Géllel tisztítják a csővezetékeket

Egyszerű és nagyszerű technológiát kitalálni a mindennapi élet problémáinak megoldására, ez a tudomány egyik értelme. Ilyen a csővezeték-tisztító szegedi kék gél, amely most indul hódító útjára az alkalmazott és környezetkémiai tanszék laborjából az iparba.

Sapi_Andras_es_a_csotisztito_gel– Hogyan tisztítható a nagyon hosszú csővezetékrendszer anélkül, hogy megbontanánk? A feladat kényes, hiszen nem csak gáz- vagy kőolajvezeték, hanem ivóvizet szállító csőrendszer mechanikai takarítására is alkalmas megoldást kerestünk – magyarázza Sápi András. A szegedi egyetem alkalmazott és környezetkémiai tanszékének laborjában, az úgynevezett Béke épület alagsorában a szakirodalom, vagyis a géltechnológia fizikai, kémiai alapjainak feltérképezésével kezdődött, laboratóriumi kísérletekkel folytatódott a munka.

Géltechnológiát honosít meg, és igazítja azt az algyői cég igényeihez, valamint a hazai adottságokhoz a vegyészekből, fizikusokból, környezetmérnökből, ipari alkalmazókból álló csapat. A váratlanul elhunyt Kiricsi Imre professzor által elkezdett munkát a tanszékvezető Kónya Zoltán, Sápi András tanársegéd, továbbá Ormay Tamás, a feladványt megfogalmazó Olajipari Karbantartó, Fejlesztő és Tervező (OKFT) Kft. ügyvezetője irányítja. De egyes fázisokba például Horváth Endre volt PhD-hallgatót és számos szakdolgozatot készítő diákot is bevontak.

– Vízalapú a gélünk, ezért kedvünkre tehetünk bele például fertőtlenítőszert is, de a keménységét is szabályozhatjuk, ezáltal úgynevezett toló- vagy elválasztó géleket készíthetünk. Így különböző feladatú, úgynevezett gélvonatokat állíthatunk össze: a tológél előre, illetve hátra kerül, míg a középső szakaszba a fertőtlenítő funkciójú vagy a mechanikai szennyeződés „levésésére” alkalmas géltípusok kerülhetnek – magyaráz a tanársegéd.

 


Megbízójuk az ipar.

Az egyetemen felhalmozott tudás és az ipar tapasztalatának ötvözésére szolgáltat példát az együttműködésünk – mondja Ormay Tamás, az OKFT Kft. ügyvezetője. – Zsanán már kipróbáltuk: ipari hűtőt takarítottunk a géllel. Most a technológia szabad alkalmazásának engedélyeztetésénél tartunk.

Amerikából származik a géltechnológia ötlete. A szegedi kutatók újítása a vízbázisú, ezért olcsó és sokféle feladatra alkalmassá tehető, környezetbarát anyag, amelynek nagy mennyiségű és gyors kikeverésére titkos receptet és módszert dolgoztak ki. Saját ötletük az egész technológia kocsira pakolása is, így a szegedi kutatók mobil technológiájukkal képesek minden elképzelhető helyen futó csővezetékrendszer tisztítására. Tehát a szegedi kutatók nem álltak meg a laborban: megoldották a léptékhatás problematikáját, képesek ipari mennyiségben előállítani és dolgoztatni csőgéljüket.

Megbízójuk az ipar. Az egyetemen felhalmozott tudás és az ipar tapasztalatának ötvözésére szolgáltat példát az együttműködésünk – mondja Ormay Tamás, az OKFT Kft. ügyvezetője. – Zsanán már kipróbáltuk: ipari hűtőt takarítottunk a géllel. Most a technológia szabad alkalmazásának engedélyeztetésénél tartunk.

Csőgörény helyett

Duguláselhárítóktól ismert csőgörénnyel, szivacsdarabokkal tisztították eddig a vezetékeket. De ezek az eszközök a szűkületes, tágulatos, hajlatokkal tarkított csővezetékekben nem jól alkalmazhatók. Viszont a géltechnológia viszkoelasztikus tulajdonsága miatt kitölti a rendelkezésére álló teret, így a csővezeték belső falának végigdörzsölésére, tisztítására is alkalmas: összegyűjti a szennyeződéseket.