A szeptemberben induló szakokra az E-felvételi felületen lehet jelentkezni. A szabályok és tudnivalók a Felvételi tájékoztatóban olvashatók.


A Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodája kiemelt hangsúlyt fektet az egyetemisták bevezetésére a kultúrába, mind a magyar, mind az európai művészetek terén. Az egyetemi művészeti és kulturális élet pedig a város lakossága számára is színesíti a mindennapokat.
A Szegedi Tudományegyetem hallgatóinak lehetőségük van különféle művészeti csoportokhoz csatlakozni. Azok, akik bekapcsolódnának az 1925-ben alakult Szegedi Egyetemi Énekkar tevékenységébe, ezt 2x2 kreditért megtehetik, ha általánosan művelő tantárgyként felveszik. Az énekkar tagjai olyan egyetemisták, akik az egyetemi tanulmányok mellett igényt tartanak a zene közösségépítő erejére.
Hasonló elven működik a 2005-ben újjáalakult Universitas Szimfonikus Zenekar, melynek tagjai olyan egyetemi hallgatók, akik tanulmányaik mellett szívesen foglalkoznak amatőr zenéléssel: a zenekar óráit választható kurzusként, két kreditért lehet felvenni. Az együttes rendszeresen koncertezik Szegeden és a környékbeli településeken.

A Kulturális Iroda két fő programsorozata az Őszi Kulturális Fesztivál, illetve az Egyetemi Tavasz. A két eseménysorozat heteken keresztül színvonalas kulturális, művészeti, illetve tudományos programokat kínál az egyetem polgárainak és a város lakosságának. A tavaszi és az őszi fesztivál során kiállítások, konferenciák, koncertek és színházi előadások is várják az érdeklődőket.
A Szegedi Tudományegyetem kiemelt figyelmet fordít a tehetségek felfedezésére és támogatására. Számos felhívás, pályázat, valamint művészeti verseny várja a lelkes alkotókat, több kategóriában.

Már a középiskolás éveim alatt megfogalmazódott bennem, hogy gyógyszerész szeretnék lenni. Azért választottam az SZTE-t, mert a Gyógyszerésztudományi Kar több mint 100 éves múlttal rendelkezik, valamint világszinten elismert, kitűnő professzoroktól tanulhatunk. Szeged egy szuper, élhető város: magában hordozza a nagyvárosi előnyöket, miközben megőrizte a kisvárosi hangulatot. Az egyetem számos diákrendezvényt szervez, ami tovább növelte számomra vonzerejét.
Dóczi Gabriella
GYTK, gyógyszerész
Számold ki az elsők között, hány pontod lesz az SZTE-n!
A pontkalkulátor összegyűjti az egyes szakoknál a plusz pontokat, ráadásul segít a Neked legmegfelelőbb szak kiválasztásában.
