SZTE_

Az SZTE-n egyszerre öt egyetem hallgatója lehetsz!

Az SZTE a „European University Alliance for Global Health - EUGLOH” elnevezésű, öt egyetemből álló európai egyetemi szövetség társalapítója. Ez a projekt számtalan lehetőséget tartogat az SZTE hallgatóinak. Ha az SZTE-re jelentkezel, te döntheted el, hogy a párizsi, a lundi, a portói vagy épp a müncheni egyetem külföldi ösztöndíjait vagy képzéseit szeretnéd igénybe venni, de kutatási projektekhez is csatlakozhatsz.

A világ legjobb egyetemeinek top 2 százalékába tartozó SZTE a Paris-Saclay Egyetemmel (Franciaország), a Lundi Egyetemmel (Svédország), a Portói Egyetemmel (Portugália) és a müncheni Ludwig Maximillian Egyetemmel (Németország) együtt adta be a European University Alliance for Global Health (EUGLOH) pályázatot, amely 3 évre nyert támogatást az Európai Egyetemi Szövetségek programban.


A szövetség 5 egyetemet, 73 kart, 210 ezer hallgatót, 23 ezer oktatót és kutatót, illetve 450 kutatóintézetet és labort fog össze. Így a EUGLOH projektnek köszönhetően az Erasmus + mobilitási programon belül az SZTE összes hallgatójának lehetősége lesz a szövetség egyetemeinek külföldi képzéseiben is részt venni, sőt ezekben az intézményekben akár diplomát is szerezni.


Az Európai Unió kiemelt célja, hogy az elkövetkező években megújítsa a felsőoktatás működési rendszerét, és újra gondolja az egyetemek fogalmát. A EUGLOH szövetség is ezért jött létre. Ha az SZTE-re jelentkezel, már tanulmányaid alatt érezni fogod ezt a változást: nemzetközi légkör, külföldi ösztöndíjak, tréningek, online tanórák és virtuális mobilitás vár.


A projekt alapja a nemzetközi szemlélet, hiszen külföldi oktatóktól tanulhatsz majd, nemzetközi versenyeken vehetsz részt, és közös kutatási projektekbe is bekapcsolódhatsz. Ezek a tapasztalatok pedig komoly munkaerőpiaci előnyt jelentenek, melyeket akár már a diákéveid alatt is kihasználhatsz.


A programban mindenkinek helye van: az SZTE minden képzése, minden hallgatója számára elérhetőek a szövetség által kínált lehetőségek. Az európai egyetemek egyikén pedig garantáltan nemzetközi környezetben tanulhatsz, megismerkedhetsz egy másik kultúrával, és rengeteg külföldi barátra tehetsz szert.


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Horvath_FiorellaHorváth Fiorella - MK, műszaki menedzser

Főként a közösségi élet vonzott a Szegedi Tudományegyetemre. Műszaki menedzser szakon tanulok, az fogott meg benne, hogy a dolgok műszaki és a gazdasági részébe is bele tudok látni. Ráadásul nagyon jó lehetőségek vannak az egyetemen például: egy logisztikai tárgy keretében például elutazunk Brüsszelbe, hogy feltérképezzük az ottani repülőteret. Az itt tanulók valóban egy kis csapatot alkotnak. Viszonylag kevesen járunk az MK-ra a többi karhoz képest, ezért ismert mindenki mindenkit, és mindig egymás segítségére tudunk lenni. Ráadásul a diákélet is fantasztikus, csak ajánlani tudom mindenkinek.

Kubik_SzintiaKubik Szintia – BTK, kommunikáció-és médiatudomány MA

Vajdaságiként fontos volt számomra, hogy az egyetem közel legyen az otthonomhoz, ezért választottam a Szegedi Tudományegyetemet, illetve azért is, mert nagyon sok pozitívumot hallottam róla korábban. Szegednek több előnye van: a mérete, a pezsgése és a kedvezményei. Tökéletes mert nagyváros, de mégis kisvárosias a légkör, ami igazán hangulatossá teszi. Rengeteg kulturális program közül tudnak választani a diákok, melyek gyakran párosulnak kedvezményekkel is. Nem bántam meg, hogy idejelentkeztem, mert számtalan lehetőséget biztosít az SZTE a diploma megszerzése után is.

További hallgatói vélemények >>>