Szegedi Tudományegyetem | Visszavadítják a tájat - A szikesedés régebbi, mint a folyószabályozás

Visszavadítják a tájat - A szikesedés régebbi, mint a folyószabályozás

2011. március 31.

Háromdimenziós modell, ez a vége a tájrekonstrukciónak. A régészeti geológiai kutatások első számú hazai műhelyének irányítója, Sümegi Pál legutóbb szikes talajt vizsgálva bizonyította munkájuk gazdasági hasznát.

Sümegi Pál: A régészeti geológus talajt gyűjt, aztán a minta elemeit Hamupipőke-szerű aprólékossággal szétválogatja, elemzi. A mikroszkóp mutatta eredmények alapján látni képes: miként változott a táj az idővel. Fotó: Schmidt Andrea

– Emberi hatásra alakultak ki vagy természetes részei a tájnak? Ez az első kérdés, amire válaszolnia kell a szikes talaj, szikes növényzet kutatójának – mondja Sümegi Pál, az SZTE Természettudományi és Informatikai Kara Földtani és Őslénytani Tanszékét vezető docens. – A Hortobágyi Nemzeti Park területén egyértelműen vannak természetes eredetű szikes területek, ezek több tízezer éve fejlődnek. A talajt a megtelepülő kultúrákkal együtt vizsgálva kiderül: rendkívül stabilak ezek a szikesek, a nagy állattartó közösségek időszakában sem romlottak le, nem pusztult a növényzete. Tehát ezeken a területeken a külterjes állattartás ideális tájhasznosítási forma.

– Túlnyerte magát az emberiség a gépesítéssel. Mindent gabonaértékben mér. Holott léteznek területek, ahol az állattenyésztés ugyanolyan haszonnal jár, mint máshol a gabonatermesztés – állapítja meg a kutató. Magyarázatként hozzáteszi: – Ha megnézzük, mennyibe kerül 1 mázsa kukorica előállítása – többek között a gép gyártásának, működésének (például az alkatrészek kopása miatti), a benzinnek a költségével, a vetőmag előállítására és a vegyszerezésre kifizetett pénzre –, akkor kitűnik: a szikes talaj – szinte „ingyen” – természetes növényeket hoz létre, amelyeket az állatok lelegelnek. Nincs szükség olyan „kalóriabombákra”, amiket a kukoricás hízlalással létrehozunk. A szikesen természetes környezetben él az állat, s bár nagyobb a veszteség, mint az istállózó tartás esetén, de minőségi hús „terem”. És azt is látni kell: a környezet védelmén keresztül az ember önmagát is védi.

Üledékgyűjtőkben az idő. Ideális kutatóhely az elhagyott folyó és tómeder. A hortobágyi puszta egyik mélyedéséből a kunkápolnási mocsár talajából vették a mintát a kutatók. Ilyen helyen ugyanannyi idő alatt vastagabb üledékréteg rakódik le, mint a talajfelszínen. A mocsárból fúrással vett henger alakú minták centiméterenkénti-milliméterenkénti szeleteibe zárva ott az idő. Így az utóbbi kétezer évet 40–50, az azt megelőző tízezer évet pedig 80–90 éves felbontásban képes látni a geológus és környezettörténész. Csigahéjak, csontok, növényi magvak, pollenek, növényekből származó opalitok mutatják meg a hozzáértőnek: milyen volt a különböző korokban a vegetáció. Módszerük: például az üledék savas feltárásával kinyerik a virágporszemeket, mikroszkóppal meghatározzák e polleneket, és összetételük változása révén megrajzolják a növényzet egykori módosulásait. A táj így megismert jellegzetességeiről végül háromdimenziós tájfejlődési térkép készül.

– Meglepődtünk magunk is, amikor vizsgálataink nyomán kiderült: a Hortobágyi Nemzeti Parkhoz tartozó Kunkápolnás szikes vidéke több mint 30 ezer éve természetes fátlan terület. Arrafelé a szikes növények már 30–40 ezer éve jelen vannak. Mindez azt jelenti, hogy fölül kellett bírálni azt a korábbi elképzelést, amely szerint a szikesedés a folyószabályozás következménye. Ez óriási anyagi lehetőség a nemzeti parkok számára – utal munkájuk gazdasági hasznára Sümegi Pál. – Kutatási eredményeink alapján például a világörökség részét képező, de eddig „emberformálta táj” kategóriába tartozó Hortobágyi Nemzeti Park átsorolható az első, vagyis az úgynevezett „ember és természet formálta táj” kategóriába. E vegyes kategóriába tartozva Hortobágy megduplázhatná a nemzetközi pályázatokkal lehívható pénzügyi támogatás összegét. Az anyagiakon túl szakmai és turisztikai érték, hogy ez a nemzeti parkunk a természetes környezet jelentős részét őrzi! Kutatásainkkal bebizonyítottuk, hogy a Hortobágy csak 40 százalékban viseli magán az emberi beavatkozás nyomait, a 60 százalék: a természeté, s ez a táj rehabilitálható. A nemzeti parkban például megszüntetik az egykori rizstermesztési kísérlet nyomait: betemetik a csatornákat, és az ott korábban létrehozott génbank segítségével visszatelepítik az őshonos növényeket – visszavadítják a tájat.

Az emberiség küldetése

– A sokszínűség fenntartásával az ember a jövőjét őrzi. Ez segít túlélni a változásokat – jelenti ki Sümegi Pál. A régészeti geológus szerint minél homogénebb a környezet, minél egyszerűbb a benne élő fajok összetétele, annál nagyobb a veszélye, hogy azokkal együtt az ember is kipusztul. A nemzeti parkok küldetése, hogy megőrizzék a táj sokszínűségét. Ezekkel teremthető meg az egyensúly az ember rövid távú gazdasági és az emberiség hosszú távú érdekei között. Mert az emberiség küldetése: nem a fajok és végső soron a földi élet kipusztítása, hanem az, hogy szétvigye és megtartsa az életet, vele együtt a saját életét.

Régészeti geológiában az első. Magyarországon elsőként a szegedi egyetemen, Sümegi Pál vezetésével indult régészeti geológiai azaz geoarcheológiai képzés. A magyar kutatásban és oktatásban nélkülözhetetlen egyetemi jegyzeteket szintén Sümegi Pál írta A negyedidőszak földtani és őskörnyezettani alapjai, valamint A régészeti geológia és a történeti ökológia alapja címmel.

Újszászi Ilona

forrás: delmagyar.hu