AJTK

1,8 milliárd forintból újul meg az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar épülete

Június közepén veheti kezdetét a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának nagy horderejű felújítása. A munkálatok során többek között visszaállítják az egykori kupolát és toronyszobát, az udvart üvegtetővel fedik be. Az épület műszaki fejlesztése és a belső tér szerkezeti rekonstrukciója 1,8 milliárd forintból valósul meg.

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar épületének felújításáról egyeztetett 2021. június 4-én Prof. Dr. Trócsányi László, Európa parlamenti képviselő, a szegedi jogi kar professzora, Prof. Dr. Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora, Dr. Fendler Judit, az SZTE kancellárja, Prof. Dr. Görög Márta, az SZTE ÁJTK dékánja, Csóti Ferenc, az SZTE műszaki igazgatója, Csaba Levente projektmenedzser, Pálffy Balázs, a BMSK vezérigazgató-helyettese és a kivitelező Ferroép Zrt. vezérigazgatója, Nemesi Pál.


IMG_1585

 

A Tisza Lajos körúti, 1882-ben emelt, eredetileg polgári leányiskolának szánt épület az egyetlen olyan, egykor bíróságként működő ingatlan az országban, ahol jogi képzés folyik. 1958-ban az egyemeletes ingatlan részleges felújítása során az épület eredeti kupoláját lebontották. A ’60-as években egy újabb szinttel bővítették, így a korábbi toronyszoba is eltűnt. Évtizedekig csak kisebb fejlesztésekre került sor, majd 2004-ben panorámaliftet létesítettek, részleges tetőtér beépítést alakítottak ki, és kisebb energetikai, illetve homlokzati felújításra is sor került. 2019. szeptember 9-én hurrikán erejű szél szakította le a gerendákat az épület tetejéről. Életveszélyessé vált, emiatt a teljes komplexumot ki kellett üríteni.


IMG_1595


A kari épületen korábban a többszöri átalakítás során sem sikerült kiküszöbölni a belső térszerkezet hibáit, amelyek abból származnak, hogy eredetileg nem egyetemi épületnek tervezték. Nincs közösségi tér, aula, és a keskeny falközök miatt nem lehet nagyobb befogadóképességű előadótermet sem létesíteni. A belső terek szűkössége miatt nincs elegendő számú helyiség a kar dolgozói számára. Az épület műszaki felújítására az utolsó két-három évtizedben csak részlegesen került sor, ezért több probléma napjainkra is megoldatlan maradt – így az épület pinceszigetelése, homlokzati rekonstrukciója, vagy a nyílászárók műszaki- és energetikai korszerűsítése.


IMG_1566

 

A 3795 nm2 alapterületű épület nagy horderejű felújítását és teljes átalakítását a törvényhatározat értelmében június közepén, a szegedi Ferroép Kft. kezdi meg a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (BMSK) felügyelete alatt. Az épület műszaki fejlesztése, a belső tér szerkezeti, műemléki-történeti rekonstrukciója, valamint az emlék-és bemutatóhely kialakítása 1 milliárd 885 millió 390 ezer 307 forint kormányzati támogatásból valósul meg.

 

A beruházás során többek között megvalósul a homlokzat felújítása, visszaállítják a toronyszobát és a kupolát, az épület udvarát üvegtetővel fedik be, ott új közösségi teret alakítanak ki. Bővítik, fejlesztik az elektromos hálózatot, további napelemeket helyeznek el a tetőn.


IMG_1530

 

A megfelelő energetikai korszerűsítés mellett új hallgatói, oktatási és kari helyiségek jönnek létre. A jelenleg 3795 négyzetméter alapterületű épület 4559 négyzetméterre bővül. A munkálatok előreláthatólag 2022. július közepén fejeződnek be.


SZTEinfo

Fotó: Bobkó Anna


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták

Szolga_Valentina_kicsiSzolga Valentina – GYTK, gyógyszerész

Már gimnáziumban is Szegedre jártam, így szinte egyenes út vezetett az SZTE-re. Mórahalmi vagyok, így az SZTE helyileg közel van, Szegedet pedig egy vonzó, gyönyörű városnak tartom. Ami nagyon pozitív számomra, hogy a képzés rendkívül gyakorlatorientált, és az egyetemi rangsorokban is jó helyezéseket érünk el.


Juhasz_AnnaJuhász Anna - MGK, mezőgazdasági mérnök

Számomra egyértelmű volt már a középiskolában, hogy az MGK-n biztosan szép jövő vár rám. Sok jót hallottam ismerősöktől, de most, hogy a hallgatója lehetek ennek a karnak, én is sok maradandó élményt továbbíthatok érettségizős barátaimnak. Az órákon tanultakat az otthoni családi gazdaságban bátran kamatoztathatom. Szuper külföldi lehetőségek, gyakorlatias oktatás, és nem utolsósorban a családias légkör, amit nagyon szeretek. Ez elsősorban abban nyilvánul meg, hogy kiváló a tanár-diák kapcsolat.



További hallgatói vélemények >>>