Nyito_kep

Szent-Györgyi Albert élete és munkássága tárult a diákok elé, rendhagyó módon

Rendhagyó órára jelentkezhettek a szegedi iskolák a 92. Ünnepi Könyvhét és 20. Gyermekkönyvnapok alkalmából, az SZTE jóvoltából. Az interaktív tanórán a diákok megismerhették – többek között – Szent-Györgyi Albert életét is.

Időutazást kínálnak, könyves kalandokat ígérnek a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Kunó Könyvtár digitális kurzusai és virtuális kiállításai. Hogyan? Ezt mutatta be a 92. Ünnepi Könyvhét és a 20. Gyermekkönyvnapok programsorozatában a Szegedi Tudományegyetem: alternatív tanórákat szervezett a szegedi középiskolákban. Az SZTE sokoldalúságára példaként az alsó tagozatosok a Neves(s) könyvek gyermekeknek szóló tartalmait ismerhették meg a rendhagyó óra kereteiben, magától az írótól, Lévai Ferenctől az SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóságának munkatársától.

 

1_kep

 

Kalandok az online térben

 

Az SZTE, mint „zöld egyetem” pártolja az elektronikusan kialakított és elérhető fejlesztést, melyhez minden segítséget megad – 100 éve a régió és a tudomány szolgálatában.

 

Az SZTE Klebelsberg Könyvtár honlapjáról négy online felület került fókuszba a 2021. évi őszi könyvhéten. A rendhagyó tanórákon a középiskolások három interaktív oktatási weboldal közül választhattak:

Egyetem Szegeden,

Klebelsberg Kuno élete és munkássága,

Szegedi tudósok hálózatában.

Az öt, számítógépről elérhető, magyar és angol nyelvű tárlat közül a legtöbben a

Karikó Katalin virtuális kiállítás anyagát tekintették meg.

 

A Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában a 10./a osztály számára Kiss Zsuzsanna, az SZTE Klebelsberg Kuno Könyvtár munkatársa az Egyetem Szegeden virtuális tananyag használatát mutatta be. A centenáriumát ünneplő szegedi egyetem történetének gondos aprólékossággal kidolgozott virtuális „tárlata” egy régi hírlap címlapjára emlékezteti az olvasót.

 

IMG_7881

 

Történelmi lap

 

Az Egyetem Szegeden című oldal szerkesztésénél fontos stíluselem a régi hírlap különböző számait idéző megjelenés.

 

Az 1. számban a könyvtárosok összegezték az egyetem Szegedre kerülésének állomásait egészen a Trianoni békeszerződésig.

 

A 2. szám a hallgatói mozgalmakról és az oktató tevékenységekről szól.

 

A 3. számban a centenáriumát ünneplő egyetem mai arcáról tájékozódhatnak az erre a felületre látogatók. Ez a „lapszám” a 440 éve az oktatásért és a tudományért dolgozó egyetem eredményeinek színtere. A továbbtanulásra készülve is hasznos segítség lehet a diákok számára.

A 4. szám az egyetemi hallgatói élet bemutatását szolgálja.

 

 

A különszám a Nobel-díjas kutatóé

 

Az Egyetem Szegeden című „újság” Különszám: Szent-Györgyi Albert állít emléket az SZTE Nobel-díjas kutatója életművének.

 

A rendhagyó órát egy általános kérdéssel indította az előadó: „Ki szed C-vitamint?” A tanítási nap utolsó órájában is aktivitást mutattak a diákok. Frappáns választ adott az egyik diák: „Anyukám azt mondta, hogy jó, mert jót tesz a sejtjeimnek” – árulta el a válaszoló.

 

A virtuális tananyag a gyerekkortól mutatja be a tudós életét. A diákok számra Szent-Györgyi Albert önmagáról alkotott képe volt a meghökkentő. Egy Nobel-díjas tudós ilyen megnyilvánulása nem mindennapi élmény egy pályaválasztás előtt álló tanuló számára: „Bizonyára egy nagyon lassú felfogású fiatal voltam, aki csak kamaszkort követően kezdett el fejlődni, aminek eredményeként a családban visszamaradott gyereknek tartottak. Szóval, mikor tizenhat éves koromban bejelentettem szándékomat, hogy tudós legyek, heves ellenállásba ütköztem” – meséli a videó-részletben megszólaló tudós, Szent-Györgyi Albert.

 

IMG_7888

 

Kutatói mentalitás egykor és ma

 

A rendhagyó óra az egyetem 100 éve tartó régiófejlesztési törekvéseinek állít emléket. Szent-Györgyi Albert és egyeteme is úgy lát, hogy a gondolkodással és a dolgok megértésével, jobbá tételével tudjuk a leginkább kihasználni a bennünk rejlő innovatív erőt: „Az emberek úgy képzelik, a tanulás azt jelenti, hogy a tanulók fejét könyvek adataival tömjük tele. Az én véleményem az, hogy fejünk gondolkodásra való, a könyvek pedig arra, hogy fellapozva őket frissítsük az emlékezetünket. Az információt sokkal könnyebb könyvtárakban őrizni, mint a fejünkben” – idézte Szent-Györgyi Albertet életrajzírója, Ralph W. Moss.

 

 

Az idézetek és videó-részletek alapján megtapasztalhatták a növendékek, milyen a tudós, a kutató, mint ember A tananyag bemutatja, hogy az SZTE volt rektora, nem csupán „Nobel-díjas tudós”. A tudományos élet akkori, kimért világában szokatlannak számított, amilyen elegáns lazasággal állt az élethez. Az akkor Magyarországon ritkaságnak számító motorbiciklijével, és az Amerikából hozatott Buick típusú autójával egyből feltűnést keltett a Szeged útjain. Kisebb távokon pedig előszeretettel biciklizett, ami szintén nem volt megszokott a tudományos élet prominens személyei körében.

 

A szegedi egyetem egy másik híres diákja is a magáénak tudhatja példaképének ezen szellemiséget. Karikó Katalin, az SZTE alumnája az országos tanévnyitó ünnepségen elmondott 3 jótanácsából az egyik pont arra utal, hogy „miért ne” sikerülhetne bármi? Karikó Katalin elmondta: „Az én agyamon is átfutott a gondolat: vajon én, Karikó Kati, Kisújszállásról mit tudok kitalálni, ami az itt dolgozó több ezer okos kutatónak még nem jutott az eszébe. Majd pont én fedezek fel valami fontosat? Aztán jött a gyors válasz: „Miért is ne? ”. Tehát azt mondom nektek: ha van szorgalom, tudás, tehetség, kitartás bennetek, valamint alázat és tisztelet a munkátok és mások iránt, akkor biztosan eléritek céljaitokat. Ne felejtsétek el: hinnetek kell magatokban!” – fogalmazott Karikó Katalin.

 

Az SZTE-n biológus diplomát szerző tudós tanácsai és a 2021/2022. évi egyetemi és országos felsőoktatási tanévnyitón elhangzott beszéde itt érhető el bővebben. 

 

motoros_kep
Szent-Györgyi Albert BSA J34 típusú, 499 cm3-es, kéthengeres, felülszelepelt, V-henger-elrendezésű angol motorjával, amellyel 1934-ben európai túrán vett részt. Forrás: Egyetem Szegeden

 

 „Az SZTE utcára viszi a tudományt”

 

A hungarikumnak számító ünnepi könyvhét szegedi rendezvényein rendszeresen megjelenik az egyetem. Az program-sorozat nyári időszakában, a teraszokra és szabadtéri színpadokra szervezett könyves beszélgetéseinek mottója: „Az SZTE utcára viszi a tudományt”.

 

A Covid-19 pandémia miatt 2021. őszén rendezett 92. Ünnepi Könyvhét és 20. Gyermekkönyvnapok idején is a kultúrát, az olvasást és a tudományt népszerűsítette a Szegedi Tudományegyetem program-sorozata. Igazodva az SZTE 2021/2022. centenáriumi tanév mottójához: „100 éve Szeged és a régió fejlődésért – 440 éve az oktatás és a tudomány szolgálatában.”

 

A Tömörkény gimnázium diákjai az előadás végén megtudhatták, hogy 2021. szeptember 16-án, Szent-Györgyi Albert születésnapján megnyílt az SZTE központi, Dugonics téri épületében az az Emlékkiállítás, ami a tudós életét mutatja be. Itt az eredeti Nobel–aranyérmét is meg lehet tekinteni.

 

A Szegedi Tudományegyetem számára fontos, hogy a kiállítás visszaadja a tudós személyiségének összetettségét. Az SZTE orvoskari Szent-Györgyi Emlékszobájának nagy része, továbbá eredeti Nobel-díj is megtekinthető három hónapig a Dugonics téri egyetemi épület átriumában.

 

SZTEinfo – Kovács-Jerney Ádám

Fotó: K-J. Á és az egyetem archívuma


Korábban írtuk az SZTE Klebelsberg Könyvtár digitális kurzusairól:

Az SZTE könyvtár digitális oktatóanyaga: interaktív egyetem- és várostörténet (nem csak) diákoknak


*


A 92. Ünnepi Könyvhét programjáról írtuk: