centenariumi_faultetes_ny

A szegedi földtudományos képzés centenáriumának állítottak emléket

Amerikai ámbrafát ültettek és emléktáblát állítottak a Szegedi Tudományegyetem vezetőinek részvételével a Földrajzi és Földtudományi Intézet munkatársai a Göncz Árpád sétányon, a szegedi felsőfokú természettudományos képzés centenáriuma előtt tisztelegve. A földtudományokkal kapcsolatos oktatás és kutatás szellemi központja az SZTE Egyetem utcai épülete, egészen 1921., a Kolozsvárról Szegedre való költözés óta.

A Szegedi Tudományegyetem Szegedre költözésének centenáriumát ünnepségsorozattal tette emlékezetessé az egyetem. Ebbe a sorozatba illeszkedett 2022. október 27-én az a faültetés és emléktábla avatás, amellyel a természettudományos képzés elmúlt évszázada előtt tisztelegtek a Földrajzi és Földtudományi Intézet munkatársai, az SZTE, valamint az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar vezetői.


Centenariumi_Faultetes

Galériánk a képre kattintva megtekinthető

– Az elmúlt évszázadban számos világhírű tudós dolgozott ezek között a falak között, például Prinz Gyula, a földrajztudomány utolsó olyan képviselője volt, aki képes volt ezt a rendkívül összetett tudományt átfogni és szinte minden területén maradandó értéket alkotni, Koch Sándor már életével is teljesen összefonódott egyetemünkkel, hiszen Kolozsvárott született és itt, a Tisza partján teljesedett ki. Nem mellesleg az általa létrehozott és nevét viselő ásványgyűjteményünk világszinten is párját ritkítja. A harmadik kihagyhatatlan személyiség pedig az elmúlt századból Jakucs László, kiváló geológus, aki az aggteleki Béke-barlangot tudományos következtetésekkel fedezte fel, 3 évtizedig tevékenykedett a Szegedi Tudományegyetemen, illetve a róla elnevezett középiskolai földrajzversenyünk, már évtizedes sikertörténet. A már említett ásványok mellett az Intézet valódi kincse az őslénytár és térképtár – emelte ki köszöntőjében Prof. Dr. Rovó László, az SZTE rektora.

rl

A földtudomány mindennapjainkat ezer szállal átszövi, mindannyiunkat közvetlenül érint. A klímaválság, az energiaellátás, a túlnépesedés mind olyan terület, amellyel foglalkoznak az SZTE TTIK Földrajzi és Földtudományi Intézet munkatársai, a legmodernebb eszközöket is felhasználva. A műholdas adatok, a drónok, a radarok, ma már a földtudományok elengedhetetlen kellékei.

fa

– Magyarország két legrangosabb földtudományi képzését nyújtó egyeteme egyikeként, a felelősségünk is nagy. A jelenleg is zajló és egyre intenzívebb változásokhoz való alkalmazkodást, csak a problémák tudományos, komplex megközelítése teszi lehetővé. A Szegedi Tudományegyetem számára a Föld és a környezetvédelem kiemelten fontos. Rektor Úrral bő egy hónapon belül a második faültetésen veszünk részt, és az itt álló Tanulmányi és Információs Központban is számos környezetbarát technológiát alkalmazunk. Egyetemünk a nemzetközi rangsorokban a legzöldebbek között szerepel, a Times Higher Education (THE) legfrissebb listáján pedig Magyarország legfenntarthatóbb egyeteme vagyunk – mondta el beszédében Dr. Fendler Judit, az SZTE kancellárja.

Az intézetben zajló képzés három fő pillére tökéletesen lefedi a legtöbb fontos és aktuális kérdést: geográfusokat, geológusokat és környezetmérnököket képeznek, akik elemzik a folyamatok eredetét, feltérképezik a jelenlegi adottságokat és ez alapján konkrét javaslatokat tesznek a döntéshozóknak a jövőbeli cselekvéseket illetően: a jégzajlás, az erdőtüzek okozta károk mérséklésétől, az aszály enyhítésén át, a várostervezésig.

fj

Dr. Pál-Molnár Elemér, az SZTE TTIK Földrajzi és Földtudományi Intézet vezetője azt emelte ki, hogy a faültetés azért tökéletes metaforája az Intézetben zajló munkának, mert ahogyan a fa és az emléklapot tartó szikla összeköti az élettelent az élővel, az élőt az élettelennel, úgy teszi ezt a földtudomány is nap, mint nap. A Földrajzi és Földtudományi Intézetben olyan szakembereket képeznek, akik elődeik szellemi örökségére építve, de a jelenkor csúcstechnológiáját felhasználva azon dolgoznak, hogy élhető jövőnk legyen.

pme

Dr. Horváth Dezső, az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar dékánja arra hívta fel a figyelmet, hogy a most elültetett amerikai ámbrafa amellett, hogy emlék, egyben egy emlékeztető is, hogy a fa terebélyesedésével párhuzamosan az egyetemnek is fejlődnie, gyarapodnia kell.

ultetes

A beszédeket követően az egyetemi vezetők jelképesen befejezték a faültetést és egy emléktáblát avattak a József Attila Tanulmányi és Információs Központ és az SZTE BTK épülete közötti területen, a Göncz Árpád sétányon. A mészkőtömbre helyezett táblán az Intézet honlapjára mutató QR-kód és egy idézet olvasható, amely az oktatás jelentőségére hívja fel a figyelmet.

"Ha egy évre tervezel, ültess rizst,

Ha száz évre tervezel, ültess fákat,

Ha a következő generációknak tervezel,

Tanítsd az embereket."

csoportkep

SZTEinfo/Lévai Ferenc

Fotó: Molnár Dóra