Kutatók Éjszakája 2017 - Szeged



kutatok_ejszakaja

Ha SZEPTEMBER, akkor KUTATÓK ÉJSZAKÁJA!

 

A kutatói pálya ünnepén, a Kutatók Éjszakáján közel 300 programmal várja az érdeklődőket a Szegedi Tudományegyetem Szegeden és Hódmezővásárhelyen 2017. SZEPTEMBER 29-én.

 

Már most írjátok be a naptáratokba, az outlookba vagy az okostelefonotokba, állítsatok be riasztást, hogy biztosan el ne feledkezzetek róla!

 

Miről is szól ez a nap?

 

Az Európai Unió Bizottsága több mint tíz évvel ezelőtt indította útjára ezt a kezdeményezést, hogy Európa-szerte megismertesse a fiatalokkal a kutatói pályát, annak szépségeivel és nehézségeivel együtt, népszerűsítse a természettudományokat, megmutassa, hogy kutatónak lenni izgalmas hivatás.

 

Szeptember 29-én délutántól késő estig egyetemi oktatók, kutatók és hallgatók várják a nagyközönséget rengeteg érdekes programmal, és máskor nem látogatható helyszíneken. A rendezvény főszereplőiről itt és itt olvashattok. A programok látogatásához tudományos előképzettség nem szükséges.

 

Miért érdemes eljönni? Mert bárhova fordulunk, mindenhol tudományos kutatások eredményeibe ütközünk, amelyek a mindennapjaink részévé váltak, mint a hologram, a színes tévé, a C-vitamin, a golyóstoll vagy még inkább az okostelefon és a modern elektronikus eszközök. Ezek a találmányok pedig elkötelezett, kitartó és kreatív tudósok munkájának eredményeként jöttek létre.

 

Kívánjuk, hogy találjátok meg az érdeklődési körötöknek megfelelő programokat, jussatok be idén arra a regisztrációköteles programra, amire már évek óta nem sikerült, és érezzétek nagyon jól magatokat a kutatók és a tudomány ünnepén szeptember 29-én, a KUTATÓK ÉJSZAKÁJÁN!


A Kutatók Éjszakájára készült programfüzet innen tölthető le.

 

A látogatók számára minden program ingyenes. Szeretettel várunk mindenkit!

 

Szegedi és Hódmezővásárhelyi Programok