A szeptemberben induló szakokra az E-felvételi felületen lehet jelentkezni. A szabályok és tudnivalók a Felvételi tájékoztatóban olvashatók.


Február 1-jén startol a felsőoktatási felvételi jelentkezési időszak, amely idén március 1-jéig tart. A Szegedi Tudományegyetem február 9-én nyílt napra várja majd a továbbtanulást tervezőket. Nekik szóló sorozatunkban most a szegedi egyetemisták lakhatási lehetőségeivel kapcsolatos tudnivalókat gyűjtöttük össze.
Karközi kollégiumok
A legkülönbözőbb karok, tudományterületek hallgatói köthetnek egymással ismeretséget a Szegedi Tudományegyetem öt karközi kollégiumában. A felvételinél elsősorban a szociális helyzetet (egy főre jutó jövedelem, testvérek száma, súlyos betegség stb.), a lakóhelytől való távolságot és a tanulmányi eredményeket veszik figyelembe.
Az újszegedi Erzsébet-liget közelében várja lakóit a tízemeletes Herman Ottó Kollégium, háromágyas szobái régen elsősorban a természettudományi kar hallgatóinak adtak otthont – a kollégium Fürj utcai „B” épülete társadalomtudományi szakkollégiumként működik.
A Móra Ferenc Kollégium eredetileg bölcsész „diákszálló” volt, ma már szakkollégium háromágyas szobákkal.
A Károlyi Mihály Kollégium több mint 800 férőhelyével az egyetem legnagyobb kollégiuma, mely a Kossuth Lajos sugárúton szintén háromágyas szobákkal várja lakóit.
Az Öthalmi Diáklakások férőhelyei nemrég 240-ről 510-re bővültek, így felújított környezet és a jó közösség kompenzálja a belvárostól való távolságot. Az egy-, illetve egy plusz kétszobás lakások felszereltsége minden igényt kielégít.
Sok más mellett tudományos műhelyekkel, előadásokkal, kollégiumi diákszínpaddal, kétágyas szobákkal várja az egyetem tehetséges hallgatóit a belvárosban fekvő Eötvös Loránd Kollégium. A leendő elsőévesek kiemelkedő eredményekkel (például OKTV-eredmény) pályázhatnak ide.
Kari kollégiumok
Közös a kar, közösek a jegyzetek, jó a bejutásai lehetőség, a felsőbb évesek jó tanácsokkal láthatnak el – ezt kínálják a kari kollégiumok.
A Dóm tér mellett található az Általános Orvostudományi Kar Apáthy István Kollégiuma, háromágyas szobákat kínál külön tusolókkal. Az ÁOK a vasútállomáshoz és a klinikákhoz közeli id. Jancsó Miklós Kollégiuma szobái zömmel négyágyasok, közös tusolóhelyiséggel.
Közelében található a Gyógyszerésztudományi Kar Semmelweis Ignác Kollégiuma is, melynek szobái négyágyasok.
Az Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar szintén két kollégiumot tudhat magáénak: a belvárosbeli Béke Utcai Kollégium két-, három, négyágyas szobákkal rendelkezik, az Újszeged szívében elhelyezkedő Madzsar József Kollégium szobái többségében kétágyasok.
A Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Teleki Blanka Kollégiumának szobái négyágyasok, felújítottak.
A Kollégiumi úton található a Mérnöki Kar Kollégiuma, melynek szobái háromágyasak.
A hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Kar négyemeletes kollégiumában két- és háromágyas szobák állnak a hallgatók rendelkezésére.
„Albiban” Szegeden
Aki albérletet választana, hasznos segítséget jelethet számára a Déli Apró hirdetőújság vagy az online egyetemi albérletkereső (www.sztealberlet.hu). Persze tudni kell, hogy árkategóriában még a legolcsóbb albérlet sem vetekedhet a kollégiumi díjakkal, melyek a 2012/13-as tanévben tízezer forint körüli összegre rúgnak mind a karközi, mind a kari intézményekben. Albérletet nem lehetetlen találni tíz-tizenötezer forint plusz rezsi áron sem, általános törvény persze, hogy a belvároshoz közeledve növekednek a tarifák, ám e téren is akadhatnak kivételek.
A kiadó szobák választéka rendkívül nagy, szinte minden igényt kielégítenek, és a város gyakorlatilag bármely részében találhatunk megfelelő albérletet.
További információkért kattints az SZTE Kollégiumainak oldalára
SZTEinfo
Táblázat:
Kollégiumi férőhelyek az SZTE-n:
|
A kollégium neve |
Férőhelyek száma |
|
Karközi kollégiumok |
|
|
Eötvös Loránd Kollégium |
76 |
|
Herman Ottó Kollégium |
A épület: 270; .B épület: 52 |
|
Károlyi Mihály Kollégium |
822 |
|
Móra Ferenc Kollégium |
300 |
|
Öthalmi Diáklakások |
240 + 270 (új) |
|
Kari kollégiumok |
|
|
ÁOK Apáthy István Kollégium |
234 |
|
ÁOK id. Jancsó Miklós Kollégium |
233 |
|
ETSZK Béke Utcai Kollégium |
138 |
|
ETSZK Madzsar József Kollégium |
135 |
|
GYTK Semmelweis Ignác Kollégium |
204 |
|
JGYPK Teleki Blanka Kollégium |
410 |
|
MGK Kollégium |
306 |
|
MK Kollégium |
260 |
|
Külső kollégiumok |
|
|
Vasút a Gyermekekért Alapítvány Diákotthona |
101 |
|
Márton Áron Szakkollégium |
165 |
|
Sík Sándor Piarista Egyetemi Szakkollégium |
25 |
|
Szent Imre Katolikus Kollégium |
91 |

Azért jelentkeztem az SZTE-re, mert az országban egyedülálló módon csak itt folyik egyetemi szintű dentálhigiénikus képzés. Rengeteg beülős kis bisztró és kávézó van, ahová órák között vagy után be lehet ülni. Emellett számos olyan program is várja a hallgatókat, amik kifejezetten nekik szólnak.
Horváth Flóra
ETSZK - Dentálhigiénikus
Számold ki az elsők között, hány pontod lesz az SZTE-n!
A pontkalkulátor összegyűjti az egyes szakoknál a plusz pontokat, ráadásul segít a Neked legmegfelelőbb szak kiválasztásában.
