A SZOTE SEBÉSZETI KLINIKA UROLÓGIAI OSZTÁLYÁNAK TÖRTÉNETE (1921-1984)

Az urológia a vese, ureter, hólyag és a férfi ivarszervek betegségeivel foglalkozó tudomány, a századforduló utáni rohamos fejlődése miatt kiszakadt az anya disciplinából, az általános sebészetből és fokozatosan önálló szakmává vált. Hazánkban az első urológiai osztályt - Európában másodikként - Illyés Géza alapította meg 1920-ban. A vidéki egyetemeken nagyobbára a sebészek foglalkoztak az urológiai betegekkel, kivéve a postgonorrhoeás eseteket, amelyeknek konzervatív kezelését főleg a bőrgyógyászok végezték.

Az 1921-ben megnyílt Szegedi Orvostudományi Egyetem Sebészeti Klinikáján a korszerű urológiai gyógyítás alapjait Vidákovits Kamilló tanszékvezető professzor rakta le, de a szakma első igazi képviselője valójában Karátson Aladár volt, mint Illyés tanítvány, 1931-ben kapott állást a Sebészeti Klinikán. Tulajdonképpen az ő személyéhez fűződik a korszerű urológiai betegellátás Szegeden, de nemcsak helyben, hanem azt lehet mondani, hogy egész Dél-Magyarországon. Az endoszkópos vizsgáló eljárásokat, a kisebb hólyag beavatkozásokat megfelelő tudással és gyakorlattal végezte. A nephrectomiákat, kőműtéteket sikerrel és kis mortalitással hajtotta végre, úgyszintén a prostatectomiákat is, de ezeket meglehetősen válogatta az akkori anaesthesiológiai és postoperatív lehetőségeknek megfelelően. Nemcsak a klinikán operált, hanem a Tisza Lajos körúti Tóth Szanatóriumban, sőt, korszerűen felszerelt műtőjében a lakásán is, ismert orvosok és műtősnő felesége segítségével. Igen jó szakember hírében állt. A klinikán külön ambulanciát szervezett az urológiai betegek részére, és ennyit sikerült elérnie, hogy a beteget nagyobbára az első emelet északi kórtermeiben helyezhette el. Külön önálló osztály felállítását meglehetősen konzervatív főnöke nem engedélyezte.

Sajnos a betegforgalomról, a műtéti statisztikáról adataink nincsenek, mert az 1970-es magas tiszai vízállás, árvízveszély idején a klinika pincéjében feltört a víz, az ott elhelyezett betegdokumentációt szinte teljesen megsemmisítette, s így csak a még élő kortársak elmondott adataira támaszkodhatunk.

Karátson 1936-ban eltávozott a klinikáról, és a városi kórházba került. Utána Bata Tibor, a klinika egyik tanársegédje vette pártfogásba az urológiai betegeket. Ő már megelőzően is foglalkozott a szakmával, végzett urológiai műtéteket és az eszközös vizsgálatokban is jártas volt, de súlyos tbc-s betegsége miatt hamarosan visszavonult.

Vidákovits Kamilló nyugdíjba vonulása után Prochnow Ferenc professzor lett 1945-ben a klinika megbízott vezetője. Ő nemcsak kitűnő sebész, hanem nagyszerű előadó is volt, az urológiának egy hónapot (kb. 16 órát) szentelt az évi óraszámból. Előadásait mindig zsúfolásig telt tanteremben tartotta. Ő maga is végzett, a többi sebészhez hasonlóan, urológiai műtéteket (nephrectomia, vese-, hólyagkő stb.), de nem rendszeresen. Bata távozása után Mándi Istvánt bízta meg az urológiai betegek kezelésével, egyúttal szakambulancia vezetésével.

Mándi jogi végzettség után 1945-ben szerzett orvosi diplomát Szegeden. Ugyanez évben lett a Sebészeti Klinikán díjtalan gyakornok. Főleg az urológia érdekelte. A szakmát részben az értő idősebbektől, részben a budapesti Urológiai Klinikán töltött tanulmányútjain sajátította el.

A tanársegédek közül még Fröchlich Ottó és Farkas Lajos volt jártas az eszközös vizsgálatokban a későbbiek során urológiai szakvizsgát is tettek.

Prochnowot politikai magatartása miatt nem nevezték ki tanszékvezetőnek, helyette Jáki Gyula debreceni r.k. tanár lett a klinika igazgatója 1947 szeptemberében. Tualdjonképpen az ő nevéhez fűződik a különálló urológiai osztály létesítése. Addig a betegek szanaszét feküdtek a házban, általános sebészeti ágyakon és az urológusoknak nem volt önálló osztályuk. Jáki egy évet töltött Lichtenberg berlini urológiai klinikáján, így nagy hozzáértéssel és kedvvel szervezte meg az első emelet északi szárnyán a 42 ágyas osztályt, ahol ugyan sebészeti betegek is feküdtek, de attól kezdve urológiai eseteket csak ezekbe a kórtermekbe lehetett felvenni. Az addig vizeletszagtól bűzlő, inoperábilisnak minősített idős, főleg prostatás betegekkel teletűzdelt osztály megváltozott, átszerveződött, megújult. A műtéti repertoár gyarapodott. A prostatectomia rutin műtétté vált, több hólyagműtétet végeztek és az akkoriban gyakori húgycsőszűkületek sebészi megoldására is sor került.

A dokumentumok megsemmisülése miatt csak az emlékezetre hagyatkozhatunk, ezek szerint az évi ambuláns forgalom kb. 8-12 ezer beteg volt, a felvett esetek száma 750-1000 között mozgott. A mortalitás 1-2 % fölé nemigen emelkedett. Az átlagos ápolási idő 9,5-10 napra állandósult. Az osztályról évenként kb. 420-450 beteget operáltunk. Külön kiemelendő az évi 12-15 tbc-s nephrectomia. Ezt azért kell hangsúlyozni, mert az uro-tbc ezen egyetlen akkori megoldására az újonnan felfedezett gyógyszerek alkalmazása következtében idővel egyre ritkábban került sor. A thiosemicarbonazon therápiát Jáki az országban az elsők között indította el uro-tbc-s betegeken. Irodalmi munkásságának egy része is ezzel a témával foglalkozik. (Jáki Gyula: A vesegümőkór. Orv. Hetilap, 91, 410-412, 1950.) Ennek köszönhető, hogy a Magyar Urológus Társaság őt bízta meg az évi kongresszus megrendezésével 1949-ben, Szegeden. Az urogenitalis tbc volt a téma, a főreferátumot ő tartotta.

Mándi 1950-ben hagyta el a klinikát. Jáki az osztály vezetésével Fröhlich Ottót bízta meg, szorosan mellette dolgozott Farkas Lajos, mindketten tanársegédként. Az osztályos munkát a gyakornokok végezték, három hónapos váltásos turnusokban.

Scultéty Sándor 1951-ben kezdte meg klinikai pályafutását, előzőleg a Gyógyszertani Intézetben dolgozott demonstrátorként. Az ott szerzett tapasztalatai egész tudományos munkásságának adták meg a hasznos indítást, amelyet dolgozatainak és a kandidátusi disszertációjának témái is tükröznek. A szegedi klinikán kivétel nélkül minden urológus először sebészetből szakvizsgázott és csak utána urológiából, amelynek kézzel fogható haszna az osztály országos kezdeményező szerepében nyilvánult meg, különösen a sebészet határterületein (hólyagpótlás, plasztikai műtétek, thoraco-lumbotomia, vesetranszplantáció stb.).

A negyvenes évek végén, az ötvenes évek elején a háború béklyóitól megszabadult orvostudomány ugrásszerűen fejlődött és szerencsére ez a folyamat nem a szokásos késéssel következett be hazánkban. A sebészeti szakmákban a nagy előrehaladás az antibiotikumok feltalálásának (és további állandó fejlesztésének), a só- és vízháztartás kutatás eredményeinek (azok therápiás alkalmazásának), a volumentpótlás tudományos alapokon nyugvó módszereinek és az anaesthesia nagyarányú fejlődésének köszönhető.

Az urológiai osztály képe, élete drámaian megváltozott. A septicus esetek előfordulása minimálisra csökkent. Ezt azért is hangsúlyozni kell, mert az urológiai betegek 50-70 %-ának húgyúti fertőzése van és így a műtéti veszélyeztetettségük a generalizálódás lehetősége miatt lényegesen nagyobb. A só- és vízháztartás ügyében az ötvenes évek elejéig, azt lehet mondani, teljes sötétség uralkodott. Annyit tudtunk, hogy műtéti terheléskor só- és vízvesztésre, volumen csökkenésre számíthatunk, de, hogy mikor, mennyit és mivel pótoljuk, azt csak a tudományos vizsgálatok eredményei határozták meg a megelőző években és ezeknek a haszna a gyakorlatban csak ebben az időszakban érvényesült. Különösen nagy volt a zavar az oligo-anuriás betegek kezelésében, lett légyen szó akár acut, akár chronicus veseelégtelenségről. Az urológusok fejében rögzült fogalom volt a vízlökés (Wassersto) therapia. Sok heveny anuriás beteg lett ennek a kezelési módszernek az áldozata. Jobban járt az, akinél nem vették észre az anuriát és nem alkalmazták ezt a gyógymódot, nem halt meg acut tüdő-oedemában. Korszerű kezeléshez korszerű laboratórium szükséges. Jáki az ismert szűkös anyagi helyzet ellenére is igyekezett jó laboratóriumi viszonyokat teremteni, ahol többek között az elektrolyt meghatározásokat el tudták végezni. Enélkül a szervezet só- és vízháztartás zavarának kezelése csak sötétben tapogatózás. Tehát az osztály képének drámai változása nemcsak az antibiotikum therápia bevezetésének, hanem a só- és vízháztartási zavarok kezelésében alkalmazott korszerű elveknek is köszönhető. A volumenpótlás magában foglalja a transfusios lehetőségek megteremtésének szükségességét is. Ehhez szerencsés politikai véletlen segítette az országot, mégpedig a jugoszláviai helyzet. A Szovjetunió foglalkozott a szomszédos ország megtámadásának gondolatával, emiatt Magyarországon elrendelte a szervezett véradás megteremtését, amelynek az egészségügyi hatóságok viharsebesen eleget is tettek. Ennek elsősorban a sebészi szakmák látták hasznát. A Sebészeti Klinika véradó állomásának vezetőjévé Dettre Gábor után Gál György sebész gyakornokot nevezték ki 1951-ben, aki sebészi munkája mellett nagy elismeréssel tett eleget ennek a megbízásnak.

Az infusios készítmények iránti növekvő igényeket az egyetemi gyógyszertár nagy igyekezettel próbálta kielégíteni.

Az anaesthesia lassabban fejlődött, igazán korszerű színvonal csak Petri Gábor vezetése alatt alakult ki. Addig főleg a kombinált vezetéses és helyi érzéstelenítés volt a rutin módszer.

A leírt fejlődési tényezők hatásai a következőkben nyilvánultak meg: csökkent a műtéti halálozás, megritkultak a septicus szövődmények, úgyszintén az egyéb operációs komplikációk, mint például: a műtéti shock, a postoperativ anuria. A merev műtéti indikációs szabályok fellazultak, az addigi szigorú, hetven év körüli korhatár megszűnt, egyre nehezebb beavatkozásokat lehetett együlésben végezni.

Eközben az osztályon személyi változások történtek. Fröhlich Ottót a klinika vezetőhelyettes adjunktusává nevezték ki, Farkas Lajos pedig a szentesi tbc gondozó főorvosa lett, műtéteit a kórház sebészetén végezte. Így Németh Andrást nevezték ki az Urológiai Osztály vezetőjének 1954-ben, s ettől kezdődően tartotta a tantermi előadásokat. Hamarosan Scultéty Sándor is munkatársa lett és kezdőként Balogh Eleonóra is a szakmához csatlakozott.

Ezekben az években a drákói abortusztörvény miatt felszaporodtak az acut veseelégtelenséggel járó abortusos esetek. Az ilyen betegeknek tulajdonképpen sohasem volt igazi „gazdájuk". A nőgyógyász befejezte az abortust, maradt a sepsis és a veseelégtelenség, a belgyógyász mosta kezeit, mivel nem belgyógyászati vesebetegségről volt szó, a többi az urológusokra hárult, mert nem volt vizelet. Az urológus vagy elvégezte utolsó lehetőségként a kétoldali vesedecapsulatiot vagy nem. Az utóbbi esetben jobban járt a páciens, főleg akkor, ha infusiokkal nem próbálták a beteg veséket működésre bírni (Wassersto). A halálozási arány 90-95 %-os volt. A tudományos vizsgálatok, később a gyakorlat is bizonyította, hogy a vesének ez a típusú heveny megbetegedése regenerációképes. Az irodalomban akkoriban jelentek meg az első művese közlemények, ezeknek alapján Pintér Imre és Gál György munkatársakkal megszerkesztettük az első magyar művesét és ezzel végeztük el uraemiás betegen az első dialysist Magyarországon 1954-ben. (Németh András, Pintér Imre, Gál György: Eine einfache Kunstniere, Z.Urol. 49: 535-545, 1956.) (Angliában az első dialysis dátuma: 1956.) Ez a kezelés tekinthető a szegedi, egyúttal az első hazai műveseállomás alapkövének, amely a legmodernebb feltételek között mai is működik.

Az eset hírére a budapesti állomás megalakulásáig (1958) az egész országból intézetünkbe utalták a heveny veseelégtelenségben szenvedőket, ugyanígy a barbiturát mérgezettek egy részét is. A kezelt betegeink halálozása 20-25 %-os volt 1959-ben Alwall elvei alapján szerkesztett nagyobb hatásfokú művesével (Gál-Németh) folytattuk a dialysis programunkat. (Gál György, Németh András: Vérkeringésbe kapcsolható, hazai előállítású „művese". Orvosi Hetilap, 101: 765-769, 1960.)

Jáki professzor 1958-ban tragikus hirtelenséggel elhunyt. Utódaként Petri Gábort, a klinika egykori adjunktusát, a szegedi Szívsebészeti Osztály vezetőjét nevezték ki. Az ő ambiciózus, magas szakmai és általános műveltségű személyiségével valóban az 1. sz. Sebészeti Klinika fénykora kezdődött meg. Vezetése alatt új osztályok, szakmák létesültek: mellkas-, szív-, ér-, nyelőcsősebészet, amelyek messze meghaladták az országos színvonalat. Petri klinikává vált az intézet, amelyet egész Európában ismertek. Az új igazgató, noha nem volt urológus, mégis szívügyeként kezelte az osztály dolgait. Tisztelte a törekvő, újító szellemét és, ami még fontosabb, teljesen szabad kezet adott a korszerű urológiai sebészet megvalósításához. Ehhez, az antibiotikumok nagymérvű használata miatt amúgy is drága osztálynak igyekezett az anyagi lehetőségeket biztosítani.

Scultéty Sándor nem vett részt a művese csoport munkájában, Ő a maga útját járta, és maradt a kedvenc tudományos témájánál, a gyógyszerek hatástanának urológiai vonatkozású vizsgálatainál. Ebből a tárgykörből számos közleménye jelent meg (Scultéty Sándor: A vegetatív idegrendszerre ható új gyógyszerek az urológiai gyakorlatban. Orvosi Hetilap, 97: 1138-1141, 1956), és a „Vizelési zavarok gyógyszeres befolyásolása c. kandidátusi disszertációját 1964-ben sikerrel megvédte.

A klinikának külön röntgen részleg állt rendelkezésére, s nagy segítségünkre volt Takáts László adjunktus. Az anaesthesia is modernizálódott. Petri Gábor beszerezte az altatógépeket és most már külön szakmaként tanulmányúton kiképzett kollégák végezték az anaesthesiát. Az Urológiai Osztály műtéti palettája is kibővült. Elkezdték a radikális prostatectomiákat rák esetében, a vese resectios műtéteit, pyelon plasticákat, penis bőrpótlást végeztek félvastag lebennyel. (Németh András: Ersetzen eines gangranbedingten Penishautdefektes mit halbdickem Lappen. Z. Urol. 52: 324-328,1959.) Hazánkban először 1958-ban végeztünk tbc-s zsugorhólyag miatt vékonybélpótlásos műtétet. (Németh András, Imre József: Die Operation einer posttuberkulösen Schrumpfblase. Schmalfilm. Internat. Konf. für Urologie, Budapest, 1962; Budapest, 1964. Akadémiai Kiadó, 135-136.) Bevezették a prostata resectiokat is, de sajnos ezek a műtétek az eszköz tönkremenetele után abbamaradtak és anyagi nehézségek miatt sokáig szüneteltek.

A szakma később ismert alakja, Kárpáti Ferenc 1958-ban került a klinikára, és működését mindjárt az urológián kezdte. Ő a háborút követő „kicsi robot" következtében a lemaradt nemzedékhez tartozott Orvosi pályafutását a Kórbonctani, majd a Biokémiai Intézetben kezdte, amelyet tudományos működése is tükröz. A klinikán eltöltött idejére az aktivitás és a szorgalom jellemző. Nem véletlen, hogy 1965-ben kinevezték főorvosnak a deszki TBC Gyógyintézet Urológiai Osztályának élére. „Az interstitalis cystitis általános, helyi és sebészeti kezelése" című kandidátusi disszertációját 1972-ben védte meg. A Szolnok megyei Kórház Urológiai Osztályának vezető főorvosaként vonult nyugalomba 1991-ben.

A veseelégtelenség, mint biztosan halálhoz vezető betegség, a művese feltalálása és a rendszeres alkalmazása óta sem került ki az orvostudomány érdeklődési köréből. Már az első, 1954-ben egypetéjű ikerpár között végzett sikeres emberi veseátültetés bebizonyította, hogy ennek a korábban még utópiának tűnő gyógyeljárásnak jövője van. 1959-ben kezdték el a kísérletes veseátültetéseket kutyákon. (Németh András, Imre József, Kapros Károly, Baradnay Gyula: Tapasztalataink vese-homoiotransplantatioval. Orvosi Hetilap, 104: 1602-1604, 1963.)

Időközben a Műveseállomás is „polgárjogot" nyert, kivált az Urológiai Osztály kereteiből és Gál György vezetésével önállóan működött tovább.

1961-ben Petri Gábor azzal a hírrel jött haza londoni útjáról, hogy neki személy szerint felajánlottak egy éves tanulmányutat a Postgraduate Medical Schoolban Dempster mellett, aki az emberi veseátültetés neves úttörője volt. Nagy küzdelmek árán sikerült a kiutazási engedélyt Németh András és Kapros Károly részére elintézni és így 1962 márciusától fél évet töltöttek ennek a világhírű intézetnek a kísérletes sebészeti osztályán. Ott-tartózkodásuk alatt Dempster első asszisztenseként részt vehetett az ottani negyedik emberi veseátültetésben. Akkor már volt neki egy három és fél éves átültetett vesével élő 23 éves betege, aki a bátyjától kapta a vesét. A szerv kilökődését egésztest besugárzással akadályozta meg. A tapasztalatokat felhasználva 1962. december 21-én Szegeden elvégezték az első hazai veseátültetést egy 26 éves, chronicus glomerulonephritis végstádiumában lévő férfin, akit ár csak dialysissel lehetett életben tartani. A vesét 20 éves egészséges öccse adományozta. Megelőzően Franciaországban, az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában hét sebész összesen 37 veseátültetést végzett, így a szegedi a világon a 38. emberi veseátültetés volt. (Németh András, Petri Gábor, Gál György, Fazekas Sándor, Altorjay István, Scultéty Sándor, Balogh Eleonóra, Kárpáti Ferenc: Vese-homotransplantatio két testvér között. Orvosi Hetilap, 104: 217-223, 1963.) A műtéti team:

• beültetés: Németh-Scultéty-Balogh-Kárpáti
• donorból kivétel: Petri-Altorjay-Gál-Fazekas.

A beteg jól működő vesével 35-40 napi kitűnő állapotban volt, majd fokozatos romlás után kilökődési reakció következtében exitált.

Ormos Jenő professzor, a Kórbonctani Intézet vezetője a transplantátum szövettani vizsgálata alkalmával addig ismeretlen érelváltozásokat talált, amelyekről később bebizonyosodott, hogy a krónikus kilökődés jeleinek felelnek meg. (Ormos Jenő, Németh András: Emberi vesetransplantatio kapcsán tett morphologiai megfigyelések. Morph. Igazságügyi Orvosi Szemle, 4: 203-211, 1964.)

Ezzel a műtéttel klinikánk az orvostudomány transzplantációs történelmében világszínvonalon állt. Személyi és technikai feltételeik megvoltak arra, hogy kialakítsák egy közép- és kelet-európai központot (még a Szovjetuniót is beleértve), de „magasabb" helyről nem tetsző, tiltó, „nem hivatalos" sugallatok érkeztek. Ennek következtében csak 1968-ban végeztünk még két veseátültetést cadver vesével és 1973-ban a negyediket, ezek a betegek azonban septicus szövődmények és kilökődési reakció miatt meghaltak. Miután Miskolcon elvégezték újra az „első", majd Budapesten harmadjára az újabb „első" veseátültetést, 1973-ban végre hazánkban is megindult a szervezett transplantatios program, amelybe az Urológiai Osztálytól független team, Csajbók Ernő, érsebészetben jártas tanársegéd vezetésével, bekapcsolódott 1979-ben és 1985-től önálló osztályként ma is eredményesen működik, idáig több mint 300 veseátültetést végeztek. Annak idején a sajtó is sokat foglalkozott a magyarországi transzplantáció helyzetével (Pünkösdi Árpád: A kihegyezett ember. Magvető, 1981.)

Visszakanyarodva a 60-as évek elejére, még egy, hazánkban lényeges kezdeményező lépés említendő: 1964-ben rák miatt elvégezték együlésben az itthoni első vastagbél pótlásos húgyhólyagkiirtást, amelyet több hasonló műtét követett. (Németh András: Vizsgálatok 5 évet túlélt húgyhólyagrákos betegeken, redicalis műtét és béllel történt hólyagpótlás után. Orvosi Hetilap, 115: 1827-1829, 1974.) Kárpáti a deszki tartózkodása alatt is alkalmazta ezt a műtéti megoldást a klinikán szerzett tapasztalatai alapján (Kárpáti Ferenc, Antal Imre, Botos Árpád: Zsugorhólyag pótlása szigmabéllel. Orvosi Hetilap, 106: 1801-1802, 1965.)

Scultéty Sándor 1962-től az osztály egy részét önállóan vezette, majd 1964-ben, Karátson Aladár nyugalomba vonulása után, a városi kórház urológiai osztályának vezető főorvosává nevezték ki.

Simon László már hallgató korában diákkörösként részt vett az urológia kísérletes munkájában és a diploma elnyerése után 1963-ban a klinikára került. Munkáját az osztályon megelégedéssel végezte. Rutin működése mellett a vesetransplantatios kísérletek állandó résztvevője, a hallgatók gyakorlatvezetője és több klinika állandó konziliáriusa volt. Különösen jó műtéti készségével tűnt ki. Tanársegédként megérdemelten kapta meg 1976-ban a makói kórház urológiai osztályvezető főorvosi állását.

Időközben az új profilok terjeszkedése miatt az osztály ágylétszáma 24-re csökkent, de csak a szűk szakmához tartozó betegek foglalták el azokat.

A veseátültetési kísérleteket rendszeresen és folyamatosan végezték. Munkáik eleinte főleg hazai immunosuppressiv anyagok kipróbálására irányult, később a vesekonzerválás perfusios módszereivel foglalkoztak. Ebbe a munkába már Mentus Miklós is bekapcsolódott, aki 1964-ben lett a klinika, osztály új tagja. Rendkívül szorgalmas, jó képességű, nyelveket tudó munkatárssal egészült ki stábuk. Aktívan részt vett a második és harmadik emberi veseátültetésben és a perfusios kísérletekben. Nagy kár, hogy 1969-ben Amerikába disszidált, mert ott nem talált igazán magára, sem a szakma őrá. Itthon ma a vezető urológusok közé tartozna.

Működésüket nemcsak a környező országokban kísérték figyelemmel, hanem Nyugat-Európában is. Rendszeresen voltak látogatóik az NDK-ból, Lengyelországból, Csehszlovákiából, Romániából tapasztalatszerzés céljából. A legreprezentatívabb vendégként Vahlensick doktort említhetjük (1969), aki jelenleg a bonni egyetem vezető urológus professzora, európai rangú tekintély. Eredményeik számontartása külföldi meghívásokban és előadások tartásában is megnyilvánult.

1968-ban frissen végzett orvosként került az osztályra Gervain Mihály. Élénk, mozgékony és igen ambíciózus, eszes kollégát ismertünk meg személyében. Hamarosan olvasottságával is kitűnt. Azonnal bekapcsolódott a már folyamatban lévő vesetárolásos kísérletekbe és Mentus Miklóssal együtt önállóan is végeztek állatokon műtéteket. Sebész szakvizsgája előtt hosszabb időt töltött Imre József nyelőcső- és gyomorsebészeti osztályán és az ott szerzett tapasztalatok inspirálták a vékonybéllel való kísérletek végzésére. Nagyon fiatalon kapott önállóságot, 1976-ban tanársegédként foglalta el az orosházi urológus főorvosi állását. A klinikával mindig szorosan együttműködött és az említett ureter témából írta meg sikeresen a kandidátusi disszertációját.

1971-ben az Urológiai Osztályt az a megtisztelő feladat érte, hogy megrendezze az Országos Vándorgyűlést a húgyúti fertőzések témájából. A hazai szakemberek tudományos találkozója nagy érdeklődés mellett sikeresen zajlott le.

1972-ben az Orvosi Hetilapban számoltunk be - hazánkban elsőként - sikeres 24 és 48 órás vesetárolási kísérletekről, amelyeket Collins oldat perfusiojával és hűtéssel végeztünk. (Németh András, Kapros Károly, Baraday Gyula, Simon László, Farkas Gyula, Lakos György, Troján Imre, Gervain Mihály: Egyszerű kísérletes vesetárolás 24, illetve 48 órára. Orvosi Hetilap, 113: 2279-2280, 1972.) Ezzel a műtéti sorozattal fejeződött be a veseátültetés témájával foglalkozó experimentális munkánk.

A hetvenes években a prostatarák gyógykezelésében is nagy fejlődés mutatkozott. Serum testosteron vizsgálatainkkal a még ma is alkalmazott Estracyt adagolásának szabályozásához szolgáltattunk adatokat. (Németh András, Morvay József, Vécsei Béla: Estracyttel kezelt prostatarákos betegek szérum testosteron és savanyú phosphatase szintjének vizsgálatai. Orvosi Hetilap, 122: 1017-1020, 1981.)

A deszki TBC Szanatórium urológiai osztályának megszüntetése után áthelyezéssel került a klinikára tanársegédként Kiss Attila 1969-ben. Előző munkahelyén az uro-tbc-vel szerzett tapasztalatait osztályunkon jól kamatoztatta. Multidisciplinaris intézetben sokoldalú sebésszé vált. Nagy munkabírásával, határozottságával és kezdeményező készségével tűnt ki. Érsebészeti tapasztalatszerzés után ő volt az első urológus, aki önállóan végezte a retroperitonealis lymphadenectomiákat. Tumoros műtéteiben is nagy radikalitásra törekedett az osztály szellemének megfelelően.

Petri Gábor kezdeményezésére vezették be a thoraco-lumbalis, - retroperitonealis behatolást nagy kiterjedésű vesetumorok esetében. Ez az eljárás csak lassan terjedt el a magyar urológusok körében.

1980-ban Kovács Géza, 1981-ben Pintér Olivér belépése jelentette a fiatalodásunkat. Ők a klinikán töltött néhány évük alatt csak szárnyaikat bontogatták, szorgalmasan vettek részt a mindennapi munkában, oktatásban, konziliumokban.

Petri Gábor 1979-ben lemondott a klinika vezetéséről és 1982-ben Karácsonyi Sándor, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem I. sz. Sebészeti klinikájának társprofesszora lett az intézet új gazdája.

Meg kell említeni, hogy az eredmények, sikerek sohasem lettek volna megvalósíthatók olyan kitűnő nővéri gárda és segédszemélyzet nélkül, mint amilyen a szegedi Sebészeti Klinikának, s közelebbről az Urológiai Osztálynak volt.

Az Egészségügyi Minisztérium és az Egyetemi Tanács már az 50-es évek végén elhatározta az Urológiai Tanszék létrehozását, de erre anyagi okok miatt nem kerülhetett sor. A kórházi osztály kibővítésével alkalom adódott, így az egyetem és a város közös beterjesztésére a minisztérium 1984. szeptember elsejei hatállyal elrendelte a kórház urológiai osztályának Urológiai Tanszékké való minősítését. A tanszék vezetőjévé Scultéty Sándor professzort nevezték ki.

Ezzel a rendelkezéssel a SZOTE Sebészeti Klinika Urológiai Osztálya 63 éves működés után megszűnt.

AZ UROLÓGIA TÖRTÉNETE A SZEGEDI KÓRHÁZBAN (1954-1994)

Korabeli feljegyzések szerint Szegeden a közel 195 éves múltra visszatekintő Rókusi Kórházban 1952-ben kezdődött el az urológiai tevékenység Karátson Aladár vezetésével. Önálló osztály ekkor még nem volt az ambuláns ellátás mellett. Az urológiai betegeket 8-10 ágyon a közel 80 ággyal funkcionáló általános sebészeti osztályon helyezték el.

Karátson Aladár 1903-ban Erdélyben Dicsőszentmártonban született, jó nevű polgári család egyetlen gyermekeként. Orvosi diplomáját Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Fakultásán szerezte. Urológus szakképesítést Babics Antal kortársaként ugyancsak Budapesten az Illyés Klinikán kapott, 1930-ban. Szegedre 1931-ben költözött, és a Vidákovics professzor által vezetett Sebészeti Klinikán kezdte munkásságát. Az ott eltöltött 6 év alatt megszerezte a műtősebészi szakképesítést. 1937-től részben az akkor kiváló orvosokkal működő Tóth J. János tulajdonát képező szanatóriumban végzett urológiai műtéteket, részben pedig különböző biztosító intézeteknél (OTI, OTBA, MABI, stb.) szakfőorvosként munkálkodott. Széleskörű ismeretsége, népszerűsége és kiváló kapcsolatteremtő képessége révén hamarosan megbecsült, köztiszteletben álló egyénisége lett a városnak. Szakmájának elismert és kiváló művelőjeként ismerték országszerte. A háború utáni időszakban a belváros egyik legelőkelőbb helyén lévő 5 szobás lakásában magángyakorlatot, sőt urológiai műtőt alakított ki. Egy kórterme volt 3-4 beteg elhelyezésére, és külön vizsgáló helyiséggel is rendelkezett. Az ápolási teendőket apácák és szakképzett nővérek látták el. Műtéteinél Hedri Miklós sebész főorvos és Veres Miklós kórházi főorvos segédkeztek. Kis- és nagyműtéteit kivétel nélkül helyi érzéstelenítésben, alkalmanként enyhe bódítás mellett végezte.

1954-ben a Kálvária sugárúti Honvéd Kórházat polgári kórházzá alakították át. Ide költözött át a most már I. sz. Rókusi kórházból a belgyógyászat egy része, a traumatológia, a központi röntgen és laboratórium, megalakult a szülészet és nőgyógyászat, gyermekosztály létesült, majd kialakították az önálló urológiai osztályt is 20 működő ággyal, 2 orvossal, és 8-10 nővérrel. Az osztály működésének feltételeit tanácsi támogatással biztosították, nagyrészt azonban saját, a praxisból behozott kéziműszerekkel, eszközökkel oldották meg. A traumatológiával közös műtőt hetente kétszer használták.

Elsősorban nyitott, transvesicalis és retropubikus prostatectomiákat végeztek. Sok tbc-s és köves elpusztult vesét távolítottak el. A húgycső strictúrákat konzervatív úton tágításokkal vagy felmetszésekkel kezelték. Ekkor még számos idős beteg tartós kathétert viselt vagy Pezzer-kathétert ültettek a hólyagjába. Vesedaganatos beteg kevés volt, ezeknél lombotomiából távolították el a vesét. A hólyagdaganatokat általában transurethralis elektrocoagulálással vagy sectio alta útján kezelték. A hólyagköveket is helyi érzéstelenítés mellett húgycsövön keresztül (vakon) törték össze. Az osztálynak ekkor még mindössze 3-4 hagyományos eszköze volt. A kórtermek mellett összesen 1 helyiség állt rendelkezésre, ahol a vizsgálatokat, kötözéseket, járóbeteg ellátást és az adminisztrációt végezték.

Karátson főorvos munkatársai voltak: 1954-től Jármai Pál, akit később a salgótarjáni kórház urológiai osztályára neveztek ki főorvosnak, Kasza József, majd Miklós Ferenc sebész urológus szakorvos, aki adjunktusként dolgozott az osztályon, Varga Béla pedig 1961-ben került ide. Az osztályos teendők mellett heti 2 x 1 órában ellátták a MÁV Rendelőintézet szakrendelését, majd az SZTK-ban kétnaponként tartottak járóbeteg rendelést. Ez utóbbit később Rózsa Andor főorvos látta el, napi 6 órában.

A fekvőbeteg osztály gyógyító tevékenysége mellett követelmény volt a szakirodalom olvasása. Évente szerepeltek a helyi kórházi tudományos üléseken és néhány alkalommal a szakcsoport budapesti rendezvényein. Látogatták a kongresszusokat, publikáció nem történt. Részt vettek az orvostanhallgatók nyári gyakorlatának lebonyolításában, előadói voltak az Egészségügyi Szakiskolának és több helyen ismeretterjesztő előadásokat tartottak.

Karátson Aladár dr. hosszú betegeskedés után 1965 októberében meghalt. Személyében a legendás hírű Illyés Klinika jeles tanítványát vesztette el a magyar urológia, Szeged városa pedig azt a lelkiismeretes, nagytudású és közszeretetnek örvendő orvos-vezetőt, akinek az első helyi önálló urológiai osztály megszervezése fűződik a nevéhez. Emlékét osztályunkon emléktábla örökíti meg. Az osztály vezetésre kiírt pályázatot Scultéty Sándor adjunktus nyerte el a Sebészeti Klinikáról, akit a Városi Tanács Egészségügyi Osztálya 1966. július 1-jével nevezett ki az urológiai osztály élére.

Az új főorvos, aki klinikáról érkezett és hosszú ideig 1 beosztott orvossal dolgozott, éppen egy átépítés időszakában, tehát a legátmenetibb körülmények között, szinte szükségállapotban kezdte munkáját. Következetes és szívós munkával törekedett a diagnosztikus lehetőségek bővítésére, újabb műszerek beszerzésére, a betegellátás módszereinek javítására, de mindenképpen egy hatékony munkacsapat kialakítására. Szakmai és szemléleti tekintetben igyekezett olyan korszerű urológiai tevékenységet folytatni, melynek elveit a klinikán, a legjobb magyar urológiai iskolákban és neves külföldi klinikákon volt alkalma megtanulni. Az igények és a betegforgalom növekedésére való tekintettel a kórházi rekonstrukciók során az ágylétszám először 40-re, majd 60-ra emelkedett. Mindezt megelőzte az önálló műtő biztosítása, az anaesthesiológiai szolgálat megszervezése, melyben Ugocsai Gyula főorvosnak kiemelkedő fontosságot kell tulajdonítani. A tárgyi és személyi feltételek, ha nem is gyorsan, de javultak, diagnosztikus és therápiás skálánk folyamatosan bővült. Új orvosok, műtősnők, nővérek kerültek az osztályra és lassan kialakult egy jó atmoszférájú kollektíva. Köszönet illeti a kórház és az egészségügy vezetését, hogy lehetőségeihez képest ennek szabad utat biztosított.

Így vált lehetségessé, hogy az ambuláns és fekvőbeteg forgalom növekvő igényeinek eleget tudtak tenni. A kórház-rendelőintézeti egység hivatalos bevezetése előtt integrálták a szakrendeléseket, melyek az osztály kihelyezett ambulanciájaként működtek, az orvosok forgó rendszerű beosztásával. Hagyományosan folytatták a tbc-s betegek gondozását, majd a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikával kollaborálva elkezdték a fertilitási zavarban szenvedő férfiak vizsgálatát és kezelését, amely a mai andrológiának szolgált alapul. Az osztály vezetője mint megyei szakfőorvos hatékonyan közreműködött a szentesi és hódmezővásárhelyi osztályok, valamint a makói sebészeti osztályon belül működő urológiai részleg és szakrendelések megszervezésében. Ily módon biztosítottá vált a megye kórházai részére az urológiai szakellátás, illetve szakrendelés. A progresszív betegellátás központját a szegedi osztály képezte. Lassan a korszerű urológiai ellátás összes módszereit alkalmazni tudták, adott esetekben azonban az egyetemi klinikák, sőt az országos intézetek nyújtotta lehetőségekre is bizton számíthattak.

A napi gyógyító munka adta feladatok mellett igyekeztek minél nagyobb gondot fordítani az orvosok és a nővérek továbbképzésére, az új szakorvosok nevelésére. Rendszeres olvasással, referálásokkal, helyi és országos jellegű tudományos üléseken tartott előadásokkal, részvétellel, közleményekkel igyekeztek a szakma vérkeringésébe bekapcsolódni. Elsősorban klinikai tanulmányok mutatkoztak számukra hozzáférhetőknek a körülmények folyamán, de kutatási jellegű témáktól sem kellett visszariadniuk az egyetemi intézetek jóvoltából. Bevált az a gyakorlat, hogy az ország vezető intézeteiben gyakran tanulmányozták az újonnan bevezetett módszereket, és eredménnyel alkalmazták gyakorlatukban azokat. Az urológia egyetemi oktatásában már ekkor is részt vállaltak részben előadások tartásával, részben pedig a gyakorlati oktatásban való közreműködés formájában.

Az osztálynak a betegellátásban játszott szerepe egyfelől, másfelől pedig a Sebészeti Klinika strukturális átrendezése folytán beszűkült urológiai kapacitás az illetékeseket arra a gondolatra indította, hogy az osztályon adott lehetőségeket használják fel az eddig hiányzó urológiai tanszék létesítésére, melyre a SZOTE keretein belül mód nem kínálkozott.

Így rendelte el az egészségügyi miniszter 1984 február elsejével - a SZOTE és a Városi Tanács vezetőinek közös előterjesztése nyomán - a Szeged Városi Tanács Kórház-Rendelőintézet urológiai osztályának bázisán Urológiai Tanszék létesítését.

A tanszék az egyetemi orvosképzés szolgálatában álló, az egyetem Általános Orvosi Karához tartozó önálló oktatási, szervezeti egység, amely az urológiai szakág területén hivatott ellátni az oktató-nevelő, tudományos-kutató és gyógyító-megelőző munkát, valamint az ezekkel összefüggő feladatokat.

A tanszék a gyógyító-megelőző munkát - a városi, megyei és regionális szakellátás, valamint a klinikák urológiai konzíliumai vonatkozásában - mint a kórház rendelőintézet urológiai osztálya végezte és végzi, amely feladatának ellátása terén szervezetileg és működésileg a kórházhoz tartozik.

Az új intézmény megindulásához szükséges feltételek részleges biztosítása után szeptember 1-jén indult meg a munka. Ezzel egyidőben a SZOTE I. sz. Sebészeti Klinika urológiai részlege beszüntette működését. Az egyetem vezetése 3 orvost helyezett át, Kiss Attila, Kovács Géza és Pintér Olivér személyében, valamint műszerek és könyvtári anyag átadásával segített.

Jelentős segítséget jelentett a betegellátásban a Sebészeti Klinika urológiai részlegén dolgozó kiváló urológiai gyakorlattal rendelkező nővérek átjövetele az új intézménybe. Számos szervezési és adminisztratív kérdés várt megoldásra, melynek lebonyolításában kiváló munkatársat kaptunk Szilágyi Margit, a Dékáni Hivatal egykori vezetőjének személyében, aki átmeneti időre elvállalta az adminisztratív munka beindítását. Költségvetési támogatás szerény mértékben támogatta az indulás körülményeit. Ezek közül kiemelendő a kórház udvarában emelt könnyűszerkezetes épület, amely az oktatás feltételeinek javítására készült.

A kórház urológiai osztályának eddigi munkaprofilja mind mennyiségileg, mind minőségileg változott az új feladatoknak megfelelően. Az oktatás orvostanhallgatók részére a tanév mindkét félévében heti 1 óra elméleti előadás és heti 2x2 órai gyakorlati foglalkozás keretében került lebonyolításra. Oktató munkánk során 46 szakdolgozat készült. Később bekapcsolódtak az angol nyelvű oktatásba is, heti 1 óra elmélet és 2x1 óra gyakorlat formájában. A szakmai tevékenység és beteganyag profiljának alakulására jellemző, hogy hazánkban a 70-80-as évekre esett az endourológia, így elsősorban a percután veseműtétek szélesebb körben való elterjedése. Ez azt jelentette, hogy a vesekövesség kezelésében a hagyományos feltárásos műtétek helyét nagyrészt a percután beavatkozások foglalták el. Régebben évente átlagosan mintegy 40-50 pyelotomiát, illetőleg pyelo-calicotomiát végeztek, míg az új methodus bevezetése után éves átlagban 60-ra terjedt átlagosan ezeknek a percután beavatkozásoknak a száma. Későbbiekben korallköveket is percután módszerrel operáltak, olykor több ülésben. Az invasiv módszerek mellőzése, az ápolási idő, a gyógytartam jelentős rövidülése a munkaképesség rövidebb idő alatt történő visszanyerését is magával hozta. Szintén nagyot változott a nephrostomaképzés indikációja és módszerei. Az eddigi évi átlagosan 10 feltárásos nephrostomát csaknem teljesen kiszorította a percután technika, mivel ez lényegesen kisebb műtéti terhelést jelent az általában leromlott állapotú betegekben. Az átlagosan évi 25-30 percután nephrostoma készítésében az utóbbi években rendszeresen alkalmazott ultrahangos célzás a beavatkozás biztonságát lényegesen növelte, valamint idejét is csökkentette. A percután nephrolithotomiák száma azonban az ESWL kezelés 1991-től történt bevezetése óta jelentősen csökkent, évi 10-15 alkalomra szorítkozik. Döntő változás történt a műtétet igénylő ureterkövek kezelésében, ahol is az addigi évi 10-25 ureterotomiát szinte teljesen kiszorította az ureteroscopos kőeltávolítás. Évente átlagosan 30-35 ilyen beavatkozást végeztek.

A hólyagtumorok, valamint a hólyagnyak betegségeinek (BPH, prostata cc.) operatív kezelésében a 70-es évektől ugyancsak megfigyelhető az endoscopos módszerek térhódítása. Napjainkban az évente kb. 150-160 alkalommal végzett TURP adja a prostata műtéteinek 75-80 %-át. A műtéti technika megválasztásában jelentős segítséget jelent az ultrahangvizsgálattal történő prostata volumen meghatározás. A felületes hólyagtumorok műtéti kezelésében ma a TUR alkalmazása dominál, évente mintegy 130-140 ilyen beavatkozás történik.

Az 50-es, 60-as évektől kezdve a sebészeti elvek újragondolása és az egyre tökéletesebb anaesthesia az onkológiai radikalitás lehetőségeit jelentősen növelte az urológiában is. A 60-as években már alkalmaztak válogatott esetekben thoracolumbalis vagy a thoracoabdominalis vese feltárást, 1984-ig pedig összesen 200 feletti thoracolaparotomiás behatolás történt. a tumor miatt végzett radikális veseműtétek száma 168 volt, az elmúlt 10 évben. Amennyiben a tumor elhelyezkedése és a környéki propagáció kiterjedése ezt indokolja, a felső haránt laparotomiás megoldást is alkalmazták.

A nagyműtétek sorába tartozó retroperitonealis lymphadenectomiát 1974 óta tartjuk műtéti gyakorlatunkban és azóta mintegy 50 heretumoros betegnél végeztek. A tanszék fennállásának első éveiben vezettük be a modern hólyagpótló műtéti megoldásokat. Az első ilyen - előzetes mainzi tanulmányút után - 1988-ban volt. Az azóta eltelt időszakban 22 esetben alkalmaztunk detubularisalt kirekesztett bélszakasszal történő hólyagpótlást.

A vesekövek kezelésében a percután módszer után újabb mérföldkövet jelentett a testen kívül gerjesztett lökőhullám (ESWL) 1991-ben történt bevezetése. Alkalmazásával párhuzamosan a nyílt és percután veseműtétek száma rohamosan lecsökkent. Évi átlagban 200 ESWL kezelést végeztek. Az ESWL therápia a vesekő kezelések indikációjának kiszélesítését is lehetővé tette, megfelelő körülmények esetén a kezelést ambuláns módon is végezték. A módszer bevezetése óta elvégzett 600 kezelés fele ambulanter történt. Jelentős, hogy részben kombinált, részben ESWL monotherápiával korallköves betegeket is kezeltek és tapasztalataik szerint - bár hosszabb idő alatt és több ülés során - többségük teljesen kőmentessé vált.

Az urológiai osztály, majd később a tanszék egyik alapvető profilját képezte az alsó húgyutak működési zavarainak urodynámiás kutatása illetve vizsgálata. Ilyen vizsgálatok céljából nemcsak a regióból, hanem gyakorlatilag az egész országból fogadtak betegeket. 1979 és 1993 decemberéig terjedő időszakban az összes vizsgálatok száma meghaladta a 6000-et, közülük 2501 cystometria és 2317 uroflowmetria volt. Az urodynámiás mérések szempontjából a 3 legfontosabb betegcsoport a dysuriás betegek, az incontinensek, és a neurogán hólyag dysfunctioban szenvedők.

Andrológiai szakambulanciánk az Urológiai Tanszék egyik új profiljaként működött 1990 óta. Tevékenységét az infertilitás vizsgálatában és kezelésében a SZOTE Nőgyógyászati Klinika Andrológiai Ambulanciájával közösen végezte. Kiemelt vizsgálati területe a varicokele fertilitást befolyásoló hatásának vizsgálata, valamint ezen betegség különböző típusú műtéteivel illetve sclerotisalasával elért eredmények összehasonlító elemzése. Az elmúlt 4 év során több mint 250 sclerotherápiás beavatkozás történt, melyek közül 173 volt sikeresnek mondható. Az andrológiai ambulancia további fő tevékenységének az erectilis dystunctioban szenvedők vizsgálata, és kezelése, valamint a genitalis infectiok, ezek közül is a Chlamydia fertőzések diagnosztikája és therápiája. Ebben a munkában a SZOTE Központi Mikrobiológiai Laboratóriumával együttműködve dolgoztak.

Az ismertetett adatok egyértelműen jelzik az urológiai beteganyag és a kezelési módszerek radikális változását. A feltárással járó hagyományos műtéti módszerek aránya erősen csökkent. Ezzel szemben az endourológiai és az ESWL kezelés, valamint a varicokele sclerotizálása a kevésbé invasív módszerek felfutását eredményezte. Ugyanakkor viszont az onko-urológiai beavatkozások radikalitása egyre inkább kiterjedt. Ha ehhez hozzászámítjuk még a daganatok chemotherápiájának elterjedését is, akkor azt kell mondanunk, hogy az urológiai beteganyag és profilok alapvető változáson mentek keresztül.

Tudományos tevékenységüket elsősorban a fellelhető bibliographia foglalja össze. Ez a kazuisztikák és klinikai tanulmányok mellett jelét adja annak is, hogy igyekeztek az ún. alapkutatások közelébe is kerülni. Gondolunk itt elsősorban a vizelési zavarok - hólyagműködés fiziológiai és pharmakotherápiás vonatkozásaival, valamint a prostata carcinoma gyógyításával kapcsolatos munkálataikra. Emellett azonban sok biztató jele van annak, hogy a tanszék első évtizedében megalapozott tudományos témák a jövőben szép termést hoznak.

Az intézmény új szervezési formája is szoros kapcsolatot tartott a szakmai közélettel. Különösen érvényre jutott ez, amikor a tanszék vezetőjét a Magyar Urológus Társaság elnökévé választotta (1986-1989). Így rendeztük meg 1988 áprilisában a Magyar Urológus Társaság VII. Kongresszusát Szegeden, amelyen a hazai előadók mellett számos elismert külföldi szaktekintély is szerepelt. A nemzetközi kapcsolatok is erősödő tendenciát mutatnak. A mainzi klinikával fennálló hagyományos baráti kapcsolat jegyében Varga Béla Münchenben és Lübeckben, Kiss Attila Nijmegenben volt hosszabb ideig, az osztály vezetője pedig mint az amerikai Urológus Társaság New-York-i sectiojának tiszteletbeli tagja, 1992-ben New-York urológiai intézményeit tanulmányozhatta. Külföldi kongresszusokon számosan részt vettek.

Mindez nem lett volna lehetséges, folyamatos képzés és továbbképzés, a hazai tudományos fórumokon való folyamatos szereplés nélkül. Az eddigiekben 14 szakorvost képeztek ki. Az idősebb generációból 1987-ben Varga Béla elnyerte a hódmezővásárhelyi kórház, Oszlánczy József pedig 1989-ben a szentesi kórház urológus főorvosi állását.

Egy kórházi osztály, intézmény munkáját annak eredményességét sok mindennel lehet érzékeltetni, ezt igyekeztünk most be is mutatni. A közvélemény, a betegek szempontjából azonban a legfontosabb, hogyan, miként vélekednek az érintett intézmény betegellátó tevékenységéről. Megnyugvással és örömmel tölthet el bennünket az a tudat, hogy bizalmuknak megfeleltünk, munkánkkal elégedettek voltak; panasz, lényeges kifogás e tekintetben soha nem merült fel. Az orvosi munka ehhez nem elég. Köszönet és hála illeti a műtőszolgálat, a nővérek tiszteletreméltó munkáját, akik a legnehezebb körülmények között is megállták a helyüket abban a csapatmunkában, amelyet gyógyításnak hívunk és nélkülük elképzelhetetlen.

Az elmúlt 40 esztendőben Szegeden a kórházban alakult először urológiai osztály, amely a városi ispotályból korszerű Urológiai Tanszékké vált 10 esztendeje. Fennállása óta most történt meg először, hogy a kórházon belül egyetemi jellegű intézmény működik. A SZOTE ugyancsak most létesített először ún. kihelyezett tanszéket, külföldi és hazai példákat követve, és így egészült ki az első önálló urológiai tanszékkel, hasonlóan a többi magyar orvosi egyetemhez, melyeken önálló urológiai klinikák régebbi idő óta működnek. Az új urológiai intézmény megindulása mérföldkő a szakma szegedi történetében, a kórház fejlődésében, az egyetemi és városi egészségügy kapcsolatában és talán egy új folyamat megindítója lehet más szakmák vonatkozásában is.

AZUROLÓGIAI TANSZÉK UROLÓGIAI KLINIKÁVÁ ALAKUL (1994-2007)

1994-ben Scultéty Sándor professzor nyugállományba vonulása után a tanszék vezetését ideiglenesen Dr. Kiss Attila főorvosra bízták. Jellemzően a hagyományos korábbi profilt folytatta, mely az uro-onkológiai kiterjesztett műtétek műveléséből állt. A nagy méretű felsőpólus vesedaganatok eltávolítása thoracolaparotomiából történt, a heredaganatok nyirokcsomó áttétjét a retroperitoneumból nyílt műtéttel távolították el, és fejlődött a korszerű detubularizált bél felhasználásával készített vizeletgyűjtők kialakítása. Folytatódott az urodinámiás kivizsgálás, az andrológia magas szintű művelése és az uro-infektológia fejlesztése a Klinikai Mikrobiológiai Intézettel együtt. A járóbeteg ellátás részben az Urológiai Tanszéken, részben a külön telephelyen működő szakrendelőben történt. Nemzetközi szereplés javarészt a „Trianguláris" konferenciákon történt, ezt három egyetem - Temesvár, Újvidék, Szeged - összefogásával alakították ki. Oktatásban új törekvések jelentkeztek, így emelkedett az ötödéven az angol nyelvű orvostanhallgatók száma.

1997-ben többszöri sikertelen pályáztatás után végül Dr. Pajor Lászlót nevezték ki egyetemi tanárrá és tanszékvezetővé. Nevéhez fűződött az uro-onkológián belül a hólyagpótlás fejlesztése, ebből a szempontból országos centrum kialakítása. Az évtized végére a magyarországi összes hólyagpótlások felét Szegeden végezték. 2005-ben megkezdődött és 2006-ban befejeződött az Urológiai Tanszék rekonstrukciója. A betegellátó részek alapterülete kétszeresére nőtt, mert emeletráépítés és padlástér beépítés is történt. Teljesen felújították a műtőblokkot és korszerű műszerekkel látták el. Ez tette lehetővé a laparoscopos műtétek elindítását az urológiában. Ez polgárjogot nyert a veseműtétek többségében, és megindult a laparoscopos radikális prostatectomia is. Az átépítés során helyet teremtettek egy új Stortz ESWL kőzúzónak, valamint egy holmium lézer kőzúzónak. Ezek 2007 óta vesznek részt a köves szegedi betegek gyógyításában. A betegellátás során az urológiai betegségek, műtétek teljes vertikumát művelik. Az egyszerűbb beavatkozások a rezidensek és a fiatal orvosok képzését szolgálják, a kiterjesztett nagy műtétek pedig a progresszív betegellátás miatt kerülnek Szegeden kezelésre. A radikális onkológiai műtéteken kívül felső- és alsó húgyúti plasztikai műtétek, endourológiai műtétek, férfi nemi szervek kisműtétei és újdonságként a nemi átalakító műtétek is történtek. A 90-es évek során három tudományos minősítés is született az orvosok között az andrológiáról, a hólyagpótlás elméleti kérdéseiről és a prostatarákról. 2003 óta a Magyar Urológia szerkesztősége Szegedre költözött, mert Pajor Lászlót nevezte ki a Magyar Urológusok Társasága az újság főszerkesztőjének.

• Szegeden szervezték meg, és sikeresen lebonyolították a Magyar Urológusok Társaságának XII. Kongresszusát 2003-ban.
• 1997 és 2007 között 65 magyar nyelvű, 23 idegen nyelvű teljes közleményt és 16 magyar, 5 idegen nyelvű könyvrészletet írtak.
• 2007 október 1-én a Szegedi Urológiai Klinikán 9 orvos, 36 szakdolgozó, 3 adminisztratív dolgozó volt alkalmazásban.
• A betegforgalom folyamatosan emelkedett, különösen a hódmezővásárhelyi és makói fekvőbeteg urológiai részek bezárása után.

2007-ben a korábban kórházi osztályként is működő Urológiai Tanszék megszűnt, mert a kórházat végleg beolvasztották a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központjába. Szintén megszűnt a korábbi Szakorvosi Ellátás és Háziorvosi Szolgálat, melynek következtében a járóbeteg rendelés áthelyeződött az urológia Kálvária sgt-i telephelyére, a fekvőbeteg résszel egy épületbe. 2007 szeptember 14-én a Szegedi Tudományegyetem Szenátusa döntött és a korábbi Urológiai Tanszéket Urológiai Klinikává minősítette át, és ezzel megszületett az ország negyedik Urológiai Klinikája.

 

A KLINIKA NAPJAINKBAN (2007- )

Az ország új Urológiai Klinikáján tovább folyt a korábban megszokott magas színvonalú szakmai munka, szinte változatlan orvosgárdával. Pajor László 10 évi főszerkesztői munkássága után a Magyar Urológia folyóirat szerkesztősége Pécsre költözött. A Klinikán mindennapivá vált a laparoszkópos műtéti gyakorlat, jelenleg szinte a teljes laparoszkópos műtéti paletta megtalálható Szegeden. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően új kőzúzó berendezés (ESWL), lézer készülékek és minden korábbinál szebb és részletdúsabb képet biztosító endoszkópos rendszerek álltak csatasorba. Új műtéti technikákat vezettek be a nyílt sebészet területén is, mint például az inkontinenciák megoldására szolgáló műsphincter beültetések, vagy a károsodott húgycső és hímvessző rekonstrukciójához alkalmazott szájnyálkahártya átültetések. A Klinika ezen utóbbi területeken is országosan elismert centrummá nőtte ki magát, amellett, hogy megtartotta a hólyagrákok radikális sebészetében már korábban kivívott vezető szerepét.
2013-ban ismét Szegeden rendezték meg a Magyar Urológus Társaság éves kongresszusát.

A Klinikán 2012-ben megtörtént az első egyetemi habilitáció, majd 2014-ben ismét PhD fokozat született.

Pajor László professzor úr tanszékvezetői megbízatása 2015 februárjában ért véget. Ezt követően a Klinikát megbízott vezetőként Dr. Pintér Olivér irányította, majd 2015 július 1-től Dr. Bajory Zoltánt nevezték ki a Klinika élére.