Kiemelt_informatikai_rangsoron

A lányoknak is helye van az informatikában, az SZTE informatikus képzésein

Miért érdemes a Szegedi Tudományegyetem informatikus szakjaira jelentkezniük a lányoknak is? E kérdésre kértünk választ az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar „Lányok napja” programját szervező oktatótól, az SZTE TTIK Informatikai Intézet egyik női doktoranduszától és az oktatási ügyekért felelős adjunktustól. A számokat böngészve kiderült: míg az SZTE hallgatói között 56 százalék a nők aránya, addig az SZTE Természettudományi és Informatikai Karon 35%.

„Egy teljes nap szóljon azoknak a lányoknak, akik érdeklődnek az informatikai, matematikai, vagy mérnöki pálya iránt, de kell még nekik egy kis buzdítás, hogy ilyen egyetemi szakra jelentkezzenek.” Ez a célja az országos programként indult a „Lányok napja” program-sorozatnak, melyhez 2015-ben csatlakozott az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar is. A Lányok napját a szokásos április 25-i időpontról őszre halasztották, de mi megnéztük: 2020 tavaszán mit mutatnak a számok a lányok szemszögéből az SZTE TTIK informatikusai között.

 

 

Egyetemi kulisszák mögött

 

A Lányok napját minden év áprilisában rendezik meg, azonban most a kialakult veszélyhelyzet miatt az eredetileg április 23-ra tervezett rendezvényt októberre halasztották. Ettől függetlenül azonban mindig fontos buzdítani a lányokat arra, hogy merjenek informatikai, matematikai vagy mérnöki pályát választani, ugyanis éppen annyi helyük van ezen a szakokon is, mint a fiúknak. Az elmúlt években már egyre több nő dolgozik az informatika területén is, szerencsére egyre többen választják ezt a tudományterületet.


Erasmus_hallgatok

 

A Szegedi Tudományegyetemen is évről-évre emelkedik a női hallgatók, oktatók, kutatók száma.

Az SZTE polgárai között a nők aránya:

20 ezer 813 hallgatója közül 11 ezer 567 nő – 56 százalék,

2031 oktató között 939 nő – 46%,

406 kutató között 178 nő – 44%,

6743 „egyéb” dolgozó, például adminisztratív munkatársak között 4940 nő – 73%.

 

Az SZTE Természettudományi és Informatika Karához tartozik a legtöbb olyan képzés – például az informatikus szakok, a matematikus, fizikus szak –, amely a fiúk körében népszerűbb, mint a lányok között. Az SZTE TTIK is azért csatlakozott 2015-ben a Lányok napja programhoz, hogy népszerűsítsék e szakokat a nők körében úgy is, hogy a középiskolás diáklányok bepillanthatnak az egyetemi kulisszák mögé.

 

– Ennek a programnak az a célja, hogy tájékoztatást kapjanak a lányok egy mindenki által férfiasnak mondott szakterületről. Szeretnénk bemutatni az itt folyó munkát, kutatást, oktatást az itt dolgozó nők szemszögéből. A középiskolások számára több ilyen programot is szervezünk, például kimagaslóan magas az érdeklődés a laborlátogatásainkra – mondta el Kocsorné Sebő Marianna, a szegedi Lányok napjának szervezője.

 

 

A Lego robottól az Arduino programozásig


– A lányok sokszor nem mernek jelentkezni informatikai szakokra, noha az érdeklődésük és a képességeik is megvannak ehhez a képzéshez – hangsúlyozta a programszervező. – Azt gondolják, hogy csak férfiakból válhat jó informatikus. Ezeket a kételyeket szeretnénk eloszlatni. Erre nagyszerű alkalom a Lányok napja program, ahol a személyes találkozás alkalmával nagyon sok kérdésre fény derül.


SZIV_MG_0685


Az SZTE Lányok napja program-sorozatában egyetemi foglalkozásokon mutatják meg a szervezők és kiállítók, hogy a nők a műszaki élet területén is helyt tudnak állni, ezáltal pedig kedvet csinálnak számukra bizonyos szakterületek elsajátításához. A Lányok napján országszerte fiatal nők ezrei szerezhetnek életre szóló inspirációt pályaválasztásukhoz, és ezen a napon az ország legjobb vállalatai, egyetemei és kutatóintézetei engednek bepillantást a kulisszák mögé.

 

Az egynapos programon három szekcióban ismerkedhetnek meg a lányok a szakmával. A program elején az SZTE TTIK Informatikai Intézet vezetője tájékoztatja az érdeklődőket a szakokról, a felvételi statisztikákról és a legfontosabb információkról. A következő szekcióban informatikus lányok és asszonyok előadásain keresztül tekinthetnek be a gyengébbiknek mondott nem tagjai az informatika különböző ágazataiba. Az előadók bemutatják mivel is foglalkoznak a hétköznapokban.

 

– Informatikus hallgatók, doktoranduszok és oktatók is bemutatkoznak a Lányok napján. Az egyetemen kívülről, cégektől is meghívunk informatikus hölgyeket, hogy már a munka világában jelentkező tapasztalataikról meséljenek. Az előadások végeztével laborlátogatásra visszük a lányokat. Az ipari informatikához és a képfeldolgozáshoz használatos eszközeinkből nyújtunk gyakorlati bemutatót – sorolta Kocsorné Sebő Marianna a programkínálatot, amelynek „csattanója”, hogy gyakorlati foglalkozásokon próbálhatják ki a lányok a Lego robotot és az Arduino programozását is.

 

 

Az algoritmikus gondolkodás a titok?

 

– Évek óta a legnépszerűbb szak az SZTE TTIK informatikai képzései közül a lányok körében a gazdaságinformatikus Bsc. Ezen a szakon a hallgatók egynegyede lány minden évben. Sok lány választja a programtervező informatikus képzést is – nézte a statisztikát Mingesz Róbert, az SZTE TTIK Informatikai Intézet intézetvezető helyettese, az oktatási ügyekért felelős adjunktus. – A lányok között is szép számmal akadnak tehetségek: 2019-ben a mérnökinformatikus és a villamosmérnök szakokon is egy-egy női hallgató érte el a legjobb pontszámot a felvételin.


TTK-ea2

 

Az SZTE TTIK polgárai között a nők aránya:

  • összesen 4416 hallgató, közte 1540 nő – 35%,
  • összesen 284 oktató közül 61 nő – 22%,
  • összesen 221 kutató közül 89 nő – 40%.

Az informatika szakokon a női hallgatók száma:

  • 2019-ben 99,
  • 2018-ban 79,
  • 2017-ben 91.

 

Kardos Orsolya, az SZTE TTIK Számítógépes Optimalizálás Tanszékének az egyedüli női doktorandusz hallgatója. Számára a középiskola választásnál dőlt el, hogy az informatika irányába indul. Már akkor egy informatikus osztályba került, ahol a programozás alapjaival is megismerkedett.

 

– Sokakkal ellentétben engem nem a számítógépes játékok hoztak erre a pályára – kezdte történetét Kardos Orsolya. – Szerintem kezd visszaszorulni az a nézet, hogy ez az irány csak fiúknak való.

 

Mi tarthat vissza egy lányt attól, hogy az SZTE informatikus szakjainak valamelyikére jelentkezzen? – kérdeztük az SZTE TTIK Számítógépes Optimalizálás Tanszékének doktoranduszától. Ahhoz, hogy valaki informatikussá váljon, szükséges egy bizonyos beállítottság, algoritmikus gondolkodás és érdeklődés – vélekedett Kardos Orsolya. Szerinte a másik visszatartó erő az lehet, hogy még él az emberekben a „tipikus kocka programozó” képe, aki „vadul pötyög”, és „egyre több zöld betű jelenik meg előtte a képernyőn”... Holott az informatikus szakma, és az SZTE képzései által kínált lehetőségek sokkal árnyaltabbak és szerteágazóbbak, mint ahogy az esetleg kívülről látszik – jelentette ki a doktorandusz.

 

– Annyiféle feladatkör kapcsolódik az informatikához, hogy mindenki megtalálhatja a helyét, akár hardcore programozói, akár matekos beállítottságú, akár művészi tehetséggel megáldott emberről legyen szó – oszlatja el a tévhiteteket a fiatal nő azzal kapcsolatban, hogy az informatikus pálya férfiaknak való. – Sok helyen éppen pozitívumként kezelik azt, ha valaki nőként ezt a pályát választja. Sokféle gondolkodásmódú, nyitott, kreatív, lelkes és tenni vágyó emberre van szükség ebben a szakmában is, így szinte mindenki megtalálhatja a számára leginkább tetsző feladatkört. Szerencsére ma már sok nagyobb és kisebb cég is törekszik a diverzitásra, így egyre nyitottabbak a nők felé. Ez nem meglepő, hiszen nagyon sokféle embernek kell jól együttműködnie ahhoz, hogy egy vízióból konkrét szoftver szülessen, és a megrendelő elégedett legyen vele.


SZIV_MG_0658

 

A nők sokszor másképpen gondolkoznak, másképpen közelítenek meg egy problémát, mint a férfiak. Ez a különbözőség pedig kiemeli a nőket ezen a területen is. Miért? Mert a nőkre jellemző a precizitás, a kitartás, a monotonitás nagyobb mértékű viselése is. Ez sokszor sikeressé teszi őket. Tudományosan igazolt az is, hogy ha egy csapat vegyes összeállítású, sokkal hatékonyabbak és eredményesebbek a munkában. Ráadásul az informatikus pályával olyan szakmát választhatnak maguknak a felvételi jelentkezés előtt álló lányok, amelynek biztos, hogy van jövője, és amellyel a hallgatók sokszor már a képzés időtartama alatt el tudnak helyezkedni – jól fizető állásban, informatikusként.

 

SZTEinfo – Kocsis Bernadett

Fotó: Bobkó Anna


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Csoke_Mark_felveteliCsőke Márk- BTK, történelem

Harmadévesként már tapasztalatból mondhatom, hogy igaz a hír az egyetem színvonalas oktatásáról. Örülök, hogy ezt személyesen is megtapasztalhatom a történelem szakon. Az egyetemválasztás során fontos szempont volt az is, hogy a Szegedi Tudományegyetem közel van a szülőfalumhoz, és az, hogy sok ismerősöm is ide jelentkezett. Nagyon szeretek itt tanulni, mert Szeged nagyon szép és élhető város.


kartali_tunde_felveteliKartali Tünde - TTIK, biológia PhD

Újvidéken, szerb nyelven fejeztem be a mesterképzést. De mindig is szerettem volna az anyanyelvemen továbbtanulni, mikrobiológiával foglalkozni. Ezért jelentkeztem az SZTE Biológia Doktori Iskolájába. Szegedet mindig is szerettem. Régóta tisztában vagyok azzal is, hogy az itteni egyetem minőségi képzést biztosít, az SZTE Mikrobiológiai Tanszékéről csak jót hallottam. Ezért választottam a Szegedi Tudományegyetem doktori képzését.




További hallgatói vélemények >>>