SZTE Rektori Hivatal épülete

Ismét első az SZTE az oktatói kiválóság alapján a HVG felsőoktatási rangsorában

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is Magyarország legjobb egyeteme lett a Szegedi Tudományegyetem az oktatói kiválóság alapján a HVG közelmúltban megjelent felsőoktatási rangsorában. A Tisza-parti intézmény a többi rangsorban is előkelő helyen végzett: az összesített képzési rangsorban két helyet előre lépve a második lett, a hallgatók kiválósága alapján pedig az ötödik helyet szerezte meg. A kari kiválósági rangsorban is remekül szerepelt a szegedi egyetem: az összes hazai egyetemi kar közül a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar (SZTE SZAOK) a dobogó harmadik helyét foglalja el.

Idén huszadik alkalommal jelent meg a HVG Diploma rangsora, melyben az oktatók és hallgatók kiválósága alapján rangsorolják a magyar felsőoktatási intézményeket. Az összesített listában 26 magyar felsőoktatási intézményt vizsgáltak, de nem rangsorolták azokat az intézményeket, ahol az oktatói létszám nem éri el a 25, a hallgatói létszám pedig az 500 főt. Ezek alapján az összesített intézményi listán sikerült előrébb lépnie az SZTE-nek: a tavalyi negyedik helyet követően idén az előkelő második helyet szerezte meg, megosztva az ELTE-vel.

Magyarország legjobb egyeteme az oktatói kiválóság alapján

A Szegedi Tudományegyetem idén az oktatói kiválóságot illetően is remekül teljesített, az előző évekhez hasonlóan sikerült megőriznie első helyét a rangsorban. Az oktatói kiválóság vizsgálata során a tudományos fokozattal (PhD, DLA, CSc) rendelkező oktatók számát és arányát, az egy tudományos fokozattal rendelkező oktatóra jutó nappalis hallgatók számát, valamint az MTA-címekkel rendelkező oktatók arányát veszik figyelembe. A megadott szempontok alapján így alakultak az SZTE eredményei:

- egy tudományos fokozattal rendelkező oktatóra jutó hallgatók száma: 14,

- hallgatók száma: 15 944 fő,

- tudományos fokozattal rendelkező oktatók száma és aránya: 1100, 84,49 százalékos arány

- valamint az MTA-címmel rendelkező oktatók aránya: 8,91 százalék.

A hallgatói kiválóság alapján is remekül szerepelt az SZTE

A hallgatói kiválósági rangsorban is osztott helyezést ért el a szegedi egyetem: ezen a listán az előkelő ötödik helyre került az intézmény ugyanúgy, mint a Debreceni Egyetem. A hallgatói kiválóság szempontjából az elsőhelyes jelentkezők számát, a felvettek pontátlagát, a nyelvvizsgával felvettek arányát, a középiskolai versenyen helyezettek számát elemzik a rangsor készítői. Ezek alapján az SZTE az alábbi számokkal büszkélkedhet:

- elsőhelyes jelentkezők száma: 4746 fő,

- felvettek pontátlaga: 376,

- nyelvvizsgát jelölők aránya: 59,33 százalék,

- és a középiskolai versenyen helyezettek száma: 169 fő.

Az SZTE SZAOK a harmadik helyen végzett a kari kiválósági rangsorban

A HVG minden évben kari kiválósági rangsort is készít. Idén az SZTE több kara is előrébb lépett: az összesített kari listán a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar, a Természettudományi és Informatikai Kar, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar, valamint a Mezőgazdasági Kar is előkelőbb helyen végzett a tavalyihoz képest.

Külön büszkeség, hogy a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar az összesített hazai dobogó harmadik fokán végzett a kari kiválósági rangsorban, ahogy az orvos – és egészségtudományi képzésterületi rangsorban is az előkelő harmadik helyet érdemelte ki, az alábbi adatok alapján:

- elsőhelyes jelentkezők száma: 426 fő,

- felvettek pontátlaga: 437,

- nyelvvizsgát jelölők aránya: 94,86 százalék,

- és a középiskolai versenyen helyezettek: 20 fő.

Az SZTE SZAOK sikeres eredményéről az orvostudományi kar vezetőivel itt olvashatnak interjút.

A Juhász Gyula Pedagógusképző Kar a legjobb vidéki képzőhely a tanító alapszakos rangsorban

Kiemelkedő eredménnyel végzett a HVG Tanító alapszakos rangsorában a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar. Az intézmény a vidéki egyetemek között az első helyet szerezte meg, és országos szinten is a 2. helyezésével mindössze az Eötvös Loránd Tudományegyetem előzte meg. A vizsgált szempontok alapján így alakultak a kar eredményei:

- elsőhelyes jelentkezők száma: 38 fő,
- felvettek pontátlaga: 313,2,
- nyelvvizsgát jelölők aránya: 50,0 százalék,
- és a középiskolai versenyen helyezettek: 1 fő.

Az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar sikeréről bővebben ITT lehet olvasni.

A HVG tavalyi, 2023-as felsőoktatási rangsorával kapcsolatban ITT írtunk korábban az SZTE sikereiről.


SZTE Info

Borítókép: Kovács-Jerney Ádám


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták

Tikvicki_Dora_kicsiTikvicki Dóra – BTK, elméleti nyelvészet

Nagyon vonzott Szegednek az a kettőssége, hogy nyugodt és családias a város, viszont nagyon pörgős az itteni egyetemi élet. Ezért kezdtem a Szegedi Tudományegyetemen az alapszakomat, illetve a mesterképzést is azért itt végzem el, mert az oktatás nagyon magasszintű és kiemelkedő színvonalú. A tanárok támogatóak, odafigyelnek a diákokra, tanulmányaikra. Az egyetemen kívül és belül is nagyon jók a lehetőségek, akár már hallgatóként fel lehet fedezni a munka világát.


nogradi-eszterNógrádi Eszter – GTK: kereskedelem és marketing

Ha szeretnéd, hogy diplomád bárhol a világon megállja a helyét, az SZTE-t csak ajánlani tudom! Sokat kell tanulni, de megéri. Rengeteg kikapcsolódási lehetőség vár és a közösségi élet is szuper. A képzés rendkívül hallgató-központú, kellemes és segítőkész mindenki, az oktatók szakmailag rendkívül felkészültek.



További hallgatói vélemények >>>