A szeptemberben induló szakokra az E-felvételi felületen lehet jelentkezni. A szabályok és tudnivalók a Felvételi tájékoztatóban olvashatók.


A legnépszerűbb Coursera kurzusok:
Figyelmükbe ajánljuk a Learn by doing with guided projects! rovatot, amely a Coursera nyitólapjáról érhető el. Ebben a rovatban távoli asztal eléréssel, mesterséges intelligencia segítségével végezhetőek tanulmányok többek között adatvizualizáció témakörében.

Már kiskoromban tudtam, hogy amikor eljön az ideje, szeretnék egyetemre járni. Szegeden születésem óta sok időt töltöttem, így már korábban volt lehetőségem megismerni a várost, és annak hangulatát. Többek között ezért is döntöttem úgy, hogy az SZTE-t választom. Választásomban az is segített, hogy korábbi iskolatársaim is ide jelentkeztek, ők is elsősorban a barátságos hangulat miatt döntöttek Szeged mellett!
Cseuz Dóra
JGYPK, közösségszervezés
Számold ki az elsők között, hány pontod lesz az SZTE-n!
A pontkalkulátor összegyűjti az egyes szakoknál a plusz pontokat, ráadásul segít a Neked legmegfelelőbb szak kiválasztásában.
