kiemelt_GTK_osztondij

Ösztöndíjjal támogatják a GTK legtehetségesebb hallgatóit

Százharmincegy közgazdász hallgató részesült rész vagy teljes ösztöndíjban az SZTE Gazdaságtudományi Karán. Négy hallgató hetedik alkalommal vehette át oklevelét a 2016. szeptember 9.-i ösztöndíjátadó ünnepségen.

Ötödik éve támogatja a legkiválóbban teljesítő hallgatókat az SZTE Gazdaságtudományi Kar és az Ökonómia Közhasznú Alapítvány ösztöndíjrendszere. 2016. őszétől százharmincegy önköltséges alapszakos hallgatót támogatnak rész vagy teljes ösztöndíjjal. Közülük száz ketten vették át oklevelüket szeptember 9-én. Ösztöndíj támogatásban részesültek az angol nyelvű Economics and Business Administration szakon tanuló legjobb külföldi hallgatók is.


IMG_4604Szegedikumnak nevezte a GTK ösztöndíjrendszerét Kovács Péter a kar általános dékánhelyettese. Elmondta: a programot 2012-ben indította a szegedi gazdaságtudományi kar és 24 partnere, azzal a céllal, hogy elismerjék a tehetségeket, a hallgatók terheit csökkentsék és együttműködés alakuljon ki a hallgatók, a céges partnerek és a kar között. Kiemelte: 10 cég már több alkalommal is támogatta a hallgatókat így például a DAKK Zrt. és az Ökonómia Közhasznú Alapítvány. Négy hallgató pedig hetedik alkalommal vehette át oklevelét.


Vilmányi Márton, a Gazdaságtudományi Kar dékánja arról beszélt, hogy a karon kívül, vállalatok, alapítványok és egykori hallgatók is támogatják a jövőbeli tehetségeket. A Gazdaságtudományi Kar Tehetsége ösztöndíjat a pályázók tanulmányi eredménye alapján ítélik oda, mértéke az önköltség összegének 50 vagy 100%-a – tette hozzá.


A tanulmányi eredményt, nyelvtudást, versenyeredményeket, közéleti tevékenységet díjazó, esetenként a szociális hátteret is figyelembe vevő ösztöndíjakra a GTK alapszakos hallgatói pályázhattak. A programban a hallgatók nem csupán anyagi segítségre tehetnek szert, hanem folyamatos mentorálasban is részt vehetnek.


GTK_osztondij_atado-_2016-09-09
A rendezvényen készült képek itt megtekinthetők.



SZTEinfo – Szöveg és fotó: Gajzer Erzsébet


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Gergely_GabriellaGergely Gabriella – BTK, kommunikáció- és médiatudomány

Számomra nagyon fontos volt az oktatás színvonala, így nem is volt kérdés, hogy a Szegedi Tudományegyetemet választom, mivel mindig helyet kap Magyarország legjobb oktatási intézményei között. Szeged, és az egyetem is számos kulturális programmal várja a diákokat, ami elengedhetetlen az itt tanulók számára. A kommunikáció- és médiatudomány szak is vonzó és kiemelkedő lehetőségeket nyújt az állami ösztöndíjas, illetve az önköltséges hallgatóknak. Ilyen például a BEFUTÓ, vagyis a fizetett gyakornoki program, illetve a Tandíjfelező, melyet már a középiskolában végzős tanulók is megpályázhatnak. Az sem utolsó a sorban, hogy Szeged pont megfelelő méretű város, minden lehetőség megtalálható, amire szükségünk van, és elég otthonos.



Kocsik EdinaKocsik Edina – BTK – anglisztika

Szerintem Szeged sokkal barátságosabb város, mint Pest. Nagyon közvetlenek az emberek, és mindenhol ismerősökkel találkozok. Tetszik, hogy az egyetem elkötelezett a környezettudatosság iránt. Emellett az oktatás színvonala is kiemelkedő a hazai egyetemek viszonylatában is.




További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

    Készítő