NyitoJ_Katalin_Kariko_The_National_Inventors_Hall_of_Fame

2021. október 02.

Sorra kapja a jelentősebbnél jelentősebb tudományos és unikális elismeréseket Karikó Katalin. A legnagyobb „ékkő” sorsáról hírt adó 2021. évi „Nobel-hét” előtt megnéztük: szeptember utolsó és október első napjaiban milyen elismeréseket kapott a nemzetközi hírűvé lett, a Szegedi Tudományegyetemről indult magyar biokémikus. Kiderült: hat új és különleges „gyöngyszem” került az egyre hosszabb díj-sorozatba.


Kapocs az SZTE kutatóihoz

 

A „magyar Nobel-díjnak” is nevezett Bolyai-díj a hazai tudományos élet legrangosabb elismerése.

 

Az 1998-ban alapított, kétévente átadott kitüntetés célja, hogy az emberek értékrendjében helyére kerüljön a tudás és a tudomány. A civil kezdeményezésből és magántőkéből létrehozott díjat azok a magyar és magyar származású kutatók kaphatják, akik nemzetközi szinten is nagyot alkottak a fejlesztésben, a tehetséggondozásban és utánpótlás nevelésben, továbbá eredményeik társadalmi-gazdasági hatása is egyértelmű.


KarikoPortrait_National_Inventors_Hall_of_Fame

Karikó Katalin biokémikus, kutató biológus, az mRNS-alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója kapja a 100 ezer eurós kitüntetést – jelentette be 2021. október 1-jén a Bolyai-díj Alapítvány kuratóriumának elnöke, Prof. Dr. Szabó Gábor fizikus. Az akadémikus, az SZTE korábbi rektora, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke egyetemista kora óta ismeri egykori évfolyamtársát, Karikó Katalint. Az SZTE volt hallgatóját úgy is egyetemi városához kapcsolja a Bolyai-díj, hogy az eddig díjazott 10 kutató közül kettőBor Zsolt fizikus és Lovász László matematikus – az alma mater SZTE, míg Pál Csaba biológus az első munkahely, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont képét idézheti föl a 11. Bolyai-díjas, Karikó Katalin emlékeiben.

 

 

Gyöngyös díj a női tudósnak

 

A 2022-es Pearl Meister Greengard Prize Karikó Kataliné – jelentette be 2021. október 1-jén a Rockefeller Egyetem. Eddig 22 kiváló kutatót – többek között a Nobel-díjas Jennifer Doudnát – tüntettek ki ezzel a „gyöngyös díjjal”. A Pearl Meister Greengard-díj a kiemelkedő női tudósok teljesítményét ismeri el.

 

„Több mint 30 éve foglalkozik a hírvivő RNS-sel, azzal az egyszálú molekulával, amely a DNS-től a sejt riboszómáihoz, a ’fehérjekészítő gyárakhoz’ szállítja az utasításokat. Meggyőződve arról, hogy ezt az elemi sejtfolyamatot vakcinák és gyógyszerek előállítására tudja felhasználni, Karikó Katalin olyan mRNS megtervezésén dolgozott, amely nem vált ki életveszélyes autoimmun-reakciót” – magyarázza a Rockefeller University sajtóközleménye a kiemelkedő eredményt, ami a hatásos mRNS-alapú Covid-19 vakcinák mellett ígéretesnek tűnik más betegségek kezelésére is.

 

A német BioNTech biotechnológiai cég alelnökeként és a Pennsylvániai Egyetem idegsebészetén dolgozó adjunktusként díjazott Karikó Katalin „tudományos előrelátása és kitartása innovatív stratégiákat biztosít a jövőben az új fertőzések elleni küzdelemben” – fogalmazott a Nobel-díjas Michael W. Young, a Rockefeller Egyetem professzora. A kitüntetés átadó ceremóniáját 2022-ben tartják a Rockefeller Egyetemen.


The_Pearl_Meister_Greengard_Prize_-_Greengard_Prize

 

A 100 ezer dolláros tiszteletdíjjal járó Pearl Meister Greengard-díjat a Rockefeller Egyetem professzora, Paul Greengard és szobrásznő felesége alapította. A Rockefeller University 120 éves története során a világ egyik legrangosabb orvosbiológiai kutatóegyetemén dolgozó tudósok tízféle rangos kitüntetést „vittek haza”: például 26 Nobel-díjat, 25 Albert Lasker Orvosi Kutatói Díjat, 20 National Medals of Science kitüntetést nyertek.

 

 

Egy rézérme és egy ökör ára

 

200 éves lesz 2022-ben a legrégebbi amerikai kitüntetés. Ezt a John Scott-díjat is elnyerte Karikó Katalin és kutatótársa, Drew Weissman. A „Covid-19 vakcinákban használatos mRNS-technológia” kidolgozói 2021. szeptember 30-án társultak azokhoz a „legérdemesebb” férfiakhoz és nőkhöz, akiket azért jutalmaztak, mert találmányuk valamilyen kiemelkedő módon hozzájárult az emberiség „kényelméhez, jólétéhez és boldogságához”.


Value_of_1906_Philadelphia_John_Scott_Medal_Medal_Buyers

 

Alapításakor egy rézérmét és „egy 20 dollárt meg nem haladó összeget”, vagyis akkoriban „egy ökör árát” kapta a díjazott. A különleges díjjal például 1934-ben a kötőgép és az ajtózár feltalálóit jutalmazták, majd megkapta – többek között – Marie Curie, Thomas Edison, a Wright testvérek, illetve Nikola Tesla is.

 

A John Scott-díjas feltalálók hosszú névsorában több Nobel-díjasra bukkanhatunk, így például Jennifer Doudna nevére, aki a legbefolyásosabb személyek 2021. évi „Time 100” listájára laudációt írt Karikó Katalinról.

 

 

Nők a tudományért

 

„A világnak szüksége van a tudományra és a tudománynak szüksége van a nőkre.”


LOreal-UNESCO_Awards_for_Women_in_Science

 

1998-ban hozta létre az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos, Kulturális Szervezete (UNESCO), valamint a L’Oréal, a világ legnagyobb kozmetikai cége a Nők a Tudományban Nemzetközi Díjat. Ennek célja, hogy felgyorsítsa a tudós nők karrierjét, és küzdjön az előttünk álló akadályok ellen. Az egyenként 100 ezer eurós pénzdíjjal járó nemzetközi elismerésről 2021. szeptember 30-án kiadott közlemény szerint 5 kutató, köztük Karikó Katalin nyerte el a 24. Nők a Tudományban Nemzetközi Díjat az élettudományok és a környezetvédelem kategóriájában.

 

Eddig több mint 155 országban 122 díjazottat és több, mint 3800 tehetséges fiatal tudóst támogattak. Miért van szükség a kutatónők kitüntető segítésére? Mert az UNESCO 2021 júniusában közzétett adatsora szerint a tudományos pályát világszerte befutó kutatóknak alig több mint 33%-a nő, s a tudományos Nobel-díjaknak mindössze 4 százalékát ítélték nőknek.

 

 

10 pont, amit tudnod kell

 

Az USA Nemzeti Feltalálók és Hírességek Csarnokába eddigi 48 éves fennállása óta 48 nőt emeltek be.


Famous_Inventors_National_Inventors_Hall_of_Fame

 

2021. szeptember 27-én adták hírül, hogy a National Inventors Hall of Fame (NIHF) 2022-ben beiktatott nagyságai közé bekerül Karikó Katalin neve – kutatótársával, Drew Weissmannal együtt. Ő „a tudós, aki úttörő felfedezéseket tett az mRNS körül”.

 

Bővebb életrajzában az szerepel, hogy „Karikó biológiából szerzett alapdiplomát (1978) és biokémiából doktorált (1982) a Szegedi Egyetemen, szülőhazájában, Magyarországon. A Magyar Tudományos Akadémián dolgozott, mielőtt 1985-ben az Egyesült Államokba emigrált.” Életútját 10 pontba sűrítették. Ezek közül egyetlen pont szól szülőhazájáról: „Magyarországon a Szegedi Tudományegyetem díszdoktori címmel és Széchenyi-díjjal tüntették ki”.

 

A NIHF Múzeumot 1973-ban alapította az Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegyhivatala, valamint a Szellemi Tulajdon Nemzeti Szövetsége. Ausztria-Magyarország születési hellyel, Michael Pupin életrajza mellett a Magyarországon született feltalálók közül eddig 6 férfi és 1 nő került a NIHF hírességei közé: „Theodore von Karman, Louis W. Parker, Laszlo Josef Biro, Peter C. Goldmark, Leo Szilard, Maria Telkes, Dennis Gabor” néven.

 

A virtuális múzeum honlapja arra biztat, hogy: „Ismerje meg azokat a híres feltalálókat, akik megváltoztatták a világot!”

 

 

Hawking szellemiségével összhangban

 

Ritka elismerésnek számít az is, hogy a Cabridge-i Unió 2021. szeptember 24-én árulta el, hogy az úttörő mRNS-vakcina-kutató az idei Hawking professzor-ösztöndíjasként tart majd előadást.

 

Tehát a Hawking Ösztöndíj Bizottság úgy döntött: kitüntet egy olyan tudóst, aki világszerte milliók oltását segítette elő a pandémia idején. A cikk szerint az Unió elnöke az ösztöndíjra úgy hivatkozik, mint egy olyan tudós elismerésére, „aki oly láthatóan a néhai Hawking professzor szellemiségével összhangban, mélyen hozzájárult az emberiség fejlődéséhez”.

 

Az angol elméleti kémikus Stephen Hawking (1942-2018) szerint: „Akárhány ízben egyeznek is a kísérletek eredményei az elmélet jóslataival, sosem lehetünk biztosak benne, hogy a következő eredmény is alátámasztja majd az elméletet.”

 

SZTEinfo – Újszászi Ilona

Fotó: Internet

 

 

Karikó Katalinnal, a Szegedi Tudományegyetem díszdoktorával és alumnájával kapcsolatos további információk elérhetőek az SZTE hírportálján, illetve az SZTE Klebelsberg Könyvtár honlapján.


*


Korábban írtuk Karikó Katalin kitüntetéseiről:


Influenszerekkel is beszélgetett Karikó Katalin, a Dr. Paul Janssen-díjas tudós

 

Karikó Katalin a francia Grande Médaille-díjat is elnyerte

 

A „Másnaposok” sztárjával együtt ünnepelték Karikó Katalint, aki már „Arany Ludat” is kapott

 

Karikó Katalin és kutatótársa megkapja az „amerikai Nobel-díjnak” nevezett Lasker-díjat is

 

Személyesen vette át az amerikai Albany-díjat Karikó Katalin és két kutatótársa

 

Az mRNS-terápia „csodafegyverét” fejlesztő Karikó – Türeci – Şahin kutatói hármas díjai

 

A világ 100 legbefolyásosabb embere között Karikó Katalin, az SZTE alumnája

 

Karikó Katalint a legjobb japán magánegyetem a Keio Orvosi Tudományos Díjjal tünteti ki

 

Karikó Katalinnak és kutatótársának ítélték oda a „tudományos Oscar-díjat”

 

Karikó Katalin átvette a Reichstein-érmet, ezzel „a Nobel-díj tágas előszobájába lépett”

 

Karikó Katalin a Nobel-díj előszobájában: kutatótársával együtt elnyerte a Horwitz-díjat

 

Karikó Katalin a szíve szerint kinek adná a róla elnevezett új ösztöndíjat?

 

A rangos amerikai Rosenstiel-díjat is elnyerte Karikó Katalin

 

Az SZTE díszdoktori címet adományoz dr. Karikó Katalinnak, az egyetem öregdiákjának