Egy hét az élettudományok jegyében

A Straub Örökség Alapítvány 11. alkalommal rendezi meg a Középiskolás Élettudományi Kutatótábort, vagyis a KÉK-et, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontjában. A június 25 - július 5. közötti táborban a fiatal biológusok izgalmas előadásokon és laborgyakorlatokon vehetnek részt.

A tábor célja, hogy a legtehetségesebb középiskolások minél közelebbről ismerkedhessenek meg az élettudományok ma művelt területeivel: azzal, hogy mit csinál egy kutató; hogy mi a különbség az orvos, a kutatóorvos és a kutató munkája között. A táborban ezek mellett a médiában felkapott és sokszor eltorzított témákat is megvitatják tudományos szemszögből.


A 30 fős táborba idén 23 diák érkezik az ország minden részéből, 13 város középiskolájából. Rajtuk kívül pedig 7 diákot fogadnak a határon túlról is, összesen 6 városból és 4 országból. Az érdeklődő szegedi diákok és tanárok, az SZBK dolgozói és azok családtagjai szabadon látogathatják az előadásokat.


A tábor tudományos programjaként a diákok 36 előadáson, 6 laborgyakorlaton és műszerbemutatókon vesznek részt. Az előadásokon az MTA SZBK kutatói, az SZTE professzorai, a biotechnológia hazai képviselői ismertetik meg a diákokat legújabb tudományos kutatási eredményeikkel. A tábor résztvevői délutánonként laborgyakorlaton is részt vesznek az SZTE Természettudományi és Informatikai Karának laboratóriumaiban és az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontjában. Emellett ellátogathatnak Fehértóra, a Szegedi Vadasparkba és az egyetemi Füvészkertbe is.


SZTEinfo


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Horvath_FiorellaHorváth Fiorella - MK, műszaki menedzser

Főként a közösségi élet vonzott a Szegedi Tudományegyetemre. Műszaki menedzser szakon tanulok, az fogott meg benne, hogy a dolgok műszaki és a gazdasági részébe is bele tudok látni. Ráadásul nagyon jó lehetőségek vannak az egyetemen például: egy logisztikai tárgy keretében például elutazunk Brüsszelbe, hogy feltérképezzük az ottani repülőteret. Az itt tanulók valóban egy kis csapatot alkotnak. Viszonylag kevesen járunk az MK-ra a többi karhoz képest, ezért ismert mindenki mindenkit, és mindig egymás segítségére tudunk lenni. Ráadásul a diákélet is fantasztikus, csak ajánlani tudom mindenkinek.

Mato_Gabor_kicsiMátó Gábor – BTK, kommunikáció-és médiatudomány

Orosházáról jöttem Szegedre, mivel nagyon jó és biztató információkat kaptam az egyetemről és a városról az ismerőseimtől. Az SZTE BTK Kommunikáció-és médiatudomány szakjára jelentkeztem, ahol most vagyok elsőéves. Újságíró szeretnék lenni, és az egyetem szakmai lehetőségeinek köszönhetően már most, a tanulmányaim elején, ezen a területen lehetek gyakornok.

További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

    Készítő