SZTE magazin

kiemelt_tiszataj

A Tiszatáj online archívuma - Új szolgáltatás az SZTE Klebelsberg Könyvtárban

Az SZTE Klebelsberg Könyvtár munkatársai az első megjelenéstől egészen napjainkig digitalizálták a Tiszatáj folyóiratot.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Fiatal szegedi értelmiségiek 1946 őszén, a Kálmány Lajos Körben új folyóirat alapításán munkálkodtak. Céljuk az alföldi néptudományi kutatás, a népi gondolat előadásokkal, kiadványokkal való terjesztése volt, egy irodalmi folyóirat hasábjain keresztül.

 

Az újonnan alapított lap — Péter László keresztapaságával — a Tiszatáj nevet kapta, amely aztán hosszú és szép pályát futott be, olyannyira, hogy mai szépirodalmi folyóirataink között a legöregebb. Az első szám 1947. március 8-án jelent meg és kezdetben főként a szegedi irodalmi hagyományok feltárásához járult hozzá. Így elemezte, bemutatta, értékelte többek között Balázs Béla, József Attila, Juhász Gyula, Kálmány Lajos, Móra Ferenc, Radnóti Miklós és Tömörkény István műveit. De itt jelentek meg a háború utáni nemzedék első — Szeged és a város körüli településeket bemutató — szociográfiai munkái is. A lap — a helyi élő szépirodalom mellett — kezdetektől nagy teret szentelt a teljes hazai kortársi szépirodalom bemutatásának is. Publikált itt Nagy László, Németh László, Csoóri Sándor, Csorba Győző, Illyés Gyula csakúgy, mint pl. Esterházy és Pilinszky és sokan mások. Később — főként Ilia Mihály szerkesztőségétől fogva — a lap külön célja lett a határainkon túli magyarság irodalmának bemutatása, amely tendencia aztán a lap egyfajta védjegyévé is vált.

 

Így tehát elmondható, hogy a most 70 éves Tiszatáj a hazai és a szegedi szellemi életben, az egész irodalmi kultúránkban megkerülhetetlen, konkrét szövegei, szerkesztett lapszámai is igen nagy jelentőséggel bírnak.

 

A diákmellékleteket is beszámítva, mintegy 820 lapszám jelent meg városunk nagy múltú irodalmi folyóiratából. A teljes időszakot tekintve a folyóirat megjelent cikkeinek száma pedig meghaladja a 20 ezret!

 

Ekkora mennyiségű anyag digitalizálása, cikkekre bontása és feldolgozása nem kis munkát jelentett a Klebelsberg Könyvtár számára. Szerencsére irodalomkedvelő könyvtárosaink élvezettel végezték ezt a feladatot, hiszen az elvégzett munka során nagyszerű volt találkozni a helyi és hazai irodalom remekeivel.

 

Az adatbázis legfőbb erénye az alapos feldolgozásban rejlik, hiszen így nem csak az irodalmi művek teljes szövegében lehet keresni, hanem célzottan lekérhetőek egy-egy író, költő művei, sőt az egyes alkotások tárgyszavakat is kaptak, ezzel is fokozva a visszakeresési lehetőségeket. Az ilyen módon, részletesen feldolgozott cikkek száma nemrég lépte át a 11 ezret, terveink szerint a munkának ez a része tovább folytatódik a teljesség felé.

 

A Tiszatáj 1947-2017 online archívuma, az egyetemi könyvtár „Contenta” repozitóriumainak részeként jelenik most meg, de külön is elérhető a http://tiszataj.bibl.u-szeged.hu/ címen és a közeli jövőben a Tiszatáj online felületére is felkerül a kapcsolódás.


SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Letöltés



SZEM_boritoSZEM_angol
AMM_kulonszamAlmaMater_Magazin_2019_tel
SZTEminarium_cimlapSZEM_klinika_2020_01