2015. február 09.
Ismét magasabb lesz a minimum ponthatár, az eddigieknél jóval több alap- és osztatlan szakon lesz központi ponthatár és változik a pontszámítás módja is- hívják fel a felvételizők figyelmét a 2015-ös felvételi eljárás során. De hogyan is áll össze a felvételi összpontszám, mely szakokon lesz központi ponthatár és miként kalkulálhatunk az elért eredményekkel?
Tanulmányi-, érettségi és többletpontok
A felvételi összpontszámot alapképzésben, osztatlan mesterképzésben, felsőoktatási szakképzésben 400 + 100 pontos pontszámítási rendszerben fejezik ki. Az 500 pontos rendszer alapját a tanulmányi pontok (legfeljebb 200 pont), az érettségi pontok (legfeljebb 200 pont), valamint a többletpontok (legfeljebb 100 pont) képezik. A tanulmányi pontokat a jelentkező 9–12. évfolyamos középiskolai érdemjegyeiből és az érettségi bizonyítványban szereplő vizsgatárgyak százalékos eredményeiből kell kiszámolni. Az érettségi pontok a felsőoktatási felvételi eljárás során a felsőoktatási intézmények által képzési területenként meghatározott két érettségi vizsgatárgy százalékos eredménye alapján kiszámolt pontok összeg, tárgyanként maximum 100 pont szerezhető, így legfeljebb 200 pontot lehet elérni. Az érettségi pontok száma egyenlő az érettségi vizsgán az adott vizsgatárgyból elért százalékos eredménnyel.
A többletpontok az alapképzésben, osztatlan mesterképzésben a 400 pontot meghaladó pontok. A különböző jogcímeken elért többletpontok összege legfeljebb 100 pont lehet. Az emelt szintű érettségiért összesen 100, tárgyanként 50 többletpont jár, de csak akkor, ha legalább 45 százalékos eredményt ér el a felvételiző. A nyelvvizsgáért maximum 40 többletpont adható: 28 pont jár a középfokú (B2), komplex nyelvvizsgáért, 40 pedig a felsőfokú (C1), komplex nyelvvizsgáért. Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen (OKTV) 1-10. helyezésért 100 többletpont, a 11-20. helyezésért 50, a 21-30. helyezésért pedig 25 többletpont adható. Ugyanennyi pont jár a Szakmacsoportos Szakmai Előkészítő Érettségi Tárgyak Versenyén (SZÉTV) elért helyezésért. A Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája (TUDOK) versenyein elért nagydíjas helyezésért 30, első díjas helyezésért 20 többletpont jár. Ezeken a versenyeken (OKTV, SZÉTV és TUDOK) tárgyanként egy helyezésért adható többletpont, és csak akkor, ha az kötelező vagy választható az adott képzési területen. Az Országos Művészeti Tanulmányi Versenyeken elért 1-3. helyezésért 20 többletpont jár, az Ifjúsági Tudományos Innovációs Tehetségkutató Versenyen elért 1-3. helyezésért pedig 30 többletpont. Szintén 30 többletpont jár az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen elért helyezésért szakiránynak megfelelő továbbtanulás esetén. A világ- vagy Európa-bajnokságon szerzett dobogós helyezésért 30, az országos bajnokságon elért 1-3. helyért pedig 15 pluszpont adható. Korosztályos világ- vagy Európa-bajnokságon, az Universiadén, a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) által szervezett egyetemi világbajnokságon, illetve az Ifjúsági Olimpián elért 1-3. helyezésért 20 pont jár. A Diákolimpia országos döntőiben érmet szerző jelentkezők 10 pluszpontot kaphatnak. Szakirányú szakképesítésért 24 többletpontot kaphatnak a jelentkezők, hátrányos helyzetért 40 többletpont jár a 25. életévüket még be nem töltött jelentkezőknek, kivéve, ha az adott szakon gyakorlati vizsga alapján számítják a pontszámot. 40 többletpont jár a fogyatékossággal élő hallgatóknak és gyermekgondozásért is- derül ki az eduline összeállításából. Többletpontot kizárólag az kaphat, aki az erre vonatkozó jogosultságát a jelentkezés benyújtásával egyidejűleg, de legkésőbb 2015. július 9-éig igazolja.
Alapképzésre, osztatlan mesterképzésre, felsőoktatási szakképzésre, valamint mesterképzésre való jelentkezés esetén a jelentkező felvételi összpontszámának el kell érnie a jogszabályban meghatározott minimumpontszámot, mely a 2015-ös felvételi eljárásban alapképzés, valamint osztatlan mesterképzés esetén 280 pont, felsőoktatási szakképzés esetén 240 pont, mesterképzés esetén – 100 pontos rendszerben – 50 pontot. Aki nem éri el a minimumponthatárt, nem kerülhet be sem állami ösztöndíjas, sem önköltséges képzésre.
Pontszámítási módszerek
Alapképzések, illetve osztatlan mesterképzések esetén két pontszámítási mód alkalmazható: a tanulmányi pontok és az érettségi pontok összege, hozzáadva a többletpontokat, vagy az érettségi pontok kétszerese, hozzáadva a többletpontokat. Amennyiben a felvételiző középiskolai és érettségi eredményeiből a pontszám mindkét módon kiszámítható úgy a jelentkező összpontszámát a számára kedvezőbb módon kell meghatározni. A felsőoktatási szakképzésre jelentkezők az alap- és osztatlan szakokkal ellentétben háromféle módon kalkulálhatnak a pontokkal: a tanulmányi pontok kétszerezésével, vagy a tanulmányi pontok és az érettségi pontok összeadásával, vagy az érettségi pontok kétszerezésével, és ehhez a pontszámhoz adják hozzá a többletpontokat.
Tavaly közel maximum pontszámmal lehetett bejutni az SZTE gazdálkodási és menedzsment (460 pont), jogász (464 pont), kereskedelem és marketing (449 pont), pénzügy és számvitel (458 pont), valamint kommunikáció és médiatudomány (455 pont) szakjaira, de 400 pont felett kellett azoknak is teljesíteni, akik fogorvosként (411 pont) akartak továbbtanulni. A Szegedi Tudományegyetem 2014 szeptemberében induló képzéseinek ponthatárai itt elérhetők. A 2015. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás során a felvételi ponthatárok meghatározása országosan egyszerre, várhatóan 2015. július 23-án történik.
41 szakon lesz központi ponthatár
A korábbi 16 mellett további 25 szakon- így például gazdálkodási és menedzsment, gyógypedagógia, kereskedelem és marketing, pszichológia, politológia szakon- központi ponthatárt állapítottak meg, a 2015-ben központilag meghatározott ponthatárt már elérhető. Tudni kell, hogy csak azok szerezhetnek állami ösztöndíjas helyet ezeken a szakokon, akik elérik az előre meghatározott központi ponthatárt. Aki ezt nem éri el, csak önköltséges formában kezdheti meg tanulmányait. Fontos, hogy ezek csak minimumponthatárok, vagyis emelkedhetnek, ha a jelentkezőknek magasabb a pontszáma. Az idei központi ponthatárok:itt.