tehetsegesek

Három szegedi egyetemista a legtehetségesebb magyar fiatalok között

A La Femme magazin harmadik alkalommal hirdette meg az „50 tehetséges magyar fiatal” felhívást a Nemzeti Tehetség Program támogatásával. A sokszínű szakmai zsűri a legígéretesebbek közé választotta 1034 pályázó közül a Szegedi Tudományegyetem három hallgatóját: Bálint Karolát, Görbe Tamás Ferencet és Nyerki Emilt.

Búvárrégész, zongoraművész, biokémikus, programozó – csak néhány, azok közül a fiatalok közül, akiknek a tehetségét felismerte és támogatja az „50 fiatal tehetség program”, amelyet tavaly ősszel harmadik alkalommal hirdetett meg a La Femme magazin. Ötven tehetséget kerestek, akik kivételes adottságukkal, szorgalmuk révén a jövő formálói, meghatározó személyiségei lehetnek Magyarországon és a világban.

 

Minden tehetség mellé mentort jelölnek ki a szervezők, aki tudását, tapasztalatát, kapcsolatrendszerét adja. A mentorok a kulturális, tudományos, gazdasági élet elismert személyiségei. Olyan nevek szerepelnek köztük, mint Al Ghaoui Hesna külpolitikai újságíró, televíziós szerkesztő, Tari Annamária pszichoterapeuta, Ungvári Tamás Széchenyi-díjas magyar író, Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára - aki maga is a Szegedi Tudományegyetemen végzett -, Novák Katalin család-és ifjúságügyért, valamint nemzetközi ügyekért felelős államtitkár - aki az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskolában végzett -, valamint Dr. Szendrő Péter, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács alelnöke, az SZTE Mérnöki Kar vendégoktatója. A mentori támogatás mellett a program számos média megjelenést is biztosít, amelynek köszönhetően a fiatalok bemutatkozhatnak és területüket is népszerűsíthetik.

 

Jelölni és jelentkezni is online felületen lehetett, összesen 1034 fiatal pályázata érkezett be a szervezőkhöz. A pályázatok többkörös elbíráláson estek át, a végső értékelési szakaszba jutott nyolcvan fiatalt a 38 fős zsűri egy erre a célra létrehozott online rendszerben egyenként is értékelte. Végül 24 ifjú hölgyet és 26 fiatalembert választottak ki, köztük a Szegedi Tudományegyetem három hallgatóját.


 

Bálint_KarolaBálint Karola

másodéves programtervező informatikus BSc hallgató

 

- A program új lehetőségeket nyit meg számunkra, hiszen egymástól és mentorainktól is sok újat tanulhatunk – mondta Karola. - Mentoromnak Beck Györgyöt kaptam a Vodafone Magyarország Zrt. elnökét, akivel már több alkalommal is volt lehetőségem találkozni, nagyon segítőkész, még szinte el sem kezdődött a program, máris sokat segített a szakmai fejlődésemben. Hálás vagyok, hogy részt vehetek a programban – summázta.

 

Karola bemutatkozó szövege elolvasható itt.

Korábbi cikkünk Karoláról.


 

TamasGörbe Tamás Ferenc

elméleti fizikus, ÚNKP doktorjelölt

 

- Ez egy remek lehetőség arra, hogy a szélesebb közönség is megismerje az 50 fiatal tevékenységét. Rendkívül sokszínű társaság jött össze, csupa erős személyiség, akik már most tisztán látják céljaikat és hajlandók tenni is érte. Eközben új kapcsolatok és barátságok szövődnek, amelyek a jövőben meghatározóak lehetnek. A személyes fejlődésen túlmenően elsősorban abban bízom, hogy a történetünk motiváló hatású lehet a fiatalok körében is – emelte ki Tamás.

 

Tamás bemutatkozó szövege elolvasható itt.

Korábbi cikkünk Tamásról:

 

 

EmilNyerki Emil

elsőéves info-bionika mérnök MSc hallgató

 

- Új ismertségekre teszünk szert, ami által akár saját munkánkban, de a hobbijaink területén is fejlődhetünk, nem beszélve az esetleg még nem ismert területekről, közös munkákról. Mit érzek most? Még nem tudom. Nagy felelősség ez, hiszen a program biztosít számos média megjelenést, amivel szeretném a tudományt népszerűsíteni – tudtuk meg Emiltől.

 

Emil bemutatkozó szövege elolvasható itt.

Korábbi cikkünk Emilről.


 

 

 

 

 

 

Szöveg: Bobkó Anna

Fotó: Tóth Milán


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Nagy_GergoNagy Gergő - BTK, szlavisztika-orosz, angol

Mindig is érdekeltek a külföldi Kultúrák, szerettem nyelveket tanulni. Azért választottam a BTK szlavisztika-orosz szakirányát, mert a Szegedi Tudományegyetem híres külföldi pályázati lehetőségeiről (például Erasmus-program), ahol kamatoztathatom az itt megszerzett tudást. Tehát a gyakorlatomat akár külföldön is eltölthetem. Ráadásul az orosz mellé második évtől lehetőségem nyílt felvenni az angol minort, amit szintén hasznosnak tartok a későbbi elhelyezkedésem szempontjából. A szegedi nyelv szak középpontjában a gyakorlat-orientáltság áll, ami igen fontos, ha valaki anyanyelvi szinten szeretne egy nyelvet elsajátítani.



Roop DhanjalRoop Dhanjal – GYTK, gyógyszerész

Európában kerestem olyan egyetemet, ahol kiemelkedő a gyógyszerészképzés, így találtam rá a Szegedi Tudományegyetemre. Kiderült, hogy néhány ismerősöm is itt tanul vagy tanult, és ők is elismerően beszéltek mind a városról, mind a képzésről. Rendkívül jó oktatóink vannak, a képzés pedig igazán gyakorlatorientált, magas színvonalú. Szegedet is szeretem, főleg télen, akkor igazán gyönyörű a város. Élvezem, hogy minden közel van, mindenhova könnyen és gyorsan eljutok.





További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *