tempos_sarkanyhajozas

Bírod a mozgást? Tanulj, kutass és sportolj az SZTE-n!

Az SZTE számos ingyenes sportfoglalkozást kínál a hallgatóknak, például: TRX, jóga, zumba, rekreációs kosárlabda, röplabda. Ezen felül a Sportközpont házibajnokságokat és sportrendezvényeket is szervez. Komolyabban is foglalkoznál a sporttal, mint tudománnyal? Itt a helyed! A sporttudomány iránt érdeklődő hallgatók bekapcsolódhatnak a Testnevelési és Sporttudományi Intézetben (TSTI) működő László Ferenc Kutatóműhely elméleti és gyakorlati munkájába.

Bajnokaink mondták


Kárász Anna, olimpiai bajnok kajakos, az SZTE GTK-n végzett 2016-ban: „Tanulmányaim során végig élveztem az SZTE támogatását az oktatók és a hallgatók részéről is. Az élsport mellett biztos pont volt akkoriban az életemben az SZTE, ami néha kifejezetten jól jött. Örülök, hogy a Szegedi Tudományegyetem is büszke rám!”


Kónya Zsófia történelmi sikereket ért el short track sportágban, vagyis a rövidpályás gyorskorcsolyázásban. Az SZTE BTK pszichológia szakos hallgatója a pekingi téli olimpián tagja volt a bronzérmet szerző magyar vegyesváltónak, ezen felül számos fontos sikert ért el, érmet szerzett világkupákon, Európa-bajnokságokon. „Szeged fontos nekem, ezért különösen örülök, hogy szülővárosomban működik „Magyarország legjobb egyeteme”.


Nádas Bence az SZTE Mérnöki Karának hallgatója, világbajnok, aki K-2 1000 méteren, Kopasz Bálinttal lett negyedik a Tokiói Olimpián, Párizsban 2024-ben pedig ezüstérmet szerzett Tótka Sándorral az ötkarikás játékokon: „Sok jó kajakos és kenus járt előttem is az SZTE-re, ez is segített a döntésben, hogy itt tanuljak. Az egyetemmel Szeged ideális hely egy fiatal sportoló számára, ahol a világnézete is fejlődhet, tágulhat. Itt minden sportoló találhat olyan képzést, ami érdekli!”


nadas_bence_mkksz_nyito


Földön, vízen,… közel 100 mozgásforma vár


„Brit tudósok” és az SZTE hallgatói bebizonyították, hogy a tanulás, a vizsgák is jobban mennek, ha időnként felfrissíted magad egy jó testmozgással. A Szegedi Tudományegyetemen erre számos lehetőséged nyílik, így biztosan megtalálod a hozzád illő sportolási lehetőséget, helyszínt, társakat.


testkultura_kk_harmadik


Imádod a csapatsportokat vagy inkább egyénileg edzenél? Teremben érzed jól magad vagy a szabadtéri sportokat preferálod?


A legalapvetőbb sportágak mellett az SZTE-n különleges mozgásformákat is kipróbálhatsz: sárkányhajó, jóga, tánc, küzdősportok, medencés sportok, outdoor programok, aerobik, összesen 60 féle magyar nyelvű és 15 féle angol nyelvű mozgásforma lehetőség közül választhatsz. Az SZTE Sportközpont kínálata széles körű és folyamatosan bővül, 2024/25-ben 215 kurzussal biztosít lehetőséget a kötelező testnevelés teljesítésére.

A Szegedi Tudományegyetem sportéletének elsődleges helyszíne a Topolya és Hattyas sori komplexum. A sportlétesítmények biztosítják a nappali tagozatos hallgatók kötelező testnevelésének feltételeit. Az SZTE Sportközpont évről évre fejleszti kapcsolatrendszerét a régió sportegyesületeivel, ezzel is bővítve a választható mozgásformák körét.

A tehetséggondozás jegyében a diákok tudományos munkáját képzett szakemberek és korszerű laboreszközök támogatják. Az SZTE Nobel-díjas kutatója, korábbi rektora, Szent-Györgyi Albert is fontosnak tartotta a mozgást: „A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze.”


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták

Zadori_BenceZádori Bence – BTK – Kommunikáció-és médiatudomány

Szeged az Alföld fővárosa. Nem olyan nagy és túlcifrázott, mint Budapest, és ez az élmények, az ismerkedés javára szolgál. AZ SZTE pedig sokkal gyakorlatiasabb képzést ad a legtöbb egyetemnél, ami a választott szakom (kommunikáció- és médiatudomány) számára elengedhetetlen. És hogy miért a #sztekomm? Mert túlságosan érdekel a világ és ezt itt különösen díjazzák.

 

 

Kocsis KadosaKocsis Kadosa – TTIK, programtervező informatikus

Amikor egyetemet választottam, fontos volt a város is és a szak hírneve is. Így jutottam Szegedre. Szerintem ideálisabb itt tanulni, mint más városban. A szakomat nagyon szeretem, sokkal gyakorlatiasabb, mint más egyetemeken, ez pedig hasznos lesz majd a munkám során. A tanárok igazán segítőkészek és közvetlenek. A szaktársaim is rendesek, úgy gondolom, tartós barátságokat sikerült kialakítani néhány emberrel.




További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *