A szeptemberben induló szakokra az E-felvételi felületen lehet jelentkezni. A szabályok és tudnivalók a Felvételi tájékoztatóban olvashatók.

Milyen tételcímekre, tematikára számíthatnak azok, akik emelt szinten vizsgáznak majd?
Az Oktatási Hivatal oldalán közzétették az emelt szintű szóbeli magyarérettségi tételcímeit - ezeket itt találjátok.
Nyilvánosságra hozták a fővárosi és megyei kormányhivatalok által szervezett középszintű szóbeli magyarérettségi tételcímeit is, ezeket innen tölthetitek le.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a magyarérettségi követelményrendszere is változik 2017-ben.
A legfontosabb változás, hogy a középszintű írásbeli magyarérettségi 2017-től egy 90 perces és egy 150 perces részből áll majd. A vizsgázóknak először a szövegértési feladatsort kell megoldaniuk, majd egy helyett két szövegalkotási feladat következik.
Forrás: eduline.hu

Én azért választottam Szegedet, mert már középiskolás éveimet is itt töltöttem és ezalatt nagyon megszerettem a várost. Kialakult egy erős ismeretségi köröm, jól beleszoktam ebbe a közegbe, így természetesnek tűnt, hogy itt folytassam a tanulmányaimat. Ráadásul itt tanítanak azok a tanárok, akiktől már régóta szerettem volna tanulni.
Szőke Dániel
BBMK - Előadóművészet (klasszikus zongora)
Számold ki az elsők között, hány pontod lesz az SZTE-n!
A pontkalkulátor összegyűjti az egyes szakoknál a plusz pontokat, ráadásul segít a Neked legmegfelelőbb szak kiválasztásában.
