2016. február 01.
- agrár, bölcsész, társadalomtudomány és orvos szakok, amelyekhez kötelező az emelt szintű érettségi
- 41 szakon lesz központi ponthatár: 4 szakon alacsonyabb, mint 2015-ben
Több bölcsészet- és társadalomtudományi szakra, a jogászképzésre, az általános orvosi, fogorvosi és gyógyszerészeti képzésre jelentkezőknek is kötelező emelt szintű érettségit tenniük. E nélkül nem kerülhetnek be a megjelölt szakra. Fontos tudni, hogy az emelt szintű érettségiért ilyen esetben is jár a plusz 50 többletpont, de csak akkor, ha legalább 45 százalékos eredményt ér el az érettségiző.
A 2016-os felvételi eljárásban ezekre a szakokra nem lehet bekerülni egy vagy két emelt szintű érettségi nélkül (eduline)
Agrár képzési terület:
Állatorvosi: biológia és kémia emelt szinten (mindkettőből)
Erdőmérnöki: matematika kötelező és a következő tárgyak közül még egy: biológia vagy fizika vagy kémia vagy egy szakmai előkészítő tárgy - egy vizsgatárgyat emelt szinten kell teljesíteni.
Bölcsészképzések: egy tantárgyból kötelező az emelt szintű érettségi
Andragógia: angol vagy biológia vagy francia vagy magyar vagy matematika vagy német vagy orosz vagy történelem. Ezek közül egy tárgyat emelt szinten kell teljesíteni.
Anglisztika: angol (emelt szintű kötelező) és francia vagy latin vagy magyar vagy német vagy olasz vagy orosz vagy spanyol vagy történelem
Germanisztika: német vagy német nemzetiségi nyelv vagy német nemzetiségi nyelv és irodalom vagy angol nyelv (egy emelt szinten kötelező), emellett kell még egy érettségi angol vagy francia vagy holland vagy latin vagy magyar nyelv és irodalom vagy német vagy olasz vagy orosz vagy spanyol vagy történelem (egy idegen nyelv csak egyszer választható)
Keleti nyelvek és kultúrák: magyar vagy történelem és arab/angol/ francia/ héber /japán/kínai / latin/német / olasz / orosz / spanyol / újgörög nyelv (egy tárgyat emelt szinten kell teljesíteni)
Magyar: magyar (emelt szintű kötelező) és angol / finn / francia / latin / német / olasz / orosz / spanyol nyelv vagy történelem
Néprajz: magyar és történelem (egy tárgyat emelt szinten kell teljesíteni)
Ókori nyelvek és kultúrák: magyar vagy történelem és angol/arab/ francia/latin/japán/ német/ olasz/orosz /spanyol/ újgörög (egy tárgyat emelt szinten kell teljesíteni)
Pedagógia: angol vagy biológia vagy francia vagy magyar vagy matematika vagy német vagy orosz vagy történelem (egy tárgyat emelt szinten kell teljesíteni)
Pszichológia: angol vagy biológia vagy francia vagy magyar vagy matematika vagy német vagy orosz vagy történelem (egy tárgyat emelt szinten kell teljesíteni)
Romanisztika: szakiránytól függ, egy tárgyat emelt szinten kell teljesíteni (francia vagy olasz vagy spanyol vagy román vagy román nyelv és irodalom, a portugál szakirányon: angol vagy francia vagy latin vagy magyar vagy német vagy olasz vagy orosz vagy román vagy román nyelv és irodalom vagy spanyol vagy történelem)
Romológia: magyar vagy történelem és angol vagy beás vagy lovári vagy francia vagy latin vagy német vagy olasz vagy orosz vagy spanyol (egy tárgyat emelt szinten kell teljesíteni)
Szabad bölcsészet: magyar vagy történelem és angol vagy francia vagy latin vagy német vagy olasz vagy orosz vagy spanyol (egy tárgyat emelt szinten kell teljesíteni)
Szlavisztika: magyar vagy történelem és angol vagy francia vagy horvát vagy horvát nyelv és irodalom vagy latin vagy német vagy olasz vagy orosz vagy spanyol vagy szerb vagy szerb nyelv és irodalom vagy szlovák vagy szlovák nyelv és irodalom vagy szlovén nemzetiségi nyelv vagy román vagy román nyelv és irodalom vagy bolgár nemzetiségi nyelv vagy bolgár vagy ukrán nemzetiségi nyelv vagy ukrán vagy lengyel nemzetiségi nyelv vagy lengyel (egy tárgyat emelt szinten kell teljesíteni)
Történelem: történelem (emelt szintű kötelező)
Jogászképzés: történelem vagy angol vagy német vagy francia vagy latin vagy magyar nyelv és irodalom vagy német vagy olasz vagy orosz vagy spanyol emelt szinten
Gazdasági szakok:
Alkalmazott gazdaságtan: matematika (emelt szintű kötelező)
Gazdaság- és pénzügy-matematikai elemzés: matematika (emelt szintű kötelező)
Sporttudományi szakok:
Testnevelő-edző: testnevelés (emelt szintű) kötelező
Műszaki szakok:
Építész: matematika és fizika vagy építészeti és építési alapismeretek (egy tárgy emelt szinten)
Energetikai mérnöki: matematika és fizika (egy tárgy emelt szinten)
Építészmérnöki: matematika és fizika vagy építészeti és építési ismeretek emelt szinten (egy tárgy emelt szinten)
Orvos- és egészségtudományi szakok:
Általános orvos: biológia és fizika/kémia emelt szinten
Fogorvos: biológia és fizika/kémia emelt szinten
Gyógyszerész: biológia és fizika/kémia emelt szinten
Társadalomtudományi képzések: egy tantárgyból kötelező emelt szintű érettségi
Nemzetközi tanulmányok: a felsorolt tárgyak közül egyet emelt szinten kell teljesíteni: angol nyelv, francia nyelv, német nyelv, olasz nyelv, orosz nyelv, spanyol nyelv, magyar nyelv és irodalom, matematika, társadalomismeret, történelem.
Szociális munka: a felsorolt tárgyak közül egyet emelt szinten kell teljesíteni: angol nyelv, francia nyelv, német nyelv, olasz nyelv, orosz nyelv, spanyol nyelv, magyar nyelv és irodalom, matematika, társadalomismeret, történelem.
Szociálpedagógia: a felsorolt tárgyak közül egyet emelt szinten kell teljesíteni: angol nyelv, francia nyelv, német nyelv, olasz nyelv, orosz nyelv, spanyol nyelv, magyar nyelv és irodalom, matematika, társadalomismeret, történelem.
Informatikus könyvtáros: a felsorolt tárgyak közül egyet emelt szinten kell teljesíteni: angol nyelv, francia nyelv, német nyelv, olasz nyelv, orosz nyelv, spanyol nyelv, magyar nyelv és irodalom, matematika, társadalomismeret, történelem, informatikai alapismeretek.
Kommunikáció és médiatudomány: a felsorolt tárgyak közül egyet emelt szinten kell teljesíteni: angol nyelv, francia nyelv, német nyelv, olasz nyelv, orosz nyelv, spanyol nyelv, magyar nyelv és irodalom, matematika, társadalomismeret, történelem.
Kulturális antropológia: a felsorolt tárgyak közül egyet emelt szinten kell teljesíteni: földrajz, magyar nyelv és irodalom, társadalomismeret, történelem.
Politológia: a felsorolt tárgyak közül egyet kell emelt szinten teljesíteni: angol vagy francia vagy német vagy olasz vagy orosz vagy spanyol vagy magyar vagy matematika vagy társadalomismeret vagy történelem.
Szociológia: a felsorolt tárgyak közül egyet emelt szinten kell teljesíteni: angol nyelv, francia nyelv, német nyelv, olasz nyelv, orosz nyelv, spanyol nyelv, magyar nyelv és irodalom, matematika, társadalomismeret, történelem.
Társadalmi tanulmányok: a felsorolt tárgyak közül egyet emelt szinten kell teljesíteni: angol nyelv, francia nyelv, német nyelv, olasz nyelv, orosz nyelv, spanyol nyelv, magyar nyelv és irodalom, matematika, társadalomismeret, történelem.
Természettudományi képzések:
Matematika: Egy vizsgatárgyat emelt szinten kell teljesíteni, amely lehet biológia vagy fizika vagy földrajz vagy kémia vagy matematika.
Idén is 41 szakon határoztak meg központi ponthatárt, így például gazdálkodási és menedzsment, fogorvos, gyógypedagógia, műszaki menedzser, kereskedelem és marketing, pszichológia, sportszervező és politológia szakon is. Ezeken a szakokon csak azok szerezhetnek állami ösztöndíjas helyet, akik elérik az előre meghatározott központi ponthatárt. Azok a jelentkezők, akik ennél kevesebb pontot gyűjtenek, csak önköltséges helyen tanulhatnak a 2016-os évben. Fontos tudni, hogy ezek csak minimumponthatárok, vagyis emelkedhetnek, ha a jelentkezőknek magasabb a pontszáma. A 2015-ös adatokhoz képest sok szaknál emelték és csupán 4 szakon – gyógyszerész, alkalmazott közgazdaságtan, gazdálkodási és menedzsment, valamint pénzügy és számvitel – csökkentették a ponthatárt. Emelkedtek a pontok például szociológia, sportszervező, anglisztika és szabadbölcsészet szakon is.
Az idei központi ponthatárok (felvi.hu)
alkalmazott közgazdaságtan
|
458
|
állatorvosi
|
400
|
általános orvos
|
380
|
andragógia
|
430
|
anglisztika
|
320
|
emberi erőforrások
|
443
|
építészmérnöki (osztatlan képzés)
|
330
|
erdőmérnöki
|
300
|
fogorvos
|
390
|
gazdálkodási és menedzsment
|
448
|
gazdaság- és pénzügy-matematikai elemzés
|
465
|
gyógypedagógia
|
350
|
gyógyszerész
|
385
|
humánkineziológia
|
370
|
igazságügyi igazgatási
|
424
|
jogász
|
460
|
kereskedelem és marketing
|
449
|
kommunikáció és médiatudomány
|
455
|
közszolgálati
|
440
|
lótenyésztő, lovassportszervező agrármérnöki
|
320
|
magyar
|
310
|
munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási
|
410
|
műszaki menedzser
|
320
|
nemzetközi gazdálkodás
|
460
|
nemzetközi tanulmányok
|
465
|
ókori nyelvek és kultúrák - asszíriológia szakirány
|
310
|
ókori nyelvek és kultúrák - egyiptológia szakirány
|
310
|
ókori nyelvek és kultúrák - klasszika-filológia szakirány
|
310
|
pénzügy és számvitel
|
450
|
politológia
|
320
|
pszichológia
|
435
|
rekreációszervezés és egészségfejlesztés
|
320
|
sportszervező
|
320
|
szabad bölcsészet
|
330
|
szociológia
|
320
|
tájrendező és kertépítő mérnöki
|
350
|
tanárképzés (osztatlan képzés)
|
305
|
társadalmi tanulmányok
|
320
|
történelem
|
310
|
történelem - régészet szakirány
|
330
|
turizmus-vendéglátás
|
428
|
Kövesd az SZTE-t a Facebookon az Instagramon és a YouTube-on.