Állásbörze 2008 ősz: Karrier Pizza, nyereményjátékok és állásajánlatok a TIK-ben

Az SZTE Karrier Iroda negyedjére szervezte meg a már hagyományossá vált őszi Állásbörzét. Az október 15-i rendezvényen 34 cég mutatkozott be, és több mint 1500-an látogattak el a József Attila Tanulmányi és Információs Központ átriumába és kiállítói terébe.
Munkakeresést segítő előadások, hasznos tudnivalók az önéletrajz elkészítéséhez, próbainterjúk, személyiség- és képességtesztek, regionális és országos állásajánlatok, gyakornoki ajánlatok, nyereményjáték - ezek mind szerepeltek az állásbörze programjai között. Nem meglepő módon az állásajánlatok között ebben az évben is túlsúlyban voltak azok, amelyek számítástechnikai, gazdasági, műszaki és pénzügyi szaktudást igényelnek - de aki kitartóan keresett, találhatott jogászok, sőt, bölcsészek számára is munkalehetőséget, vagy legalábbis tanácsokat, hogy merre kell keresgélnie. Egy biztos: ami mindenhol alapkövetelmény volt, az a nyelvtudás.
Idén újításnak számított a Karrier Pizza. A korábbi cégelőadások nem voltak elég hatékonyak, sem túl népszerűek, ennek a helyébe lépett ez az új szolgáltatás. Azok a cégek, amelyek személyesen akartak bemutatkozni, ezt megtehették a Karrier Pizza keretében. Ez egy kötetlen hangulatú beszélgetést jelent, ahol az érdeklődők a hasznos információk mellett üdítőt és pizzát is kapnak.
A szervezők idén meghosszabbították a nyitva tartást egészen hat óráig, hogy minél többen jöhessenek el. Az alsóbb évfolyamokról inkább a gyakornoki lehetőségek iránt érdeklődtek, az idősebbek pedig álmaik munkahelyét keresték. Aki a mostani állásbörzéről lemaradt, vagy nem találta meg amit keresett, annak sem kell elkeserednie, nem ez volt az utolsó lehetőség: márciusban jön a tavaszi börze.

esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Juhasz_Zsolt_kiemeltJuhász Zsolt - GTK, gazdálkodási és menedzsment

Azért választottam Szegedet, mert hiába nagy egyetemvárosról van szó, mégis nagyon otthonosnak éreztem a hangulatát minden korábbi látogatásom során. Nagyon jó, hogy minden közel van a városban, és egy-egy jó buli után egyszerűen hazajuthatok. Nagyon jó a közösség is itt, mindenki nagyon barátságos.



mendezMatheus Vasconcelos Goes Mendes – ÁOK: orvos

Brazíliából érkeztem, de nagyon otthonosan érzem magam Szegeden. Rengeteg hasznos tudásra tettem itt szert, amihez a jól felszerelt laborok és a modern könyvtári környezet is hozzájárult. A város nyüzsgő mégis biztonságos, jó az életminőség és minden segítséget megkapunk a beilleszkedéshez. Legyen szó tanulmányi ügyintézésről vagy szálláskeresésről.



További hallgatói vélemények >>>