kiemelt_QS_WUR

Ismét a világ legjobb 550 egyeteme között az SZTE

A hazai egyetemek közül továbbra is az első helyen szerepel a Szegedi Tudományegyetem a brit QS World University Rankings 2017/2018 rangsorban. A listán az 501-550. helyet érte el az SZTE, ez azt jelenti, hogy a világ közel 26 ezer felsőoktatási intézményének legjobb 2 százalékába tartozik.

A világ egyik legelismertebb, felsőoktatási tevékenységeket minősítő cége, a brit Quacquarelli Symonds (QS) 2017. június 8-án tette közzé legfrissebb toplistáját. Ezen a világ több mint négyezer egyetemét vizsgálták, közülük 980 felsőoktatási intézményt rangsoroltak.


A friss QS World University Rankings 2017/2018-as listán - a korábbi évekhez hasonlóan - az SZTE az 501-550. helyen végzett, ezzel az összes vizsgált egyetem legjobb 13 százalékában szerepel. A világ közel 26 ezer felsőoktatási intézményét tekintve pedig a top 2 százalékban végzett az SZTE. A QS világrangsorán a magyarországi felsőoktatási intézmények közül a Szegedi Tudományegyetem érte el a legjobb eredményt.


A rangsort idén is hat szempont alapján állították össze, az elkészítéskor figyelembe vették az akadémiai szféra és a munkáltatók értékelését, a tudományos munkák idézettségét, az oktatók és a hallgatók arányát, valamint a külföldi hallgatók és külföldi oktatók számát.


A teljes lista itt elérhető: QS WUR 2017/2018


SZTEinfo


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Marx_Eva_felveteliMarx Éva - BTK, magyar

Elsőéves hallgatóként nincs még sok tapasztalatom, de azt már ennyi idő után is elmondhatom, hogy nagyon elégedett vagyok az egyetemmel. A közvetlen tanárok, szakmai felkészültségük, a gazdag könyvtári állomány, a színes kulturális programok mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a végzéskor ne csak elismert diplomát kapjak, hanem az egyetemi éveket hasznosan is töltsem.



FelsoDorottyaFelső Dorottya- SZTE-BBMK

A zenei oktatás miatt jöttem Szegedre. Már középiskolásként is itt tanultam a SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakgimnáziumban és nagyon megszerettem Szegedet. Egyértelmű volt, hogy a Szegedi Tudományegyetemet választom. A zongoratanárnőmmel már majdnem 10 éve dolgozunk együtt. Az ő személye szakmailag és emberileg is meghatározó számomra. Szeged az otthonommá vált, hisz minden barátom itt él és sok emlék köt ide.


További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *