Gyakornoksag

Gyakornoki hely keresés – Tippek és tanácsok a munkáltatók visszajelzései alapján!

SZTE Karrier Irodaként célunk, hogy olyan szolgáltatási kört alakítsunk ki, amellyel az egyetem hallgatóit foglalkoztató cégek és az elvárásaiknak megfelelő fiatal tehetségek, gyakornokok minél hatékonyabban egymásra találhatnak. E cél eléréséhez kutatást végeztünk a gyakornoknak készülő hallgatóink és a gyakornokokat fogadó több, mint 50 cég körében. Ismerd meg az eredményeket, profitálj az olvasott kimutatásokból és tippekből!


Hozadék és motiváció


A gyakornokok egyértelműen a tapasztalatszerzés miatt szeretnének gyakornokok lenni, és reménykednek abban, hogy megtalálják a gyakornoki helyükben a jövőbeli munkahelyüket. Az ott töltött hónapok során megismerkednek a munkahelyi környezettel, kapcsolatokat építenek, szakmai tudásukat fejlesztik. Tehát a gyakornoki idő segíti a fiatalok szakmai és személyes készségeinek fejlesztését, ami a teljes állás irányába vezethet.


Kezdés – Hol, mikor, hogyan?

A kapcsolatba lépés preferált módjai a gyakornokok és a munkaadók között


Sok hallgató úgy gondolja, hogy álláskereső portálok nagy segítséget nyújthatnak a gyakornoki hely keresésében is. Az SZTE Karrier Iroda 2022-ben kutatást végzett a hallgatók és partnercégei körében, melyből kiderült, hogy a munkaadók legtöbbjére, 66%-ára jellemző, hogy a hallgatók maguk keresik fel őket gyakornoki pozíció után érdeklődve. Emiatt jellemző lehet, hogy a cégeknek kevésbé van szükségük nyitott pozíciók hirdetésére. Azonban érdemes tudni, hogy a cégek legtöbbször nem egy álláskereső portálon hirdetik a nyitott gyakornoki helyeket, hanem hirdetés nélkül, direkt megkereséssel szerzik a gyakornokokat, illetve kitelepülnek állásbörzékre, vagy saját média felületeiken hirdetik a pozíciókat, melyek felkutatása a fiatalok körében kevésbé jellemző. Ezért mindenképpen érdemes eljárni az állásbörzékre, mely a cégek szerint fontos kapcsolódási pont lehet. Kutatásunkból kiderül, hogy ez a második leginkább preferált mód a találkozásra. Az első helyre az SZTE Karrier Iroda kommunikációs felületei kerültek: a munkaadók szerint a hallgatókkal való kapcsolatfelvétel legjobb módja ajánlataik megjelentetése a Karrier Iroda honlapján és egyéb online felületein.


Az alábbi kommunikációs felületeteket mind a munkáltatók, mind a hallgatók előszeretettel használják őket. Lássuk összegezve!


  • direkt megkeresés, amikor te kutatod fel a számodra érdekes munkáltatókat
  • az álláskereső portálok kizárólagos használata önmagában nem elég a gyakornoki helyek esetében, érdemes más csatornákkal kiegészíteni
  • állásbörzékre érdemes ellátogatni
  • ajánlott felkeresni a karhoz, egyetemhez tartozó karrier irodát vagy megnézni, hogy a szakhoz kapcsolódóan elérhető-e a korábban gyakornokokat fogadó cégek listája


Összegyűjtöttünk néhány hasznos tanácsot és tippet, hogyan kezdj neki a keresésnek, milyen szempontokra figyelj.


Érdemes-e megkeresni akkor is a cégeket, ha nincs nekünk való pozíciójuk?


A válasz egyértelműen igen! Több cég rendelkezik saját, minden félévben meghirdetésre kerülő gyakornoki programmal, amelynek érdemes utánanézni, vagy rákérdezni. Alapszabály, hogy a gyakorlat megkezdése előtt 1-2, vagy akár 3-4 hónappal kezdj el keresni, hiszen a legnépszerűbb helyek hamar elkelnek. Érdemes a felsőbb éveseknél, vagy már végzett hallgató ismerősöknél is érdeklődni, családi és baráti kapcsolatokon keresztül kérdezősködni.

Az egyetemi évek után a munkaerőpiacra frissen kikerülő egyetemisták nagy része már konkrét elképzeléssel keres állást, azonban a munkáltatóknak is vannak elvárásaik. A legtöbb cégnél manapság legalább annyira fontosak a személyes kompetenciák, mint a szakmai tapasztalat, tudás! Ezeket a kompetenciákat akár diákmunka, önkéntesség során is kitűnően lehet fejleszteni, de ezt a célt szolgálják a Karrier Iroda készségfejlesztő tréningjei is.


Tipp: Facebook oldalunkon, valamint Coospace színterünkön állandóan frissülő gyakornoki- és állásajánlatokat teszünk közzé. Ha a TIK-ben jársz, a ruhatár melletti faliújságon is találsz válogatást nyitott pozícióink közül!


Nevtelen_terv_3


A gyakornoki idő optimális hossza


Az igények és elvárások tekintetében a munkaadók hosszabb időtartamot tartanak szükségesnek a gyakornoki munkára, mint a hallgatók. A gyakornoki időtartam szaktól függően jellemzően 3 héttől 3 hónapig terjedhet, míg a munkaadók 5-6 hónapig is foglalkoztatnák a hallgatókat! Pozitívum, ha vonzó gyakornoki ajánlat esetén rugalmas vagy, igyekszel úgy alakítani az időbeosztásod, hogy a tervezettnél tovább maradhass!


Mi a helyzet a hallgatói igényekkel?


A kutatásban résztvevő hallgatók fele minden esetben elvárja, hogy gyakornoki munkájáért fizetést kapjon, egynegyedük nem vár fizetést, mert a fő célnak a tapasztalatszerzést tartják, a többiek pedig a fizetés elvárását feltételekhez, például a gyakornoki idő hosszúságához vagy a feladatok komplexitásához kötik.

Hallgatóinknál a gyakornoki hely választásának legfőbb szempontjai közé tartozik a tanulás és fejlődés lehetősége és a rugalmas, tanrendhez illeszthető munkaidő, de a jó munkahelyi légkör, a jövőbeli állás lehetősége és a mentoráló, támogató vezető is az elsődleges elvárások között szerepel, míg a fizetés a 8. helyre került a 11 megadott szempontból.


Mit vár tőlem a cég?


A munkaadók által leginkább elvárt személyes kompetenciák a fejlődés iránti igény, a nyitottság és érdeklődés, a proaktivitás és a motiváltág. Egyéb kompetenciák tekintetében az egyik legfontosabb a nyelvtudás. A munkaadók 60%-a várja el a gyakorlati módszerek ismeretét egyetemi projektmunkákon, szemináriumokon keresztül.

A megkérdezett hallgatók leginkább a rugalmasság és alkalmazkodó képességben, a folyamatos tanulási vágyban, az együttműködés és csapatmunkában, illetve a pontosság és precizitásban tartják magukat a legerősebbnek. Tehát a legfontosabb elvárt és a meglévő személyes kompetenciák közül a nyitottság, a folyamatos tanulási vágy az, ami egyezik.


A munkaadók elvárásai és a hallgatók tapasztalatai:

 

Jegyzet_2022-11-15_125243

 

Összegezve:


Kutatásunk szerint a gyakornoki munka legnagyobb hozadéka a munkaadók és a hallgatók számára, hogy segíti a fiatalok szakmai és személyes készségeinek munkaadók igénye szerinti fejlesztését, ami a teljes állás irányába vezethet. Így a munkaadóknak kevésbé szükséges pályakezdő junior kollégákat toborozni, a gyakornok hallgatóknak pedig növekszik az esélye az elhelyezkedésre.


Tipp:

Olvasd el az általunk megkérdezett cégek ajánlásait hallgatóknak! Mélyülj el a témában, és indulhat is a gyakornoki hely keresés!

Friss hírek

Friss hírek RSS

GTK_hirlevel_boritokep_webrara_boritokep_1

Gyakornoki pozíciók, állásajánlatok, próbainterjúzási lehetőség, programajánlók. Hogy hol? A GTK Karrier Iroda áprilisi hírlevelében. Kattints a részletekért!

GTK_hirlevel_boritokep_webrara_boritokep_1

Középpontban a tavaszi Felkészítő Programok! Ne feledd, a jelentkezési határidő április 11.! Ne maradj le, kattints a részletekért és jelentkezz!

honlapra_3.

Ezúton meghívunk Titeket 2024. április 25-én egy irodalátogatásra a világ egyik legnagyobb multinacionális vállalatának budapesti irodájába az ExxonMobil Hungary Kft-hez. Megismerhetitek, hogyan zajlik egy átlagos irodai munkanap egy közel sem átlagos munkakörnyezetben és egy ebédre is a vendégeink vagytok!



Kövess minket



facebook-icon3  insta-icon3  linkedin-icon3