2020. február 12.
Szülői értekezlettel egybekötött nyílt napot tartott a Szegedi Tudományegyetem 2020. február 8-án. Az érdeklődők megismerhették az egyetem karait, képzéseit és az egyetemi szolgáltató egységeket is. A felvételi előtt álló hallgatók szakértő segítségével tölthették ki és adhatták be a jelentkezési lapot.
A hagyományokhoz híven idén februárban is nyílt napot tartott a Szegedi Tudományegyetem a Dugonics téri központi épületben. A régió középiskolásai mellett Budapestről, Győrből, Szombathelyről, Debrecenből, Esztergomból, Salgótarjánból, Dunaújvárosból, Nyíregyházáról és határainkon túlról is szép számban érkeztek érdeklődők. Idén mintegy 500 résztvevő látogatott el az SZTE februári nyílt napjára.
|
A rendezvényen készült képek itt megtekinthetők. |
Az érdeklődő középiskolások és szüleik a karok standjainál tájékoztatást kaptak a friss felvételi tudnivalókról és a szegedi egyetem teljes képzéskínálatáról. Azokat, akik még bizonytalanok voltak a pályaválasztás kérdésében, az SZTE Karrier Iroda várta pályaorientációs tanácsadással. A nyílt napon, három turnusban, a felvételi jelentkezési lap kitöltésében is segítséget nyújtottak az SZTE munkatársai, azoknak, akik bizonytalanok voltak, vagy kérdésük támadt az űrlappal kapcsolatban.
11 órakor Prof. Dr. Gellén Klára, az SZTE oktatási rektorhelyettese köszöntötte a résztvevőket és tartott szülői értekezletet. – A lehető legjobb helyre jöttek, azok, aki ellátogattak az SZTE nyílt napjára – hangsúlyozta köszöntőjében – hiszen számos hazai és nemzetközi statisztikai adat bizonyítja, hogy a Szegedi Tudományegyetem mind Magyarország, mind pedig Európa és a nagyvilág legrangosabb felsőoktatási intézményei közé tartozik. Hozzátette, az intézmény képzési kínálatát folyamatosan igazítják a munkaerőpiac aktuális elvárásaihoz. Ennek eredményeként a 2019-es általános felvételi eljárásban 5 százalékkal emelkedett a Szegedi Tudományegyetemre első helyen jelentkezők száma, 6 százalékkal pedig a felvetteké.
|
A rendezvényen készült képek itt megtekinthetők. |
A rektorhelyettes előadásában tájékoztatta a résztvevőket a jelentkezés benyújtásával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról, a tájékozódási csatornákról és lehetőségekről, valamint a Szegedi Tudományegyetemet érintő változásokról is. Dr. Újvári Edit, az SZTE Junior Akadémia igazgatója a középiskolásokat segítő és támogató programokat ismertette az érdeklődőkkel, majd Pethő Judit az Oktatási Hivatal Felsőoktatási Felvételi Főosztály vezetője és Dr. Fazekas Kornél Sándor a Diákhitel Központ Zrt. regionális képviselője tartott tájékoztatót.
SZTEinfo
Fotó: Bobkó Anna