A szeptemberben induló szakokra az E-felvételi felületen lehet jelentkezni. A szabályok és tudnivalók a Felvételi tájékoztatóban olvashatók.

Több mint 6500 új hallgató kezdheti meg tanulmányait 2017 szeptemberétől a Szegedi Tudományegyetemen. Jelentősen nőtt az informatikai, mérnöki és művészeti területre felvettek, valamint a távoktatásban résztvevők száma.
Állami ösztöndíjas képzésen 4679, önköltséges finanszírozási formában 1046 új hallgató tanul szeptembertől a szegedi egyetemen. A tavalyihoz képest 20 százalékkal (782-re) emelkedett az informatika képzési területre felvettek száma. Mintegy 6 százalékkal több – összesen 399 – új hallgató tanul majd a mérnöki képzési területen. A legjelentősebb – mintegy 27 százalékos – bővülés a művészeti képzési területen figyelhető meg, 60-ról 76-ra emelkedett a gólyák száma. Még népszerűbbé vált a távoktatás, a tavalyi 54 helyett idén 85 elsős kezdheti el tanulmányait.
Az SZTE új hallgatói előre egyeztetett időpontban, augusztus 28. és szeptember 2. között mehetnek majd beiratkozásra, a József Attila Tanulmányi és Információs Központba.

Forrás: eduline.hu

Szüleim is Szegeden végeztek orvosként, így már gyerekkoromtól kezdve ismertem az egyetem szellemiségét és hírnevét. Édesanyám ma is itt dolgozik, így testközelből láthattam, milyen értékes munkát végeznek az itt végzettek. Számomra természetes döntés volt, hogy én is ehhez a hagyományhoz szeretnék csatlakozni.
Szepes Luca Marianna
SZAOK - Orvos
Számold ki az elsők között, hány pontod lesz az SZTE-n!
A pontkalkulátor összegyűjti az egyes szakoknál a plusz pontokat, ráadásul segít a Neked legmegfelelőbb szak kiválasztásában.
