Kiemelt_MTA_Bolyai_nap_2019

A legújabb Bolyai-ösztöndíjasok 11 százaléka az SZTE kutatója

A PhD-n túljutott legkiválóbb fiatalokat segíti a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj, amelyet az MTA alapított 1996-ban. Az egy, két vagy három évre szóló anyagi támogatást 2019-ben 151 fiatal, köztük 17 kutató a Szegedi Tudományegyetem munkatársaként nyerte el. Az SZTE kutatói közül 12 ifjú Bolyai-oklevelet, 1 tehetség MTA Bolyai-emlékplakettet is kapott.

A pályázók 18 százaléka nyerte el 2019-ben a Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat, derült ki a Magyar Tudományos Akadémia székházában tartott ünnepségen. Az egy, két vagy három évre elnyerhető támogatás odaítéléséről a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratórium dönt. Huszonkettedik alkalommal ítélték oda a Bolyai-ösztöndíjat, melyet idén 837 érvényesen pályázó közül 151-en nyertek el.


 Bolyai-nap_2_2019

 

Szegediek és „Bolyaisok”


Az MTA székházában tartott oklevél átadó ünnepségen a szegedi akadémikusok közül részt vett, illetve a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratórium tagjaként közreműködött Prof. Dr. Kemény Lajos, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika igazgatója, aki köszöntötte a megjelenteket, majdProf. Dr. Vigh Lászlóval, az MTA SZBK Biokémiai Intézet korábbi igazgatójával és más akadémikusokkal egyetemben – okleveleket is átadott.


Bolyai-napon_Kemeny_L

 

A Bolyai János Kutatási Ösztöndíj alapítását 1996-ban kezdeményezte a Magyar Tudományos Akadémia. A PhD-fokozat megszerzését követő időben fontos anyagi támogatást jelentő ösztöndíjat 2019-ben elnyert kutatók 11 százaléka a Szegedi Tudományegyetemen dolgozik.


Bolyai-napon_Farkas_K

 

Az SZTE munkatársai közül 2019-től Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásban 17 kutató részesül: Alapi Tünde, Almásiné Csoma Zsanett Renáta, Bodai László, Csontné Kiricsi Mónika, Farkas Klaudia, Gosztolya Gábor, Hegedűs Péter, Kasik László, Keller-Pintér Anikó, Kovács Gábor, Kozma Gábor, Magyari Klára-Dorottya, Pap Zsolt, Poór Péter, Szabó Tamás, Vidács László, Villányi László.


Bolyai-napon_Keller-Pinter_A

 

 

A „nagydoktori előszobája”?


„A nagydoktori fokozat megszerzése előszobájának is tekinti a szakma a Bolyai-ösztöndíjat. Ezt a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratórium elnöke, Tulassay Tivadar hangsúlyozta a Bolyai-napon – adta hírül az mta.hu.


Bolyai-napon_FT

 

„A Bolyai-ösztöndíj csak a pályájuk első szakaszában képes segítséget nyújtani évente másfél száz kiváló kutatónak. Fontos lenne, hogy a jövőben a tudományos élet intézményi szereplői együttműködjenek, hogy a különféle, sok esetben ma is létező elemekből – hadd utaljak itt például a Lendület- vagy az Élvonal-pályázatra – összeálljon egy teljes életpályamodell, melynek segítségével egyre több kutatónk állhat helyt a nemzetközi mezőnyben” – emelte ki az mta.hu Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke köszöntőjének lényegét.

 

 

Emléklap és plakett


A Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratórium 2001–ben határozott úgy, hogy a záró kutatói jelentésükre kiemelkedő minősítést kapó ösztöndíjasoknak emléklapot adományoz, közülük a legjobbakat pedig MTA Bolyai-plakett kitüntetésben részesíti.

 

A testület 2019-ben 172 záró kutatói jelentést értékelt. A jelentést készítők közül 80 ifjúnak emléklapot, ebből 14 kutatónak plakettet is adományozott.

 

A Bolyai-napon, az MTA székházában rendezett ünnepségen adták át, immár 19. alkalommal, a plaketteket és az emléklapokat. Az emléklappal kitüntetett ifjú kutatók 18 százaléka a Szegedi Tudományegyetem munkatársa. Ebben az elismerésben részesült 2019-ben az SZTE 12 kutatója: Almásiné Csoma Zsanett Renáta, Balog Attila, Boros Lajos, Kasik László, Kertész Szabolcs, Kovács Szílvia, London Gábor, Németh István Balázs, Sándorné Kérchy Anna, Sápi András, Spengler Gabriella, Vasas Andrea Katalin.


Bolyai-Napon_Farkas_K_ea

 

A legjobbaknak oda ítélt MTA Bolyai-plakettet az SZTE munkatársai közül Farkas Klaudia vehette át, aki előadást is tartott az MTA székházbeli ünnepségen.

 

SZTEinfo – Ú. I.

Forrás: mta.hu

Fotók:mta.hu / Szigeti Tamás


További részletek az MTA honlapján: A szabad kutatás esélye a legkiválóbbaknak – átadták a Bolyai-ösztöndíjakat