weboldal_nyito_covid_evdolgozoi4

Az Év COVID dolgozói az SZTE-n

A Magyar Kórházszövetség az Év COVID dolgozója pályázatán a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ négy egészségügyi dolgozója, dr. Rokszin Richárd sebész, Juhász Hajnalka biológus, Ormándi Gábor és Molnár-Gábor Réka diplomás ápoló is megkapta a megtisztelő elismerést. Mindannyian a koronavírus járvány legnehezebb időszakától kezdve küzdenek az ellátás biztonságáért és a betegek gyógyulásáért.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az intenzíves ápoló minden erejével a betegek gyógyulását segíti

 

A Kálvária sugárúti SZTE Járványügyi Ellátó Központba (JEK) 2020. október 24-én irányították át Ormándi Gábor diplomás ápolót, aki 2013 óta dolgozik az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetben. Amikor megkeresésünkre reggel 9 után felveszi a telefont, hallani, hogy akkor is védőfelszerelésben van, maszkokon és védőpajzson keresztül kérdezi: Meddig tart a munkaideje? Mert csak délután fogom levenni a „szkafandert”. - Addig bírja étlen-szomjan és minden nélkül? – kérdezünk vissza elképedve, mire enged, és megállapodunk egy barátságosabb délutáni időpontban.


Ormandi_Gabor
Ormándi Gábor


– A JEK-ben 2021. március 15-e óta 5 emeleten történik az intenzív ellátás, azóta a harmadik emeleten én vagyok a részlegvezető. A munkámhoz tartozik, hogy biztosítani kell az osztály számára a megfelelő gyógyszermennyiséget, előre kell gondolkodni, hogy a betegek számára milyen kezeléseket rendelhetnek el, a tartalékokat is biztosítva. Ez önmagában véve 2-3 órás feladat naponta, majd mindezt meg kell rendelni, és ha vége van a vizitnek, elkezdődnek a napi beavatkozások, diagnosztikai vizsgálatok, ezekben természetesen mi ápolók is segítünk – idézte fel a napi rutint, amit örömmel és lelkiismeretesen végez. Elárulta, hogy középiskolásként légmellel, súlyos mellhártya betegséggel került a Gyermekgyógyászati Klinikára, ahol majdnem egy hónapot töltött az intenzív osztályon. – Ennek hatására döntöttem úgy, hogy ápolóként szeretnék dolgozni – utalt a pályakezdő inspirációra Ormándi Gábor. Ezért 2010-ben beiratkozott a Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolába, majd 2012-től már segédápolóként ki is próbálta magát a Neurológiai Klinikán, a szakiskola elvégzése után azonnal állást kapott mostani munkahelyén, az intenzív terápiás klinikán. Ezt követően sem hagyta abba a tanulást, 2016-2020 között elvégezte az SZTE ETSZK ápolói szakot a most 31 éves szakember.


Nem tudott a díjról, csak a gratulációkból értesült, hogy az Év COVID dolgozója lett. – Mi október óta gyakorlatilag eltűntünk a hétköznapi életből, itt most a segíteni akarás a legfontosabb, semmi más. Az érdekeimet muszáj háttérbe helyeznem, hogy minden erőmmel segíteni tudjam az ellátást – mondta, majd hozzátette: igyekeztem minden betegemmel kommunikálni, erőt adni.


Meddig fogja bírni? – kérdeztük. - Úgy gondolom, hogy a járványhelyzet végéig – jött a válasz.


Rokszin_Richard
Rokszin Richárd

 

A COVID osztályon nemcsak a lelket, a testet is táplálja dr. Rokszin Richárd

 

- Kezdetben kicsit féltem, hogy sebészként hogyan tudok majd helytállni egy COVID osztályon. Ez elég nagy váltás volt az életemben – reagált dr. Rokszin Richárd sebész, az SZTE SZAKK Sebészeti Klinika Transzplantációs Osztály klinikai szakorvosa arra a kérdésre, hogy miként élte meg az átvezénylést 2020. október 30-án.


Ez a megbízás eredetileg 44 napra szólt, de mivel jelenleg csak nagyon kevés számú transzplantációs műtétet végeznek, ezért harmadjára is úgy döntött, hogy marad ezen a területen, itt nagyobb szükség lehet rá, mint mondta: „Ahogy itt voltam a járványhelyzet elején, itt lennék a végén is.” Sokan maradnak a „kemény magból”, ezért kevesebb újonnan jövőt kell ismét betanítani. Vélhetően ez az ellátás színvonalára is pozitívan hat. Mindezt a felesége, a gyermeke és a családja támogatása nélkül nem tudná vállalni.


Mint elárulta, lelkesedésének több oka volt, régi háziorvos ügyeletesi tapasztalataiból is tudott meríteni, szakmailag gyorsan tanult és alkalmazkodott. És ahogy a közismerten nagy sportoló hírében álló, a járványhelyzet nélküli időszakban rangos nemzetközi és hazai maraton és triatlonos versenyeken induló orvostól elvárható, fizikailag és pszichésen is jól bírja a terhelést, a több rétegű, légmentes védőruházatban, két maszkban és plexi arcpajzsban végzett munkát.

 

- A jelenlegi állomáshelyén, a régi I. sz. Belgyógyászati Klinika épületében lévő COVID részlegen kiváló egészségügyi csapat dolgozik, öröm velük a munka, jó a kollegiális kapcsolat – árulta el dr. Rokszin Richárd, akinek még arra is volt gondja, hogy a kórházi menüt kipótolva szervezzen időnként némi finomságot kollégáinak. Az egyik kereskedelmi csatorna Konyhafőnök című reality főzőműsorának egykori résztvevőjeként is tudta kamatoztatni ismertségét, valamint vendéglátós kapcsolatait.
- Ebben a nehéz helyzetben minden pozitív támogatás számít, sokat segít az orvosoknak és ápolóknak, hogy gondolnak rájuk, meglepik őket valamilyen kedves gesztussal – árulta el a szakorvos. Egyik alkalommal ő lepte meg a csapatot 20 liter levessel és 40 darab saját készítésű fahéjas csigával.

 

Az „Év COVID dolgozója” elismerést hogyan fogadta? – kérdeztük. Meglepődött, valójában nem is tudott a lehetőségről. Az egyik volt betege kérdezte meg, hogy jelölheti-e a díjra. - Nem sok reményt fűztem hozzá, hogy esélyes lehetek. Nagyon köszönöm mindenkinek, hogy rám szavazott. A voksolók között valószínűleg voltak korábbi betegek, a most bent fekvő betegek hozzátartozói, illetve kollégák is – tippelte a pozitív hozzáállásáról és lelkesedéséről is közismert sebész.

 

Juhasz_Hajnalka-001
Juhász Hajnalka


Rengeteg COVID-19 PCR tesztet végeznek a Klinikai Mikrobiológiai és Diagnosztikai Laboratóriumban

 

A koronavírus pandémia elleni védekezés és ellátás egyik kulcsfontosságú területe a COVID-19 fertőzés szűrése, vagyis a PCR vizsgálata. – A mi laboratóriumunk végzi a klinikáról érkező különféle vizsgálati anyagok elemzését, ezek közé tartozik a COVID-19 PCR teszt, illetve a post-COVID szindróma kapcsán most már a COVID-19 ellenanyag vizsgálata is – hallottuk Juhász Hajnalkától. Az SZTE SZAKK Klinikai Mikrobiológiai és Diagnosztikai Intézet biológusa 2014-ben végzett az SZTE TTIK karán biológusként, utána azonnal sikerült elhelyezkednie az intézetben, majd 2019-ben megszerezte a klinikai mikrobiológus szakvizsgát.

 

– Engem Dr. Terhes Gabriella, a víruslabor vezetője nevezett be erre az elismerésre. Ez a dicsőség valójában nem az én dicsőségem, hanem az egész laborunké. Nagyon sok munkatársam, közöttük biológusok, gyógyszerészek, orvosok és szakasszisztensek teljesítettek emberfeletti módon az eltelt időszakban, sokszor jóval a munkaidőn túl is, hogy minden vizsgálat időben elkészülhessen. Ez több okból is nagyon fontos: egyrészt azért, hogy a betegek a nekik legmegfelelőbb ellátást a lehető leghamarabb megkaphassák, másrészt a fertőzöttek megfelelő elkülönítésével megóvjuk az egyéb okból ellátásra szoruló betegeket egy esetleges fertőzéstől – hangsúlyozta Juhász Hajnalka, aki rendkívül hálás a szavazatokért és köszöni, hogy ezzel a szép gesztussal is sikerült a Klinikai Mikrobiológiai és Diagnosztikai Intézet csapatának komoly erőfeszítésére irányítani a figyelmet.


Covid_dolgozo
Molnár-Gábor Réka


A Sebészeti Klinika ápolója a COVID osztályon a súlyos állapotú időseket látta el

 

Az idős, leginkább 70 év feletti fekvő betegek ellátása volt a kiemelt feladata Molnár-Gábor Réka diplomás ápolónak a COVID osztályon. A Sebészeti Klinika ápolóját 2020. november 27-től 4 hónapra vezényelték át a korábbi I.sz. Belgyógyászati Klinika épületében található COVID részlegbe. – Az elég súlyos, teljes ellátást igénylő COVID-19 fertőzött pácienseket etettem, pelenkáztam és a tisztálkodást biztosítottam. Az ilyen alapellátási feladatokra most kiemelten figyelni kellett. Természetesen nem elhanyagolva a szakápolási feladatokat sem – árulta el Réka, aki hat és fél éve dolgozik a Sebészeti Klinikán. Kezdetben, mint segédápoló, majd 2018-ban az SZTE Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar (ETSZK) ápolói szakán végezve diplomás ápolóként, így az ápolói szakfeladat teljes spektrumát elláthatja.

Elmondása szerint a második járványhullám javarésze, a decemberi és a januári, valamint a harmadik hullám márciusi időszaka számára fizikailag és mentálisan is rendkívül nehéz és megterhelő volt. És bár eleinte tartott az új feladatoktól, a nehézségektől, alapvetően pozitívan viszonyult a munkájához, és mindig megpróbálta a maximumot nyújtani. Ezek a kritikus hónapok sok mindenre ráébresztették, például hogy mennyire fontos az emberekhez való megfelelő hozzáállás és a segítőkészség. – Reményt szerettünk volna adni, hogy van esély, kikerülhetnek innen a betegek, és újra láthatják a családjukat. Szerencsére ilyen esetre is bőven volt példa – fogalmazott. Kiemelte, hogy ez alatt az idő alatt emberileg sokat gazdagodott, az önismerete is fejlődött, valamint olyan kollégákkal sikerült kiváló szakmai kapcsolatot kialakítani, akikkel egy pandémia nélküli helyzetben soha nem találkozott volna. – Egyáltalán nem bánom, hogy részese lehettem mindennek, sőt rendkívül hálás vagyok érte – mondta az április 1-től már ismét a Sebészeti Klinikára visszahelyezett ápoló.


- Őszintén bízom benne, hogy nagyon sokat segítettem a betegeken kívül az ott dolgozó kollégáknak is, hiszen sokan különböző, a szakápolási alapfeladatokat nem vagy csak nagyon ritkán alkalmazó társszakmákból jöttek, többek között szemészeti, gyerekgyógyászati, pszichiátriai vagy nőgyógyászati területről. Igyekeztem nekik a átadni a tudásomat. Próbáltam csapatjátékosként dolgozni: orvosok, ápolók, gyógytornászok és mindenki egy közös célért küzdve vett részt az ellátásban. A betegek mihamarabbi gyógyulásáért dolgoztunk, és ez csak együtt sikerülhetett – emelte ki Molnár-Gábor Réka.


Mint elmondta, nem is tudta, hogy megkapta a díjat, a kollégák örömteli gratulációiból jött rá, hogy az ÉV COVID dolgozója lett. - Bízom benne, hogy nemcsak úgy megkaptam, hanem ténylegesen megérdemelten nyertem el ezt a megtisztelő elismerést – tette hozzá.

 

 

SZTEinfo - Lévay Gizella

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés