Szegedi évek

Szent-Györgyi Albert legnagyobb tudományos felfedezései Szegeden születtek. Itt alapozta meg a legalapvetőbb sejtlégzési mechanizmus, a citrát kör felderítését, itt azonosította a C vitamint, amit ő nevezett el aszkorbinsavnak, itt fedezte fel, szedte szét és rakta össze működőképesen (!) az izom alapvető molekuláit. Itt szolgált rá az 1937-es orvosi és élettani Nobel-díjra, kiváló szegedi tanítványai segítségével.


Kutatásainak követése bepillantást enged a tudomány fantasztikusan érdekes működésébe is.


Egyetemünk első rektorának (1940-41) életfelfogása, műveltsége, társadalmi nézetei igazi reneszánsz szellemiséget sugároznak.


Az előadás – szándéka szerint – e kivételes ember és kivételes tudós szellemi kalandjainak mozaikos bemutatására vállalkozik, hogy értékválságos korunkban példaképül szolgáljon annak, akinek legjobban szolgálhat, az egyetemi ifjúságnak.


A Mindentudás Egyeteme Szeged programsorozatban
2007. április 11-én elhangzott előadás megtekintése:
Szent-Györgyi Albert szegedi évei
Előadó: Dr. Marton János címzetes igazgató (SZTE Egyetemi Könyvtár)