_MG_8589

Több mint 6500 új hallgató a Szegedi Tudományegyetemen

Első körben több mint 6500 új hallgató kezdheti meg tanulmányait 2017 szeptemberétől az SZTE-n. Jelentősen nőtt az informatikai, mérnöki és művészeti területre felvettek, valamint a távoktatásban résztvevők száma. A korábbi évekhez hasonlóan emelkedik a Szegeden tanuló külföldiek aránya. A gólyák beilleszkedését beiratkozási hét és az SZTE Felvettek honlapja is segíti.

A 2017-es központi felvételi eljárás eredményeként összesen 5725 új hallgató kezdheti el tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen. Közülük 3672-en alap-, 775-en mester-, 906-an osztatlan, 372-en felsőoktatási szakképzésre jutottak be. Állami ösztöndíjas képzésen 4679, önköltséges finanszírozási formában 1046 új hallgató tanul szeptembertől a szegedi egyetemen. A felvételi eredményeket 2017. július 27-én sajtótájékoztatón ismertette Prof. Dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora, Prof. Dr. Karsai Krisztina, az SZTE oktatási rektorhelyettese és Dr. Forgács Tamás, az SZTE Tanárképző Központ főigazgatója.

 

Az SZTE-re felvettek átlagpontszáma (alap, osztatlan és felsőoktatási szakképzés együtt): 370,79, míg a mesterképzés 100 pontos rendszerében 82,44. A legmagasabb pontszámmal – 467 ponttal – a jogász és a nemzetközi tanulmányok szak állami ösztöndíjas helyeire lehetett bejutni. A legjelentősebb – mintegy 27 százalékos – bővülés a művészeti képzési területen figyelhető meg, 60-ról 76-ra emelkedett a gólyák száma.


_MG_8586

 

A munkaerő-piaci igényekhez igazodva jelentősen, a tavalyihoz képest 20 százalékkal (782-re) emelkedett az informatika képzési területre felvettek száma. Mintegy 6 százalékkal több – összesen 399 – új hallgató tanul majd a mérnöki képzési területen - emelte ki Prof. Dr. Szabó Gábor rektor. Annak érdekében, hogy ez a javuló tendencia folytatódjon, a szegedi egyetem uniós és hazai forrásból 2021 májusáig tartó programot indított. A projekt célja, hogy növelje az egyetemre felvételiző diákok arányát, elsősorban a hátrányos helyzetű járások középiskolásai között. Kiemelt figyelmet kap a természettudományos, mérnöki és informatikai képzési terület, az eddigi beiskolázási programok fejlesztése és a leendő hallgatók körének szélesítése.


Még népszerűbbé vált a távoktatás, a tavalyi 54 helyett idén 85 elsős kezdheti el tanulmányait. A Szegedi Tudományegyetemen idén nyolc szakon indul duális képzés - közölte Prof. Dr. Karsai Krisztina oktatási rektorhelyettes.


Nőtt az osztatlan tanárképzés iránti érdeklődés is. A legnépszerűbbek az angol-, a történelem és a magyar- tanári szakok valamilyen más szakkal párosítva - tájékoztatott Dr. Forgács Tamás, az SZTE Tanárképző Központ főigazgatója.

 

A központi felvételi eljárásban 410 külföldi állampolgár jelentkezett az SZTE-re, a legtöbben szerb állampolgárok (jellemzően vajdasági magyarok). A Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogramban előreláthatólag 196 új hallgató érkezik a szegedi egyetemre. Mellettük több száz külföldi diákot várnak az önköltséges idegen nyelvű képzésekre is. Ezeken a szakokon jelenleg is zajlik a felvételi eljárás, de várhatóan e képzéseken a hallgatók száma meghaladja a 670-et.

 

A központi felvételi eljárásban felvett hallgatók, a kormányzati ösztöndíjprogram támogatásával és az önköltséges idegen nyelvű képzésekre érkező külföldi fiatalokkal együtt több mint hatezer-ötszázan kezdik el tanulmányaikat a Szegedi Tudományegyetemen.

 

Az SZTE új hallgatói előre egyeztetett időpontra érkeznek a beiratkozásra augusztus 28. és szeptember 2. között a József Attila Tanulmányi és Információs Központba. Az adminisztratív feladatok elvégzése után sokszínű kulturális és szabadidős programok várják a résztvevőket. A gólyák megismerhetik azokat az egyetemi egységeket, melyek a következő években segítséget nyújtanak nekik a minél sikeresebb tanulmányaikhoz. A rendezvény nem titkolt célja, hogy az egyetemre érkezők már az első nap érezzék, Szeged legnagyobb közösségének tagjaivá váltak. A gólyák beilleszkedését az SZTE Felvettek honlapja is segíti, ahol minden szükséges információt megtalálhatnak egyetemi éveik megkezdéséhez.

 

ACULATI_ELEMinfoblokk_kedv_final_CMYK__ESZAAzok számára, akik nem jelentkeztek a 2017-es általános felsőoktatási felvételi eljárás során vagy jelentkeztek, de nem nyertek felvételt egyetlen felsőoktatási intézménybe sem, a Szegedi Tudományegyetem pótfelvételit hirdet. A jelentkezéssel kapcsolatos részletes információk július 28-tól érhetők el az SZTE Pótfelvételi 2017 oldalon.


SZTEinfo

Fotó: Bobkó Anna


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Frech DánielFrech Dániel – ÁJTK – jog

Úgy gondolom, hogy az egyetemen nagyon családias a légkör, nagyon közvetlenek és segítőkészek az oktatók. Nem is meglepő, hogy mindig előkelő helyeken szerepelünk az országos megmérettetéseken. Ugyanakkor Szeged miatt is érdemes ide jönni tanulni, hiszen nagyon szép, tiszta és rendezett ez a város.





Higi_CsillaHigi Csilla – BBMK, zenetanár (ütőhangszer)

Óvodás korom óta zenélek, így már a kezdetektől egyértelmű volt, hogy ezen a vonalon megyek tovább. Hódmezővásárhelyen lakom, ezért az egyetem közelsége fontos szempont volt. A gyerekeket is nagyon szeretem, ezért választottam a zenetanár-képzést. Korábban több szegedi zenészbarátom mesélte, hogy milyen jó koncerteket, rendezvényeket szerveznek Szegeden, ez is vonzott a városban. Szerintem az SZTE sok lehetőséget biztosít a zenészként való érvényesüléshez.

További hallgatói vélemények >>>