BSZE2019osz

Sokszínű kurzuskínálat nem csak egyetemistáknak? Ez a Bölcsész Szabadegyetem!

2019 őszén a Bölcsész Szabadegyetem ismét várja mindazokat, akik úgy gondolják, hogy tanulni, művelődni, a világ minél több részletét megismerni jó. Az érdeklődők az irodalom, a nyelvészet, a művészettörténet, a filozófia, a történelem, a vallástudomány és a néprajz területéről vehetnek föl órákat.

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara 2016 őszén indította el a Bölcsész Szabadegyetemet a Bálint Sándor program részeként. Ennek a kezdeményezésnek az volt a célja, hogy minél szorosabbra fűzze az intézmény és Szeged, illetve Szeged környéke kapcsolatát, közelebb hozza egymáshoz az egyetemi és a nem egyetemi polgárokat. Az eddigi jelentkezésekből, visszajelzésekből kiderült, sikeresen.

A meghirdetett kurzusokból több mint százat vettek föl idősebbek és fiatalabbak, középiskolások, középkorúak, nyugdíjasok – hiszen sem az előképzettség, sem az életkor nem akadálya annak, hogy valaki beiratkozzon az őt érdeklő kurzusokra, és együtt tanuljon az egyetemistákkal.

 

Így 2019 őszén a Bölcsész Szabadegyetem ismét várja mindazokat a polgárokat, akik úgy gondolják, hogy tanulni, művelődni, a világ minél több részletét megismerni jó. Ebben a szemeszterben igazán változatos lesz a kínálat: az irodalom, a nyelvészet, a művészettörténet, a filozófia, a történelem, vallástudomány és a néprajz területéről vehetnek föl órákat az érdeklődők. Sőt idén Egyetemkóstoló akciót is hirdet a bölcsészkar: a középiskolás diákok ingyenesen látogathatják a kurzusokat!

 

Bolcsesz_Szabadegyetem_2019


A 2019-es őszi félév első tanítási napja: 2019. szeptember 2. (hétfő). A kurzusokra 2019. szeptember 15-ig lehet jelentkezni.

Az órák kizárólag a tandíj befizetését követően látogathatók.

 

A kurzuskínálati lista:

Filozófia, művészet, művelődéstörténet, filmelmélet

Irodalom, nyelvészet

Történelem, régészet

Néprajz, vallástudomány

Nyelvi kurzusok

 

A szemeszter kurzuskínálatának listája letölthető PDF-ben is.

 

Jelentkezés:

Jelentkezni idéntől csak online formában lehetséges a jelentkezési lap kitöltésével és megküldésével az alábbi e-mail címre: btkpr@arts.u-szeged.hu

Jelentkezési lap letöltése

Jelentkezési határidő: 2019. szeptember 15.

 

A jelentkezés díja:

max. 2 kurzus esetén 8.000 Ft. / félév

max 5 kurzus esetén 15.000 Ft. / félév

5 kurzus felett 20.000 Ft./félév

Kivételt képeznek idéntől a nyelvi kurzusok: egy kurzus 15.000 Ft / félév, két kurzus: darabonként 12.000 Ft/ félév, három vagy több kurzus: darabonként 10000 Ft / félév.

 

Egyetemkóstoló akció diákok számára:

Középiskolás diákok számára ingyenes az órák látogatása.

Az órák látogatása csak jelentkezési lap kitöltésével lehetséges!

 

További információ a jelentkezésről:

Henn Zsófiától, SZTE BTK Tanulmányi Osztály (Szeged, 6722, Egyetem u. 2. II. em.) e-mail: zsofihenn@arts.u-szeged.hu, tel.: 0662/544-363

vagy Biber Evelin PR referenstől az alábbi elérhetőségen: btkpr@arts.u-szeged.hu, vagy telefonon: 0662/544-244


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Honti_Szilard_felveteliHonti Szilárd - JGYPK, testnevelő-edző

Világéletemben sportoltam, ezért fontos volt számomra, hogy segíthessem a diákokat már fiatal korukban az egészségesebb életmód felé orientálni. Ehhez nagyon komoly támogatást nyújtanak a szakmailag felkészült tanárok és a sokrétű képzés, hiszen a tanulmányok alatt minden sportba betekintést kapok. Mindenki, aki szereti a sportot és valóban ezzel akar foglalkozni később, itt megtalálja a számításait. Csak ajánlani tudom mind az egyetemet, mind pedig a szakot a fiatalabbaknak.



Balogh_LaszloBalog László - ETSZK, gyógytornász

Világ életemben az egészségügy iránt vonzódtam. Talán ezért jelentkeztem először biológia szakra, ami nem vált be. Később gyógymasszőrködéssel foglalkoztam, ott ismertem meg nagyon sok olyan embert, akik az SZTE ETSZK gyógytornász szakára járnak. Megtetszett a tudás, amit ők képviselnek, ezért eldöntöttem, hogy én is ide akarok járni. Azért a Szegedi Tudományegyetemet választottam, mert itt olyan gyakorlatorientált a gyógytornászképzés, mint sehol máshol az országban. A gólyatábor és kari bulik is nagyon jók, összességében mindennel meg vagyok elégedve.



További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.