szgyemlekev_kiemelt

2012 őszén folytatódik az SZTE-n a Szent-Györgyi Emlékév

Szabadegyetemi előadássorozattal indul szeptember 12-én a Szegedi Tudományegyetemen a Szent-Györgyi Emlékév őszi évada. Tanulmányi verseny, sportrendezvények és kulturális produkciók emlékeztetnek arra, hogy a szegedi egyetemen végzett munkájáért Szent-Györgyi Albert 75 éve vette át a Nobel-díjat.

Értékes nyeremények az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyén



Cambridge-i út a fődíj, több iPad és pénzjutalom a nyeremények között: a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Tanulmányi Versenyre hívja a középiskolás diákok 3 fős csapatait.


Idén először hirdet középiskolásoknak Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt a Szegedi Tudományegyetem. Ez is tisztelgés a 75 évvel ezelőtt Nobel-díjat elnyert Szent-Györgyi Albert emléke előtt. A szegedi egyetem egykori kutatóját, rektorát, illetve az idei Szent-Györgyi emlékév programjait mutatja be az SZTE friss www.u-szeged.hu/szentgyorgyi honlapja. Itt folyamatos az információ az újszerű tanulmányi versenyről is. A vetélkedő második fordulójába kerülő csapatok küzdelméről televíziós műsor készül. Az október 26-án megrendezendő vetélkedő első helyezett csapata és kísérő tanára elutazhat Cambridge-ba, de több iPad is gazdára talál, a dobogós helyezettek más értékes nyereményeket is kapnak. A felkészülést az SZTE ajánlott irodalomjegyzékkel, a www.u-szeged.hu/szentgyorgyi honlapon elérhető szakirodalommal segíti. A versenyre nevezni szeptember 22-ig lehet az elektronikus úton elérhető jelentkezési lap kitöltésével és a másolat beküldésével. A nevezési lapokat az alábbi címre várják: SZTE Marketing és Kommunikációs Igazgatóság, 6720 Szeged, Dugonics tér 13. Információs e-mail: pr@rekt.u-szeged.hu; telefonszám/fax: 62/546 353. További információ: www.u-szeged.hu.



Kedves Középiskolás Diák! Kedves Pedagógus!

A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Tanulmányi Versenyt hirdet – középiskolás diákok 3 fős csapatainak jelentkezését várva. A fődíj: a győztes csapat és tanára Cambridge-be utazhat. A nevezési határidő: 2012. szeptember 22.


Az SZTE Szent-Györgyi Albert Tanulmányi Versenyének különlegessége, hogy
a Nobel-díjas tudós gazdag életművéből merít, így több tudományterület is érint. Azaz Szent-Györgyi Albert életművének tudománytörténeti feldolgozása mellett a Nobel-díjas kutató munkájához, és a C-vitaminhoz kapcsolható tantárgyak – biológia, kémia, fizika – tanulmányi versenyének ötvözete. A versenyre való felkészüléshez az SZTE ajánlott irodalomjegyzéket mellékel. Az is egyedivé teszi ezt a tanulmányi versenyt, hogy a csapatok megismerkedhetnek az SZTE és városának életével. A diákokkal, a felkészítő tanárokkal, az iskolákkal az SZTE a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt követően is szeretné tartani a kapcsolatot! Az előkészületekről, a versenyről folyamatosan informál a www.u-szeged.hu.

Az SZTE Szent-Györgyi Albert Tanulmányi Versenyének részese lehet minden magyarországi diák, külön is meghívót kapnak az egyetem bázisiskolái, illetve a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégióhoz tartozó magyar középiskolák (azaz: a dél-magyarországi régió 3 megyéjének középfokú oktatási intézményeiben tanuló 10., 11. és 12. osztályos diákok, továbbá a Vajdaságban, illetve Arad és Temes megyében működő középiskolák magyar diákjai). A verseny résztvevői: (az esetleges iskolai háziverseny eredményeként) intézményenként összeállított egy-egy olyan 3 fős csapat, amelynek legalább egy tagja 10. osztályos.

Az SZTE Szent-Györgyi Albert Tanulmányi Verseny időpontja: 2012. október 26. (péntek), helye: az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központja (Szeged, Ady tér 10.). A versenynap programja: délelőtt az előzetes projektfeladat kiállítása, számítógépes teszt kitöltése, majd a csapatok tagjai részt vesznek az SZTE által szervezett alternatív programokon (Szent-Györgyi emlékséta, egészség- és természettudományi fórum, találkozó professzorokkal). Délután nyílt versenyben méri össze tudását az első fordulós teszt alapján legjobb teljesítményt nyújtó 8 csapat. A show-szerű, televíziós műsor számára is rögzített második fordulóban választódik ki a 3 legjobb csapat. A megmérettetés végső eredményét ünnepélyes gálán hirdeti ki az SZTE: az értékes jutalmak átadását kulturális program zárja.

Az SZTE Szent-Györgyi Albert Tanulmányi Verseny legjobbjai értékes díjakat kapnak. Az első helyezett csapat és tanár kísérője az SZTE és Szeged vendégeként Cambridge-be utazhat, ott Szent-Györgyihez kötődő programokon is részt vesz. Továbbá – többek között – a tanulmányi versenyen legjobb eredményt elért három csapat tagjait pénzjutalomban részesíti a Szegedi Tehetséggondozó Tanács, valamint valamennyi részvevőnek biztosítja az SZTE Tehetségponthoz csatlakozási lehetőséget – erről bővebb információ az SZTE Tehetségpont honlapján olvasható (www.SZTEhetseg.hu).

Nevezési határidő: 2012. szeptember 22. Nevezni a mellékelt jelentkezési lap kitöltésével és a másolat beküldésével lehet. A nevezési lapokat az alábbi címre várjuk: SZTE Marketing és Kommunikációs Igazgatóság, 6720 Szeged, Dugonics tér 13., vagy az információs e-mail címre: pr@rekt.u-szeged.hu

A csapatok jelentkezését várva köszöntenek minden középiskolás diákot: a Szervezők


A Szent-Györgyi Albert Tanulmányi Verseny jelentkezési lapja, valamint az ajánlott irodalom itt letölthető



*


A Szent-Györgyi Albert munkásságát, a szegedi egyetemen elért és 75 éve Nobel-díjjal jutalmazott kutatói teljesítményét bemutató tárlat anyagának nagy része – a nyári időszaki kiállítást követően, a SZAB-székházból – visszaköltözött az SZTE Általános Orvostudományi Kar dékáni hivatali épületében kialakított emlékszobába. Itt tartott sajtótájékoztatóján Pál József, az SZTE nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese ismertette a 2012-es Szent-Györgyi-emlékév őszi évadának programjait.

- Mint sokszínű polihisztort, tudóst, sportembert, költőt, filozófust kívánjuk bemutatni, és közelebb vinni az érdeklődőkhöz a szegedi egyetem egykori kutatóját, oktatóját, rektorát, Szent-Györgyi Albertet – mondta Pál József. A népszerű Szabadegyetem szeptember 12-én induló, 12 részes előadássorozatában az SZTE kutatói, oktatói, vezetői szakmájukhoz kötődően idézik föl Szent-Györgyi alakját.

A nemzetközi Szent-Györgyi Tanulmányi versenyre szeptember 22-éig várják a középiskolások 3 fős csapatainak a nevezését. Az SZTE-hez kötődő dél-alföldi iskolákon, továbbá a legtöbb továbbtanulót Szegedre ajánló bázisiskolákon, illetve a tudós nevét viselő magyarországi oktatási intézményeken kívül határainkon túli gimnáziumok, líceumok is kaptak külön meghívót a nemes vetélkedésre. A helyi versenyek után október 26-án lesz a két részből álló egyetemi megmérettetés. A délutáni show-szerű finálénak az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ ad otthont. A dobogós helyezettek értékes nyereményeket kapnak, a nyertes csapat Camridge-ba utazhat – részletezte Pál József. A vetélkedő napján mutatja be az SZTE rektora és a Magyar Nemzeti Bank képviselője az MNB magyar Nobel-díjasok előtt tisztelgő éremsorozatának első darabját, amely Szent-Györgyi Albertet ábrázolja.

A gazdag programsorban lesz például tenisz és röplabda kupa, illetve az SZTE őszi kulturális fesztiváljának több pontja is kötődik az emlékévhez. November 1-jén megkoszorúzzák Szent-Györgyi Albert édesanyjának felújított szegedi síremlékét. November 10-én, az Egyetem Napján pedig a Szegedi Nemzeti Színházban a Szegedi Szimfonikus Zenekar ad ünnepi koncertet, felidézve a Nobel-díjas Szent-Györgyi tiszteletére egykor bemutatott műsort. Az SZTE Egyetemi Énekkar ősbemutatós koncertjével zárul a Szent-Györgyi Albert 75 éves Nobel-díját köszöntő emlékév programsora. Mindezt, illetve Szent-Györgyi Albert alakját is bemutatja a www.u-szeged.hu oldalon belül hamarosan elérhető Szent-Györgyi honlap.

SZTEinfo

2012: SZENT-GYÖRGYI EMLÉKÉV PROGRAMJAI

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEMEN (tervezet)

 

 

HÓNAP, NAP

HELY

RENDEZVÉNY, ESEMÉNY

 

03. 22-25.

SZTE TIK

Nobel-díjasok Szent-Györgyi Konferenciája

 

07. 12 - 08. 20.

MTA SZAB székház

Szent-Györgyi emlékkiállítás

 

09. 12. szerda
18 óra

SZTE TIK

Szabadegyetem 1. előadás - A biokémia alapjairól Dux László: (SZTE ÁOK)

09. 14. péntek

SZTE Rektori Hivatal

Pályázat: „MINDEN, AMI C-VITAMIN” címmel Egyetemi Fotópályázat beadási határidő

09. 19. szerda
18 óra

SZTE TIK

Szabadegyetem 2. előadás - Az élet a kémikus szemével: Wölfling János (SZTE TTIK)

09. 22. szombat

SZTE Rektori Hivatal, MKI

Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny nevezési határidő

09. 22-23.
szombat-vas.

SZTE Tenisz-pálya, Újszeged, Erzsébet Liget

Sport: Szent-Györgyi Tenisz Emlékverseny

09. 26. szerda
18 óra

SZTE TIK

Szabadegyetem 3. előadás- A vitaminoktól a peptidekig - Szent-Györgyi intézeteinek kutatási témái: Tóth Gábor (SZTE ÁOK)

 

10. 03. szerda
18 óra

SZTE TIK

Szabadegyetem 4. előadás - A C-vitamin szegedi analízise Hannus István (SZTE TTIK)

10. 05. péntek

Szeged

Szent-Györgyi nyomában – város- és kultúrtörténeti séta Hannus István idegenvezetésével

10. 9-11.
kedd-csütörtök

MTA SZAB

Ralph W. Moss Szegeden – Tervezett program: Könyvbemutató, Emlékkonferencia (ÁOK, GYTK)

10. 9. kedd

Szeged

Szent-Györgyi nyomában – város- és kultúrtörténeti séta Hannus István idegenvezetésével

10. 10. szerda
18 óra

SZTE TIK

Szabadegyetem 5. előadás- Szerzői és szabadalmi jog, elsőség és etika a tudományban Homoki-Nagy Mária (SZTE ÁJTK)

10. 13. szombat

Szeged

Szent-Györgyi nyomában – város- és kultúrtörténeti séta Hannus István idegenvezetésével

10.17. szerda
18 óra

SZTE TIK

Szabadegyetem 6. előadás – Intuíció, eredetiség a gyógyszerkutatásban: Szent-Györgyi Albert: Szendrei Kálmán professor emeritus (SZTE GYTK)

10. 20. szombat

SZTE Hattyas sori Sportközpont

Sport: Szent-Györgyi Mix Röplabda Torna

10. 24. szerda
18 óra

SZTE TIK

Szabadegyetem 7. előadás - A C-vitamin felfedezésének hatása a paprikaiparra, a dél-alföldi gazdaságra: Vajda Tamás (SZTE Egyetemi levéltár)

10. 26. péntek
10-18:30

SZTE TIK, SZTE ÁOK Kis oktatási épület

Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny

 

11. 1. csütörtök

Szeged, Dóm, Belvárosi temető

Koszorúzás Klebelsberg Kunó, majd Szent-Györgyi édesanyja sírjánál

11. 5. hétfő

Szeged, Millenniumi Kávéház klubja

Előadóest: Galkó Bence színművész estje Szent-Györgyi írásaiból: Az őrült majom

11. 5 – 14. hétfő - vasárnap

SZTE Rektori Hivatal I. átrium

Kiállítás: a SZEI örökösei: A hallgatói mozgalomról kiállítás

11. 5 – 14.

hétfő - vasárnap

SZTE Rektori Hivatal II. átrium

Kiállítás: Szent-Györgyi és a médiumok, az egységes szegedi egyetemi sajtó születése. Sajtótörténeti beszélgetések

11. 6. kedd

Szeged

Szent-Györgyi nyomában – város- és kultúrtörténeti séta Hannus István idegenvezetésével

Öt-hat estén át

Szeged, Grand Caffe

Filmek, filmhíradók Szent-Györgyiről, beszélgetés az alkotókkal

11. 7. szerda
18 óra

SZTE TIK

Szabadegyetem 8. előadás – Szent-Györgyi Albert nemzetközi kapcsolatai, kultúrdiplomáciai tevékenysége: Kiss Róbert Károly (SZTE Egyetemi levéltár)

11. 7. szerda

Szeged, Pinceszínház

Szegedi Egyetemi Színház: Hamlet – új bemutató és kiállítás:

11. 9. péntek

SZTE Rektori Hivatal, 5. terem

Egyetemtörténeti konferencia

11. 10. szombat

SZTE TIK,

Szegedi Nemzeti Színház

SZTE Egyetem napja – az egyetemi ünnepség után a Szegedi Szimfonikus Zenekar ünnepi koncertje

11. 14. szerda
18 óra

SZTE TIK

Szabadegyetem 9. előadás - Szent-Györgyi Albert az egyetemi oktató küldetéséről, a nevelésről, a pedagógiáról Pukánszky Béla (SZTE JGYPK)

11. 15-17.
csütörtök -szombat

SZTE ÁOK Klinikai Központ

Szent-Györgyi Napok

11. 15 – 23.
csütörtök - péntek

SZTE Rektori Hivatal

Kiállítás: Minden, ami C-vitamin fotópályázat alapján

11. 16. péntek

SZTE Rektori Hivatal

A Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodája „AZ ÉN SZENT–GYÖRGYIM” című esszépályázata beküldési határideje

11. 21. szerda
18 óra

SZTE TIK

Szabadegyetem 10. előadás - Szent-Györgyi Albert és a szegedi egyetemi diákegység Jancsák Csaba (SZTE JGYPK)

11. 28. szerda
18 óra

SZTE TIK

Szabadegyetem 11. előadás - Az alkalmazott tudományokról, és a tudományról mint műveszettel egyenértékű tevékenységről Pál József (SZTE BTK)

 

12. 5. szerda
18 óra

SZTE TIK

Szabadegyetem 12. előadás - Szent-Györgyi biofizikáig vezető útja, a tudományágak határainak elmosódásáról, a kutatáshoz használt műszerekről a paprikacentrifugától a szuperlézerig: Szabó Gábor (SZTE TTIK)

12. 10. hétfő

SZTE Rektori Hivatal díszterme

75 éves Szent-Györgyi Nobel-díja –az SZTE Egyetemi Énekkar koncertje, ősbemutatóval