Az idei Szent-Györgyi Albert-emlékév keretében Pukánszky Béla, az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Gyógypedagógus-képző Intézetét vezető professzor november 14-én tartott előadást Szent-Györgyi Albert oktatói, nevelési, pedagógiai küldetéséről. A Nobel-díjas tudós több volt, mint egy reneszánsz ember: az orvostudományon és a biológiai, kémiai szakterületeken kívül az érdeklődési körébe került a politika, a pedagógia, az egyetemi oktatás és képzés szerepe, illetve jelentősége is – hangzott el a Szabadegyetem – Szeged sorozat estjén.

Mint az előadó hangsúlyozta, viharos időkben talált otthonra Szegeden az elűzött kolozsvári egyetem. Nagy nehézségek közt folyt a munka, ám az universitas egyre erősebbé és szilárdabbá vált. Klebelsberg Kunó, a legendás kultuszminiszter hívta meg az egyetemre az ekkor már Cambridge-ben dolgozó Szent-Györgyi Albertet, aki 1931-ben Szegedre költözött.

Szent-Györgyi felismerte a germán típusú oktatási rendszer hátrányait, szemben az angliai oktatás előnyeivel: a professzorok eltávolodtak tanítványaiktól. Már 1930-ban felszólt az Országos Testnevelési Tanács kongresszusán, s drámai hangvételű beszédében kifejtette, hogy szükség van az ifjúságra, melyet nemcsak tanítani, de nevelni is kell. Angliában ez meg is valósul: csak kis számú tudóst képeznek, nagy számban a közéletnek nevelnek diákokat, s ebben az országban a sportnak is fontos szerepe van. Véleménye szerint az itthoni iskolák 12 évnyi szabadságvesztésre ítélik a gyermekeket, míg Cambridge-ben azt tapasztalta, hogy a hallgatók nemcsak magolnak, de időt tudnak szakítani a sportolásra, művészetekre is. Magyarországon a kezdeti csillogás elvész a gyermekek szeméből, amint iskolássá válnak, s a folytonos magolástól elfásulnak, ugyanakkor nem tudnak idegen nyelveket, nem ismerik az antik művészetet, az egyetem végére már teljesen elfáradnak, s mindenféle tapasztalat nélkül lökik ki őket a valós életbe – idézte fel gondolatait Pukánszky Béla.

Ezen szeretett volna Szent-Györgyi változtatni, aki szerint a reformok megtervezését nem biztos, hogy a pedagógusokra kell bízni – ők újabb és újabb tárgyakat vezetnének be, ezzel még több időt elvéve a sporttól és szabadidőtől. Hármas célkitűzését (a tudományok művelése, oktatása és a szakképzés) az egyetemeken is érvényre kívánta juttatni: nem csak tudósokat kell ugyanis képezni. A professzorok nem tehetik meg, hogy csak kutatni akarjanak, nevelniük és tanítaniuk is kell, s ez azzal jár, hogy lejöjjenek a katedráról, és a hallgatóság közé „merészkedjenek” – vallotta. Az előadó erre utalva hangsúlyozta: maga Szent-Györgyi Albert közvetlen kapcsolatot ápolt tanítványaival, együtt sportolt, teázott velük. Éles kritikával illette a diákokat: szellemileg túlterhelt, görnyedt hátú féltudósnak tartja őket, akik a hétköznapi életre teljesen alkalmatlanok. Ezen szeretett volna változtatni akkor is, mikor 1940-ben elfoglalta a Szegedi Tudományegyetem rektori székét. Különleges hivatásának tartotta, hogy a Budapest-központúságot, a vízfejűséget megszüntetve a nagy magyar Alföldnek is legyen központja.

1941 februárjában a Magyar Nemzetben Előadás a hibás és a helyes pedagógiáról címmel jelent meg egy tanulmánya. Ebben összefoglalta, hogy az egyetem legfőbb célja a fiatalok közéleti pályákra nevelése, az úgynevezett honpolgárok képzése. Véleménye szerint Magyarországon valami alapvető hibának lenni az oktatásban vagy a pedagógusokban, mivel 10 és 20 éves kor között kitapossa a lélekből a legdrágább tulajdonait, és a diákok nagy tömegben, felesleges tudás ballasztjával kerülnek az egyetemekre. Az újonnan képzett pedagógusok maguk is elfásulnak, s így ezt a hangulatot adják tovább a fiataloknak. A tanárok elfelejtik, hogy nem a tudás átadására van szükség, hanem a hivatásra és életre nevelésre.

Szent-Györgyi Albert haladó szellemiségű felszólalásainak és törekvéseinek sajnos csak a mikrokörnyezetben volt érzékelhető a hatásuk, a maga korában nem tudta gyökeresen átalakítani az oktatási rendszert, s nem gyakorolt nagy hatást az oktatási munka hogyanjára és minőségére sem országos tekintetben – összegzett Pukánszky Béla.

Illés Réka