Kiemelt_BTK

Klasszikus és vadiúj képzésekről a bölcsészek nyílt napján

Információözön és jelmezbe bújt hostesek a standokon, érdeklődőktől zsúfolt folyosók. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar 2017. január 28-i nyílt napján, a kerekasztal-beszélgetésen a legdinamikusabban fejlődő iparág, az angolul SSC-nek rövidített szolgáltató központokban szükséges, a kreatív bölcsészképzéseken megszerezhető készségekről is szó esett.

– A mai egyetem már nem a múlt századi ’60-as évek stílusában működik. Míg ötven-hatvan éve, a kötött tanrendek világában egy húskombináthoz hasonlatosan minden diák ugyanazon a „gyártási folyamaton” átesve jutott a diplomáig, addig manapság rendkívül sokszínű a kínálat. Így minden fiatal úgy rakhatja össze a saját portfolióját, ahogy azt a leghasznosabbnak találja, mindenkinek a kreativitásán múlik, hogy a megfelelő szabályok betartásával miként építi fel önmagát – magyarázta Szajbély Mihály professzor, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar dékánja.


SZTE_BTK_Aud_Max


Az SZTE BTK a 2017. január 28-i nyílt napján bemutatta: itt 22 alapszakból, 29 mesterszakból, doktori iskolákból és több mint harminc programból, közel ötven specializációból, hatvan osztatlan tanár szakból választhat a továbbtanulást tervező középiskolai diák.


BTK_dekan

 Kreativitásra ösztönözve

Az SZTE BTK a 12 karból álló Szegedi Tudományegyetem része, ami további nyitottságot jelent, ugyanis más karok kínálatából is választhatnak a tudásra szomjas hallgatók. Egy ilyen színvonalas, nagy egyetemen minden adott ahhoz, hogy minden fiatal kibontakoztathasson, és a legsikeresebben nevelhesse diplomássá magát.

– A kreativitást értékeli a munkaerőpiac – osztotta meg tapasztalatát hallgatóságával a dékán, aki szerint erre segít fölkészülni a bölcsész terület, amely nem a „2X2=4”-féle igazságokkal dolgozik, hanem a változó társadalom változó igazságait kutatva nevel ötletességre és sokoldalúságra. Ez a kreativitás, a begyakorolt adaptációs képesség az oka annak, hogy a szegedi bölcsészek nagyon gyorsan munkát találnak.

A klasszikus bölcsész szakokon, a hagyományos tanári és könyvkiadói kultúraközvetítő pályákon, vagy éppen a kutatói és tudománynépszerűsítő munkán túl újszerű képzéseket és karrierlehetőségeket is kínál az SZTE BTK.

 

Mit jelent az az SSC?

Az SSC szektorban, azaz a szolgáltató központokban szükséges ismereteket nyújtó képzés új lehetőségét kínálja az SZTE BTK és az SZTE Gazdaságtudományi Kar (GTK) együttműködése. A szolgáltató szektor – a városi önkormányzat vonzó, a kormány befektetéseket támogató szervezetével kialakított jó együttműködésének köszönhetően – dinamikusan fejlődik Szegeden is. A „napfény városában” 500 új munkahelyre toboroz idegennyelvtudással is rendelkező diplomásokat a BP Global Businnes Sevices (GBS). Minderről a kerekasztal-beszélgetés résztvevőitől kaphattak friss információkat az SZTE BTK nyílt napjának résztvevői.


BP_igazgato

– 46 ezer személy dolgozik a magyarországi SSC-szektorban, csak Budapesten 80 szolgáltató központ működik – sorolta a számokat Knezevics Viktor, a Szegeden műveleti központot nyitó BP GBS operatív igazgatója. A magyar piacon 6 éve megjelent olajipari cég humántőke igényének jellemzésére az igazgató elmondta: munkatársaik 15 százaléka nem magyar állampolgár, 14 nyelven nyújtanak szolgáltatást már létező budapesti központjukban – számviteli és pénzügyi területen, az ügyfelekkel foglalkozva. A BP-igazgató hangsúlyozta: nem a végzettséget, hanem a készségeket és képességeket vizsgálják az idén kialakítandó szegedi központjukba jelentkezők állásinterjúin. A toborzás elkezdődött. A Szegedi Tudományegyetem diplomájával jelentkezők kiváló felkészültségről tettek tanúbizonyságot. – Az angol az alap, hiszen ez a belső kommunikációs nyelv, de lényeges az emberközpontúság és a kooperációs készség is – magyarázta. Ugyanakkor nem csupán friss diplomásokat várnak a Szegeden épülő 10 ezer négyzetméteres irodájukba. A fiatalos szerkezetű cég munkatársainak 85 százaléka egyetemi végzettségű. A tanártól kezdve a nyelvészen át a közgazdászig nagyon különböző diplomás találja meg itt a számítását, mert a BP folyamatos belső képzéssel biztosítja mindenkinek a tudása megújítását.

Ugródeszka a szolgáltató központbeli első munkahely a fiatalok számára. Egy-egy ilyen cég sokféle irányban kínál karrier lehetőséget.


Szeged_alpm

– A hozzáadott értéke magas azoknak az iparágaknak, amelyeket Szeged önkormányzata a stratégiai elképzelései szerint kíván fejleszteni – magyarázta Nagy Sándor alpolgármester. A napfény városának nyitott szellemisége, élhetősége a kreatív iparágalkat vonzza. A fenntartható városi környezet az egyik oka annak, hogy az itt végzett egyetemisták kétharmada örömmel maradna Szegeden, ha munkahelyet találna – hivatkozott egy felmérés eredményére az alpolgármester.

Az SSC-szekrtor ide települése a közeljövőben már 3-4 ezer új munkahelyet jelenthet. Így nem csak a friss diplomásokat várja, hanem a már végzetteket is visszavárja Szeged.

 

Két kar új modulja

– Nagy lehetőség a szegedi bölcsész és közgazdász hallgatók számára a SSC-szektor helyi bővülése, a nemzetközi cégek megjelenése – jelentette ki Kovács Péter. Az SZTE GTK dékánhelyettese a kommunikációs készség fejlesztését, a másokkal való kooperációt, a sterssz-kezelést, a teljesítmény-értékelést, az interkulturális környezetben való eligazodást, a vállalkozási ismereteket is említette, mikor vázolta, mit tartalmaz az a képzési modul, amelyet SZTE BTK és az SZTE GTK közösen indít 2017 szeptemberétől.


GTK_dh

– Szervezetileg nem duális ez a képzés. Ugyanakkor a BP gyakornoki helyeket is kínál majd az egyetemistáknak. Részleteiben is „megkóstolható” a képzés, a specializáció egészét nem kötelező végigcsinálni – nyugtatta meg a hallgatóságot az SZTE BTK dékánja, aki szerint a meglévő kari profil ilyen irányú kiterjesztése a klasszikus bölcsészképzést is erősíti. Az SZTE BTK hallgatójaként megszerezhető tudás konvertálható.

– Kreatív emberekre van szükség, versenyképes fizetést kínál a szolgáltató szektor – hangsúlyozta Kovács Péter, aki szerint „eddig Bp-re mentek jó munkahelyekért a szegediek, de most megfordult a trend: a BP jött Szegedre…”

 

SZTEinfo – Ú. I.

Fotók: Bobkó Anna


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


amin-alawar2Amin Alawar - TTIK: biológia Phd

Libanonból érkeztem Szegedre a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogrammal. Szeretek SZTE-s hallgató lenni, mert elképesztő itt a diákélet. Rengeteg a külföldi hallgató, szinte a világ minden tájáról tanulnak itt fiatalok. A laborban végzett tudományos munka mellett jut idő a kikapcsolódásra is. A város is lenyűgöző, kedvencem a Széchenyi tér.




Momen BadarnaMomen Badarna – ÁJTK – international relation

Elsősorban az egyetem nyújtotta ösztöndíj miatt jöttem Szegedre Palesztinából. Miután jobban utánanéztem a képzésnek, megtaláltam, hogy a Szegedi Tudományegyetem világviszonylatban is a legjobb 100 egyetem között van. Ezután nem volt kérdés, hogy én is itt szeretnék tanulni. A város is nagyon szép és igazán diákbarát.




További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *