honlap_kezdo

Miért érdemes továbbtanulni? Jön az osztatlan tanárképzés

Az általános iskolai tanároknak 4+1, míg a középiskolai oktatóknak 5+1 évet kell majd tanulniuk – a „+1” a szakmai gyakorlat éve lesz. Ezen kívül a régi-új osztatlan szakos tanárképzés is az átalakulás része.


– A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény rendelkezése értelmében 2013 szeptemberétől indítani kell a kétszakos, osztatlan tanárképzést. Ennek végrehajtására vonatkozó kormányrendelet is hatályba lépett. Most arra a miniszteri rendeletre várunk, amely az egyes tanárszakok képzési és kimeneti követelményeit (KKK) meghatározza – magyarázta Homoki-Nagy Mária, az SZTE oktatási rektorhelyettese. Hozzátette: az osztatlan tanárképzés egyes szakjai és a felvételivel kapcsolatos tájékoztatás a felvételi tájékoztató pótkötetében fog megjelenni.

Marad még a mesterszak is

A rektorhelyettes asszony arról is beszélt, hogy miután a törvénynek nincs visszaható hatálya, az osztatlan tanárképzést felmenő rendszerben lehet bevezetni. Ez azt eredményezi, hogy aki 2013 szeptembere előtt kezdte egyetemi tanulmányait, annak biztosítani kell, hogy a régi rendszerben, tehát osztott képzésben fejezze be. Így az egyetemnek mindaddig lehetővé kell tennie a párhuzamosságot, ameddig van olyan hallgató, aki a Bologna-rendszerű tanárképzésben kezdte tanulmányait, és abban is szeretné befejezni.

Homoki-Nagy Mária kifejtette, véleménye szerint a tanárképzést az viszi jobb irányba, ha arra elkötelezett hallgatók jelentkeznek tanárszakra. Valószínű, hogy ha érettségi után közvetlenül jelentkezik valaki tanárszakra, az komolyabban is fogja venni választott hivatását.

Szoros együttműködésben

Csak a tanárképzésben érintett karok – BTK, JGYPK, TTIK és ZMK – együttműködésével lehet az osztatlan tanárképzést elindítani – bocsátotta előre a professzorasszony. A kormányrendelet pontosan meghatározza, melyek azok a tanárszakok, amelyeket csak 4+1 formában lehet indítani (mint az ének-zene, rajz, technika stb.), illetve melyek azok, amelyeket csak 5+1 formában (például minden idegen nyelv). Olyanok is lesznek, amelyeket mind a két változatban (például magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, fizika, kémia, biológia, földrajz) meg lehet hirdetni. Ezenkívül kormányrendelet határozza meg azt is, hogy a 4+1 és az 5+1 képzési formának az első három éve közös képzésben folyik és a hallgató választása szerint a harmadik év után dönti el, hogy 4+1-ben vagy 5+1 képzési formában folytatja-e tanulmányait. – Mindez szükségessé teszi, hogy a karok szoros együttműködésével hirdessük meg az osztatlan tanárszakokat – szögezte le a rektorhelyettes.

Pluszteher

A professzorasszony kérdésünkre elmondta, sok pluszterhet jelent a szegedi egyetemnek is a képzés átstrukturálása. Az osztatlan tanárszakoknál új mintatanterveket kell kidolgozni, kétszakos tanárok lesznek, így össze kell hangolni a két szak (például matematika-angol szakos tanár) mintatantervét. – A tanárszakok párosítása szinte végtelen, így az előttünk álló félévben igen sok munka hárul a tanárképzésben érintett karokra – összegzett Homoki-Nagy Mária.

 

Azt is megtudtuk, hogy a kormányrendelet értelmében mindazon felsőoktatási intézmények, amelyek a Bologna-rendszerű tanárképzés mesterszakának akkreditációjával rendelkeznek, külön akkreditáció nélkül indíthatják az osztatlan tanárképzést. Majd két év múlva kell ilyen eljárást lefolytatni.

 

SZTEinfo


esza_felso

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták

Nemeth MelittaNémeth Melitta – TTIK, földrajz

Korábban már elkezdtem egy szakot, viszont úgy hozta az élet, hogy azt abbahagytam. Ezután elkezdtem dolgozni, és a munkám során jöttem rá, hogy a turizmus és a földrajz az, ami igazán érdekel. Így újra nekifutottam a tanulásnak, és felvételiztem a TTIK-ra, földrajz szakra. Szakiránynak a turizmust választottam. Itt végre úgy érzem, hogy a helyemen vagyok. Pozitívum, hogy habár kevesen vagyunk ezen a specializáción mégis elindították, így sokkal több idő jut egy-egy emberre az órákon.






mendezMatheus Vasconcelos Goes Mendes – ÁOK: orvos

Brazíliából érkeztem, de nagyon otthonosan érzem magam Szegeden. Rengeteg hasznos tudásra tettem itt szert, amihez a jól felszerelt laborok és a modern könyvtári környezet is hozzájárult. A város nyüzsgő mégis biztonságos, jó az életminőség és minden segítséget megkapunk a beilleszkedéshez. Legyen szó tanulmányi ügyintézésről vagy szálláskeresésről.



További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *