jatik

Speciális pályaorientációs teszttel készíti fel jövőbeli hallgatóit az SZTE

Az SZTE saját fejlesztésű képzési orientációs tesztet készített a középiskola befejezéséhez közel álló diákoknak, ezzel segítve őket a számukra legmegfelelőbb képzési terület és karrierút kiválasztásában.


esza_felsoAz egyszerű és gyorsan kitölthető kérdéssor végén a jövőbeli hallgatók visszajelzést kapnak a rájuk leginkább jellemző készségekről és érdeklődési irányokról, illetve megtudhatják, hogy ezek kiteljesítéséhez a Szegedi Tudományegyetem mely képzései segíthetik hozzá őket. A mileszekha.szte.hu oldalon elérhető tesztet már az egyetem november 26-ai Nyílt Napja előtt érdemes kitölteniük a továbbtanuló középiskolásoknak, így a rendezvény napján céltudatosan kereshetik fel a kiválasztott karok képviselőit.


Az SZTE tapasztalt szakértők bevonásával fejlesztette ki képzési orientációs tesztjét, melynek kitöltésével a középiskolás diákok visszajelzést kapnak az őket leginkább jellemző személyiségjegyekről, készségekről és érdeklődési irányokról. A teszt újdonsága, hogy ezekhez nemcsak foglalkozásokat, hanem olyan képzési területeket és ajánlott szakokat illeszt, melyek elérhetőek a Szegedi Tudományegyetemen. Ezzel új szempontokat és lehetőségeket ismernek meg a továbbtanulni vágyók egy gyors és egyszerű online eszköz segítségével. A teszt kitöltése különösen azoknak a diákoknak ajánlott, akik bizonytalanok a szakválasztást illetően vagy megerősítést szeretnének kapni továbbtanulási döntésük meghozatala előtt.

 

„Az egyetemünkön dolgozó karrier-tanácsadók azt érzékelik, hogy a leendő diákok és a felsőoktatásban tanuló hallgatók egy része támogatásra szorul a számára leginkább megfelelő szak és szakma kiválasztásában. Fontos, hogy képessé tegyük, felkészítsük őket arra, hogy tudatosan tudjanak dönteni pályájukkal kapcsolatban. Sokkal elkötelezettebben és motiváltabban viszi végig tanulmányait az, akinek szakja összhangban van érdeklődési körével, személyiségével, távlati céljaival, illetve nagyobb rálátása van adott szak jellegzetességeire” – mondta el Prof. Dr. Karsai Krisztina, az SZTE oktatási rektorhelyettese.

 

A szilárd önismereten alapuló szakválasztás nemcsak közvetlenül a tanulmányokra van pozitív hatással. A számára megfelelő pályán elinduló hallgató hatékonyabban tud élni az egyetem adta tapasztalatszerzési lehetőségek széles kínálatával is: a tanulmányi utak, külföldi ösztöndíjak, gyakornoki vagy álláskeresést segítő programok később pótolhatatlan készségekkel vértezik fel a hallgatókat, óriási előnyt nyújtva nekik a munkaerőpiacra való sikeres kilépéshez. A kérdéssor kitöltése egyetemisták számára is hasznos lehet, akik pályacéljaikat szeretnék összevetni a kapott eredményekkel.

 

A Szegedi Tudományegyetem 2015. november 26-án tartja Nyílt Napját az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban 8:30-tól 15:00 óráig. A rendezvény képzési kiállításán a leendő hallgatók a karok képviselőinek tehetik fel kérdéseiket, valamint három helyszínen óránként kari tájékoztató előadásokon ismerhetik meg mélyebben az SZTE képzési kínálatát. Az egyedülálló orientációs teszt a Nyílt Nap látogatói számára hasznos útmutatást adhat ahhoz, hogy mely karok képzéseiről érdemes alaposabban informálódniuk.

 

Az SZTE pályaorientációs tesztje a TÁMOP-4.1.1.F-14/1/Konv-2015-0006 számú projekt keretében valósulhatott meg.


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták

Fasi_ArnoldFási Arnold – BTK, szlavisztika (orosz)

Azért jöttem Szegedre, mert hallottam, hogy az itteni szlavisztika, orosz szak elég jó, színvonalas a képzés. Természetesen a település helye is közrejátszott, hiszen nem akartam túl messzire menni az otthonomtól, Pusztaszőlőstől. A kollégium is kedvező helyen van. Szeged sokkal zöldebb, és a levegő is tisztább, mint Budapesten, ami szintén befolyásolt. A választásban még közrejátszott az is, hogy nem érzem magam olyan jól egy nagyvárosban sok emberrel, de Szeged teljesen élhető ebből a szempontból, és a tömegközlekedés is nagyon jó.


Toth_Fanni_felveteliTóth Fanni - TTIK, programtervező informatikus

Az SZTE programtervező informatikus szakján igazán minőségi oktatást kapunk. Ami számomra pozitív, hogy tényleg azt kaptam, amire számítottam, amit hirdettek a nyílt napokon is. Ráadásul, ha valaki ügyes a programtervezésben még esélyt is kaphat, hogy a tanszékünkön dolgozzon. Sokan nem is tudják, de duális képzésben is lehet tanulni, ami nagyon sokat segít a gyakorlatias tapasztalatok megszerzésében, és az egyetem után komoly előnyt jelenthet ez a munkaerőpiacon.


További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *