weboldal_nyito_start

Háromszorosára emelkedett a START ösztöndíj keretösszege

Többen és több támogatást kaphatnak azok közül a középiskolások közül, akik az SZTE-re első helyen jelentkeznek, sikeresen pályáznak a Start Ösztöndíjra és fel is veszik őket. Az igény évről évre nőtt, ezért triplázták meg a forrást, amelyből fejenként 40-120 ezer forintot kaphatnak a hallgatók.

A Szegedi Tudományegyetem segíti a rászoruló vagy kiemelten tehetséges hallgatók tanulmányait. Elérhetők a klasszikus tanulmányi ösztöndíjak a nappali tagozatos, államilag támogatott alapképzésben résztvevő diákok számára éppúgy, mint a félévente adható tankönyv-és jegyzettámogatások és a hátrányos társadalmi vagy anyagi hátterű hallgatók támogatását célzó szociális ösztöndíjak. Ám ezeken felül még számos más, kifejezetten az Egyetem saját fejlesztésű ösztöndíjaira is lehet pályázni. Ilyen, egyszeri segítség a Start Ösztöndíj is, amely az SZTE-re felvételiző középiskolásoknak szól.


-  Az ösztöndíj iránti érdeklődés évről évre nőtt, ezért célszerűnek látszott a Start ösztöndíj keretösszegének növelése. A cél továbbra is az, hogy a legtehetségesebb diákokat Szegedre vonzzuk, és tehetséggondozásukra a későbbiekben is kiemelt figyelmet fordítsunk. Az SZTE Junior Akadémia a Start ösztöndíjban részesülőket egyetemi tanulmányaik alatt is igyekszik egyéb támogatásokhoz juttatni – mondta el Dr. Badó Attila professzor, a Szegedi Tudományegyetem központi ösztöndíjrendszerét működtető SZTE Junior Akadémia elnöke.


A klasszikus ösztöndíjformákat – vagyis például a tanulmányi ösztöndíjat és a szociális ösztöndíjat – természetesen az SZTE is kínálja, de ezen felül működik a kari- és összegyetemi szintű ösztöndíj-rendszer is. Ez utóbbit az SZTE Junior Akadémia koordinálja.

A Start Ösztöndíj, több éve működik, lényege, hogy az a jelentkező, aki a felvételi helyek között elsőként jelöli meg az SZTE-t, 40 és 120 ezer forint közötti összeget nyerhet el, ha fel is veszik a Szegedi Tudományegyetemre.

Az egyetemen belül a karoknak is van tehetséggondozó programja, így a hallgatók számára számos lehetőség nyílik arra, hogy egyetemi éveik alatt is támogatáshoz jussanak.


SZTEinfo


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Mikula_AndreaMikula Andrea - ÁJTK, jogász

Elsősorban azért választottam az SZTE ÁJTK-t, mert itt lakom Szegeden, és úgy hallottam, hogy a szegedi jogi képzés nagyon jó. Ez az évek során be is bizonyosodott. Másrészt utánanéztem néhány felmérésnek, és úgy értesültem, hogy a Szegedi Tudományegyetem legalább olyan magas szintű képzést nyújt, mint más hasonlóan nívós egyetemek az országban. A jogi karon nagymértékű tudásra és talpraesettségre tettem szert az évek során, amit nem csak a munkaerőpiacra kilépve fogok tudni kamatoztatni.




Juhasz_AnnaJuhász Anna - MGK, mezőgazdasági mérnök

Számomra egyértelmű volt már a középiskolában, hogy az MGK-n biztosan szép jövő vár rám. Sok jót hallottam ismerősöktől, de most, hogy a hallgatója lehetek ennek a karnak, én is sok maradandó élményt továbbíthatok érettségizős barátaimnak. Az órákon tanultakat az otthoni családi gazdaságban bátran kamatoztathatom. Szuper külföldi lehetőségek, gyakorlatias oktatás, és nem utolsósorban a családias légkör, amit nagyon szeretek. Ez elsősorban abban nyilvánul meg, hogy kiváló a tanár-diák kapcsolat.



További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

    Készítő