Közel 300 millió forintos beruházás keretében modernizálták az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Kardiológiai Centrumának egyik szívkatéteres műtőjét. A fejlesztés nemcsak a várólisták csökkenését segíti elő, hanem hozzájárul a szívkoszorúér-betegségek hatékonyabb és gyorsabb kezeléséhez is. A centrum vezetője, Prof. Dr. Szili-Török Tamás a technológiai fejlődés mellett a szervezeti struktúra és az orvosképzés megújítását is kulcsfontosságúnak tartja, miközben a jövőben robotsebészeti megoldások bevezetését tervezi.
Csaknem 300 millió forintos beruházás fejeződött be nemrégiben az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ (SZAKK) Kardiológiai Centrumában. Az egyik szívkatéteres műtőt fejlesztették, amelyre azért is volt nagy szükség, mert az egyre gyakoribb meghibásodások miatt évente körülbelül 3-4 hónapot szünetelt a műtő működése. Ez a helyzet a várólista növekedéshez vezetett. A modernizált katéteres műtőben a Magyarországon vezető haláloknak tekinthető szívkoszorúér-betegségek ellátása folyik a nap 24 órájában. Prof. Dr. Szili-Török Tamás, az SZTE SZAKK Kardiológiai Centrum vezetője elmondta, évente körülbelül 3000 szívkatéteres beavatkozást végeznek, ezeknek a 40 százaléka akut infarktus. „Itt az időablak nagyon fontos, a betegeket hat órán belül kezelni kell. Szegeden jól szervezett ennek a folyamata” – hallottuk a professzortól. A sürgős ellátások mellett diagnosztikus beavatkozásokat is végeznek, hiszen számos szívbetegségben katéterezéssel lehet a pontos diagnózist megállapítani.
Dr. Szili-Török Tamás 2023. óta vezeti a centrumot, előtte Hollandiában, a rotterdami Erasmus Egyetemi Klinikán dolgozott 20 évig. Amikor visszatért alma materébe, Szegedre, felmérte a helyzetet és nemzetközi összehasonlításba helyezte az általa vezetett központot. Összeállított egy csapatot, amelynek segítségével ötéves fejlesztési tervet készítettek. „Felmértük, hogy mi az, ami a mindennapi munkánkhoz elengedhetetlenül fontos és hiányzik, mi az, ami az optimális működéshez kell, és mi az, ami hosszú távon az SZTE Kardiológiai Centrumot Európa élvonalába repítené” – mondta Dr. Szili-Török Tamás. Jelenleg négy műtőben látják el a betegeket – szakterületek szerinti egységekre bontva –, az ötödik lesz a tervek szerint a robotlaboratórium. Ha minden jól megy, ennek az átadására legfeljebb egy évet kell várni, most a közbeszerzési eljárás az előzetes piackutatási fázisnál tart. A nemzetközi hírű kardiológus professzor a szívritmuszavarokra specializálódott, és több mint 3 ezer robotsebészeti beavatkozást végzett eddigi munkássága alatt.
Prof. Dr. Szili-Török Tamás. Fotó: Kovács-Jerney Ádám
„Úgy gondolom, hogy fél évszázad múlva emberi kéz nem nagyon fog hozzányúlni a műtétekhez, csak kontroll funkciót töltünk majd be. Ahol meghonosodott a robot technológia, ott annyival pontosabb, precízebb és biztonságosabb egy-egy beavatkozás, hogy már fel sem merül, hogy manuálisan végezzék. Az urológia területén például bizonyos prosztataműtétek több mint 90 százalékát a világ fejlettebb egészségüggyel rendelkező országaiban a Da Vinci robottal végzik” – állapította meg Dr. Szili-Török Tamás. Tapasztalatait és kapcsolatrendszerét kamatoztatva szeretné az SZTE Kardiológiai Centrumát is egyre magasabb színvonalúvá emelni. „Még a manuális beavatkozások is könnyebben elsajátíthatók azoknak, akik robottal gyakorolnak. Ez biztonságos környezetet biztosít a tanuláshoz, amit később a gyakorlatban is alkalmazhatnak. Emellett az SZTE hallgatói is első kézből tapasztalhatnák meg a robotasszisztált eljárásokat, melyeket jelenleg leginkább csak online videókon láthatnak” – tette hozzá a centrumigazgató.
A szegedi egyetem orvosai több szakterületen országos szinten is kiemelkedőek: ilyen például a ritmuszavarok esetében a nem működő vagy fertőzött elektródák eltávolítása, bizonyos perifériás erek „megnyitása”, valamint a genetikai hátterű szívbetegségek kivizsgálása.
Az SZTE orvosai több szakterületen országos szinten is kiemelkedőek. Fotó: Kovács-Jerney Ádám
A másik, az igazgatóhoz köthető jelentős fejlesztés a Kardiológiai Centrum szervezeti struktúrájának átalakítása volt. Mint Dr. Szili-Török Tamás részletezte, létrehozta azokat az osztályokat, részlegeket, munkacsoportokat, amelyek lefedik a kardiológia valamennyi aspektusát.
„Próbáljuk professzionálisan kialakítani a szervezeti felépítést. Ennek érdekében különböző részlegeket alakítottunk ki: a már működő szívsebészet, intervenciós kardiológia, elektrofiziológia, angiológia mellett létrehoztuk a sportkardiológiát, az onkokardiológiát, a cardio-obstetrica részleget, ahol a magas rizikójú várandós nők szívproblémáit orvosoljuk, valamint megalapítottuk az úgynevezett heart-brain teamet. Valamennyi területen professzionális csapat gondoskodik a beérkező betegek megfelelő kezeléséről. Ez az új típusú, átláthatóbb és kiszámíthatóbb szervezettség a kulcs ahhoz, hogy a kardiológiát előbbre tudjuk vinni. Ez a struktúra biztosítja, hogy a beteg ne vesszen el az egészségügy útvesztőjében és minél hamarabb hozzájuthasson a számára legideálisabb kezeléshez” – mondta el. Mint kiemelte, várhatóan a várólisták is csökkennek majd az új laborok működésének és a hatékonyabb munkaszervezésnek köszönhetően.
Az igazgató szerint azonban a technológiai fejlődés és a szervezeti struktúra megújítása önmagában nem elegendő: a betegellátás színvonalának emeléséhez kulcsfontosságú az egészségügyben dolgozó szakemberek egymás közötti, valamint a páciensekkel való hatékonyabb kommunikációja. „Ezen a téren is szeretnénk úttörő szerepet betölteni. Ezért vezetői coachingot és kommunikációs tréningeket szervezünk a centrum munkatársainak. Ezek a változtatások hosszú távon a betegelégedettséget is növelni fogják, és hozzájárulnak a kommunikációs problémákból adódó panaszok csökkenéséhez – árulta el az igazgató.
Prof. Dr. Szili-Török Tamás. Fotó: Kovács-Jerney Ádám
Dr. Szili-Török Tamás elmondta, jelentős sikerként könyvelhető el a posztgraduális oktatás átszervezése e szakterületen. Mint beavatott, az új rendszer sokkal közelebb áll a mai, modern elképzelésekhez. Míg korábban főként érdeklődésüknek megfelelően sajátították el az orvosok a kardiológia egy-egy részét, az átszervezésnek köszönhetően most minden rezidens átfogó kardiológiai tudást szerez, ami nemcsak a szakmai színvonalat emeli, hanem hosszú távon enyhítheti a periférián tapasztalható szakemberhiányt is.
A centrumigazgató elárulta, hogy a gyógyítás mellett szívügyének tekinti a prevenciós tevékenység felkarolását is. Mint felidézte, igazgatósága előtt is voltak már efféle kezdeményezések, mint például a SZÍVSN Országos Betegegyesület programja, vagy a Szívünk Napja rendezvény. „A prevenció során azonban sokkal többet is tehetünk. Ezért a Mediversal Kft.-vel közösen olyan program elindításán dolgozunk, amely személyre szabott, választható csomagokat kínál a lakosságnak. Például egyre többen szeretnének sportolni, de bizonytalanok, hogy ez biztonságos-e számukra – különösen azok, akik középkorúak, túlsúlyosak, és hosszú ideje nem mozogtak. Erre válaszul egy olyan programot tervezünk, amelyben az érdeklődőket előzetesen kivizsgáljuk, hogy felmérjük az egészségi állapotukat. A szűrővizsgálatok mellett komplex egészségügyi csomagokat is kínálunk majd, amelyek személyre szabott életvezetési tanácsokat tartalmaznak, szükség esetén edző vagy dietetikus bevonásával. Emellett tervezzük, hogy a szívkoszorúér-betegségek kizárására szolgáló fejlett képalkotó vizsgálatot is elérhetővé tegyük azok számára, akiknél a családi kórelőzmények miatt indokolt lehet a szűrés” – zárta gondolatait a centrumigazgató.
Fülöp Tímea, Vida-Szűcs Imre
Borítóképen: Prof. Dr. Szili-Török Tamás. Fotó: Kovács-Jerney Ádám