZTE rendezvényén. Fotó: Molnár Szilvia / szegedify.com

Abdallah Baha, a Forma’Terra képzési központ főigazgatója szerint Réunion megye mezőgazdasági felsőfokú technikumai kiváló szakmai partnerei lehetnek azoknak a magyar intézményeknek, amelyek a diák- és oktatói mobilitáson keresztül különleges társintézményt keresnek, elsősorban a melegégövi mezőgazdaság, az élelmiszer-földolgozás, a vidékfejlesztés és a falusi turizmus területéről. A Saint-Paul-i képzési központ három intézményt tart fenn: mezőgazdasági gimnáziumot felsőfokú technikusképzéssel (BTS), duális szakmunkásképzést (CFA) és felnőttképzést (CFPPA); ezeket növénytermesztésre szakosodott tangazdaság egészíti ki. Abdallah Baha szerint Réunion szigetén a technikusi képzés után fontos lenne az egyetemi továbbtanulás, mivel a kihívás összetettségéhez képest nincs elegendő mezőgazdasági mérnök a szigeten.

Éjjeli beporzóbrigád helyett fejlesztés

A felnőttképzésben is hasznosított 18 hektáros tangazdaságban főleg gyümölcs-, zöldség és cukornádtermesztést folytatnak. A gyümölcsök között olyan nem mindennapi kultúrák vannak, mint a mangó vagy a pitaya. Utóbbi, amelyet sárkánygyümölcsként vagy kókuszkaktuszként is ismernek, eredetileg nem volt honos a szigeten, kultúráját a Forma’Terra és a helyi melegégövi mezőgazdasági kutatóintézet kísérleti projektje honosította meg. A honosítás egyik akadálya az volt, hogy a pitaya beporzását olyan denevérfaj végzi, amely nem él Réunion szigetén. Emiatt a projekt kezdeti szakaszában kézzel kellett a virágok beporzásáról gondoskodni; ráadásul a pitaya éjjel nyílik, így eleinte éjjeli beporzó brigádot kellett szervezni a farmon. Nem csoda, hogy a projekt egyik célja az önbeporzó pitayahibrid létrehozása lett.

A Forma’Terra képzési központ másik kísérleti projektje a városi környezetben folytatott mezőgazdasági termelésről szól: hogyan lehet a nem klasszikus mezőgazdasági területeket, előkerteket, sőt lakóépületek tetőzetét bevonni az élelmiszertermelésbe.

Mivel a szigeten kiemelkedő a biológiai sokféleség és ezt szeretnék is megőrizni, a növényi és állati termékek és főként a minőségi vetőmagok megtermelésére helyi erőforrásokat kell találniuk. A réunioni szakember szerint ezek olyan kutatási területek, amelyeken akár hallgatóknak is komoly mozgástere lehet. Az együttműködésben Szegedről jelenleg az SZTE Mezőgazdasági Kara érdekelt, mégpedig az éghajlati felmelegedés, az agrorendszerek rugalmassága és a biodiverzitás megőrzése tematikában.

Agroturizmus a mezőgazdaság mellett

Arra a kérdésre, hogy milyen kutatási témákkal ajánlaná Erasmus-célpontnak Réunion szigetét, Abdallah Baha így felelt:

– A magyar mezőgazdaságnak európai kontinentális jellege van; Réunionban nincsenek nagy kiterjedésű kukorica vagy szója kultúrák, ennek ellenére mindkettőnk érdeke, hogy megismerjük az optimális helyi mezőgazdasági termelés lehetőségeit és minőségi termékeink legyenek. Szigetünkön mintegy 45 százaléknyi helyi terméket állítanak elő, gyakorlatilag minden zöldséget és gyümölcsöt helyben termelnek, ugyanez igaz a tojás és a szárnyas termelésére, behozni elsősorban tejet, marhahúst és disznóhúst kell. A réunioni mezőgazdaság fejlődését a helyi kisgazdaságok jelentik, termékeiket a „Bienvenue à la Ferme” címkével minősítjük. Mivel családi farmokról van szó, a mezőgazdasági termelés mellé igyekszünk kiegészítő aktivitásokat is fejleszteni; ilyen például a turizmus. Ugyanazok a családok, akik élelmiszertermeléssel foglalkoznak, a tengerparti turizmus szolgáltatásaiba is bekapcsolódnak. Ez évek óta jól működik, visszatérnek az emberek, a helyiek pedig profitálnak a nyaraló családokból. A megyének külön terve van arra, hogy a rurális területek másodlagos tevékenységeit, a zöldturizmust és az agroturizmust fejlessze. Ebből lassan vásárlóerőt generáló tényező lesz, mivel a turisták helyi termékeket keresnek, és a szigetlakók is helyit akarnak enni; azt reméljük ettől a tervtől, hogy a farmokon lakók mezőgazdasági tevékenységét is fenntarthatóbbá teszi.

A réunioniakat a kreol kultúra, az életmód és a gasztronómia köti össze. A sziget multikulturális, kreol nyelve az afrikai, az arab, az indiai és az európai keveredéséből jött létre, és eredeti közvetítő nyelvi jellegéből anyanyelvvé alakult. Abdallah Baha szerint a kreol identitás teljesen nyitott, képes integrálni a szigetre újonnan érkezőket.

– Közös gasztronómiai fogásuk a rougail de saucissons, vagyis kolbászból készült „rougail”, egy chutney-szerű, friss paradicsommal, hagymával, fokhagymával, gyömbérrel, chilivel és más fűszerekkel készülő szósz, amelyet rizshez, húshoz, halhoz és zöldségekhez esznek a réunioniak. A szigeten általában különleges időszak az év vége, amikor a mangó és a licsi érik, és virágba borul a flamboyant, vagyis a tűzvirágfa (Delonix regia). A családokra jellemző, hogy gyakran és szívesen piknikeznek vasárnap, kiviszik a bográcsot, szabad tűzön főznek, és ez a szokás generációról generációra hagyományozódik, annak ellenére, hogy fast food és áruházláncok éppúgy vannak a szigeten, mint másutt – mondta a St. Paul-i képzési központ főigazgatója.

Professzionális gazdálkodók képzése

Még Réunionnál is messzebb van Francia Polinézia, Franciaország csendes-óceáni tengerentúli területe, amelynek 130 szigete európányi térségben van szétszórva az óceánban. Közülük a legismertebb a Társaság-szigetekhez tartozó Tahiti, fővárosában, Papeetében működik a szigetvilág egyeteme. Tahititől látótávolságra fekszik Moorea paradicsomi kinézetű szigete, ahonnan Marianne Le Tiec angoltanár, a helyi Lycée Agricole d'Opunohu (EPLEFPA) Erasmus-felelőse érkezett az SZTE frankofón tengerentúli információs napjára.

Marianne Le Tiec angoltanár, a Moorea-szigeti Lycée Agricole d'Opunohu Erasmus-felelőse az SZTE rendezvényén. Fotó: Molnár Szilvia / szegedify.com

A Lycée Agricole d'Opunohu Moorea sziget mezőgazdasági szakgimnáziuma és felsőfokú technikuma, amely 2020-ban Erasmus kétoldalú szerződést írt alá a Szegedi Tudományegyetemmel. Mooreai hallgatók érkeznek majd 2 hónapos szakmai gyakorlatra Magyarországra, elsősorban mezőgazdasági területről. Akárcsak Réunionnak, Francia-Polinéziának is célja a saját erőforrásokra alapozott élelmezésbiztonság megteremtése és az importfüggőség csökkentése. Ehhez keresik annak a módját, hogy európai értelemben vett professzionális gazdálkodói réteget képezzenek.

Marianne Le Tiec kérdésünkre, hogy milyen Erasmus kutatási témát ajánlana Moorea szigetén, így felelt:

– Polinéziában elsősorban az élelmezési függetlenség kihívását próbálják kezelni. Túl nagy mennyiségű élelmiszeripari terméket importálunk, például Új-Zélandról és Dél-Amerikából a marhahúst, az Egyesült Államokból szárított gyümölcsöt. Szerintem az Európából érkező kutatóknak érdekes lehet tanulmányozni egy olyan földrajzi területet, amely igen speciális fekvésű, szeretné megőrizni biológiai sokféleségét, ugyanakkor fejlesztenie kell mezőgazdaságát. Meg kell próbálnunk a helyi termelés előnyeit kihasználva változatosabbá tenni a termelt élelmiszerek számát. Ez jó esettanulmány lehet, amely alkalmasint összekötheti Francia Polinéziát a magyar mezőgazdasági képzéssel. Vizsgálhatjuk a terroir, vagyis a termőhely, a fajta és technológia kérdéseit, valamint a biodiverzitás megőrzésének problémáit, és ide tartozhat a mikroklíma vizsgálata is. Egyszóval nálunk egy általánosabb, globálisabb víziót lehet szerezni a mezőgazdaság kihívásairól.

Isteni tiaré, emberi környezetgazdálkodás

A paradicsomi polinéz szigeteken is fontos bevételi forrás a turizmus. Tahiti, Moorea vagy Bora Bora azonban Réuniontól eltérően nem a családi nyaralók, hanem a dúsgazdag amerikaiak célpontja. A luxusturizmus annyira meghatározza a szigetek szolgáltatásait, hogy a helyi dísznövénykertészek is elsősorban a luxusvendéglátás számára termelnek virágokat. Marianne Le Tiec azt mondja, nem könnyű egyensúlyt találni a turizmus és a környezetvédelem között:

– Az ökoturizmus fejlesztésére is vannak erőfeszítések, mivel a víz-, és hulladékgazdálkodási problémák valósak; Moorea szigetén például jelenleg nem kezelik a hulladékot. A turizmus sok pénzt, de sok hulladékot is eredményez. Az asztalterítőnek kifogástalanul fehérnek kell lennie, mert egy gazdag amerikai nem fog újrahasznosított anyagokat használni, főleg nem egy ötcsillagos szállodában. Egy polinéziai luxusszálló egy éjszakára 1200 euróba kerül, és hát ennek az igénynek a kiszolgálása nem eléggé környezetbarát.

A virágtermesztés azonban nemcsak az amerikaiaknak szól: a tiaré (Gardenia taitensis) nevű őshonos gardénia a polinéz szigetek lakóinak hagyományos viseletéhez is hozzátartozik. Ez a virág annyira szép és illatos, hogy egy tahiti legenda úgy tartja, egyenesen isteni eredetű: Atea, a teremtés óceáni istene és Tane, a szépség istene alkotta meg. A polinéz szigeteken a vendég számára nyakba akasztható füzér készül a tiaréből, a maori hölgyek pedig koronába fonva vagy fülük mögé, hajukba tűzve viselik. Egyes csendes-óceáni szigetek hagyományai szerint a virág viselése a hölgy családi státusát is jelzi: a bal fülön viselt virág azt jelenti, hogy asszony, a jobb fülén pedig azt, hogy hajadon viseli. A férfiak viszont kizárólag ki nem nyílt tiarét viselnek.

Kikértük Marianne Le Tiec véleményét, miben különbözik az indiai óceáni és a polinéziai kultúra:

– Én mindkét szigeten éltem, – felelte – azt mondanám, Francia Polinéziában kevesebb kultúrakeveredés volt, mint Réunionban. Az indiai-óceáni szigetre egymást követő hullámokban érkeztek az indiaiak, kínaiak, afrikaiak, európaiak a történelem folyamán, míg Polinéziában nem volt ilyesmi. Tahitiban, Új-Zélandon, Hawaiiban vagy a Húsvét-szigeten ugyanazt a maori kultúrát találjuk, bár az egymástól távolabb eső szigeteken nagyobbak a különbségek. Egy kicsit a kontinentális Európa népeihez hasonlítanak ebben. Annál is inkább fontos a polinéziaiaknak európai kapcsolatokat létesíteni, hogy jobban érzékeljék összetartozásukat. Réunionban a családokban mindig van valaki, aki nagyvárosban dolgozik valahol; ez a polinéz szigetekre nem jellemző. Itt az emberek a csendes-óceáni zónában keresnek munkát, nem Franciaországban.

Ami a nyelvet illeti, Francia Polinéziában is a francia a hivatalos nyelv és a képzések nyelve, de valójában nem vette át a helyi nyelv szerepét. – Van egy közös autochton polinéziai nyelv, a Reo Tahiti, amelyet a Társaság-szigeteken beszélnek – mondja Marianne Le Tiec. – A tágabb szigetvilágban, a Marquises-szigeteken vagy a Gambier-szigeteken ennek rokon nyelveit találjuk. E nyelvek különböznek, de azért közös szókészletük is van, ami lehetővé teszi, hogy az emberek megértsék egymást. A francia ténylegesen csak a második nyelv, valójában idegen nyelv Polinéziában, sok család nem is beszél franciául. Emiatt aztán eléggé összetett feladat, amikor ilyen tanulót kapunk, mindig szükség van egy kollégára, aki fordít, nehogy félreértés legyen a képzésben. Az intézményünkben egyébként tartunk Reo Tahiti nyelvi kurzust, elsősorban azoknak a fiataloknak, akik távolabbi szigetekről jöttek.

Az Erasmus+ lehetőségek iránt érdeklődők tudományterülettől függően az SZTE Mezőgazdasági Karon, vagy az SZTE NKI Nemzetközi Mobilitási Irodában kaphatnak több információt.

A partnerek hasznos címei (kommunikáció angolul vagy franciául):
Lycée Agricole d'Opunohu: erasmus.opunohu[at]gmail, https://www.facebook.com/lpaopunohu
Lycée Forma'Terra: erasmustpaul[at]gmail.com, https://formaterra.re/index.php/erasmus/

Panek Sándor

Borítókép: A Tahiti mellett fekvő Moorea sziget légi felvétele. Fotó: tahiti.com