_MG_7575-001

A világ legjobbjai között az SZTE

A világ legjobb nyolcszáz egyeteme közé került az SZTE az Academic Ranking of World Universities (ARWU) 2017-es listáján. A rangsorban a szegedi egyetem az 501-600. helyen szerepel.

Az 501-600. kategóriába sorolta a Szegedi Tudományegyetemet a 2017-es ARWU-rangsor.  A lista összeállításakor figyelembe vették többek között a tudományos publikációs tevékenységet, a magasan idézett kutatók számát, a Nobel- és Fields-díjas volt hallgatókat és oktatókat valamint a Nature és Science folyóiratokban publikált tanulmányok számát.


A nemzetközi rangsorra 2017-ben az SZTE mellett az ELTE (501-600.) és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (701-800.) is felkerült.


SZTEinfo


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták

Holecska_ZoltanHolecska Zoltán – BTK, történelem

Az egyetemválasztáskor több szempontot is figyelembe vettem. Az egyik legfontosabb köztük az volt, hogy erős legyen az érdeklődési területem kutatása. A másik pedig, hogy megfizethető legyen az ottani élet. Szegeden teljesült az, amit vártam: sokkal olcsóbb, mint Budapest, és a tanulmányaimat is magas színvonalon folytathatom. Ráadásul közel van az otthonomhoz, Békéscsabához is. Így egy év után úgy érzem, nem bántam meg a döntésemet, mert Szeged egy igazán élhető, diákbarát város.


Sokacz_ZsofiaSokacz Zsófia - SZTE-BBMK

Kiskoromban nagyon szerettem a zenét, zongorázni kezdtem, majd kilenc évesen eldöntöttem, hogy zongorista leszek. Egy zenei táborban ismerkedtem meg az akkori tanárommal, általa pedig a jelenlegi zongoratanárnőmmel. Nekik köszönhetem, hogy felvettek a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karra. Szeged mindig is vonzott, hisz gyönyörű város és több barátom is tanul itt. Zenepedagógia és zenepszichológia mellett, tanításgyakorlatunk is van, így általános és középiskolásokat oktathatunk. Az itt töltött éveim alatt szenvedélyemmé vált a tanítás. A jövőben, zeneiskolában szeretnék dolgozni.


További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *