Versvandor_nyito

A versvándor Tóth Péter Lóránt a te szavalatodat is meghallgatta

Hagyomány a Szegedi Tudományegyetemen, hogy fesztivál idején Tóth Péter Lóránt versvándor versmaratont rendez. Az SZTE központi épülete előtti József Attila szobor mellett 2021 őszén is szavalni, énekelni, táncolni, vagy hallgatni lehetett 0-tól 100 éves korig. A versmaraton után a versvándort kérdeztük.

–Mit jelent számodra József Attila és művészete?

–Nem vagyok egyedül a Kárpát-medencében, akit megérintett József Attila költészete. Nagyon szeretem a verseit. 14 éves koromig szavaltam, de 15 évet kihagytam, mert a sport felé vetődtem testnevelő szakos tanárként. Magamnak tanultam verseket, és sokat hallgattam megzenésített formában. Ezek több mint 90 százaléka József Attilától származott. Gyorsan meg is tanultam legalább 25 szöveget, mert úgy éreztem, hogy ezzel én ki akarok állni tömegek elé, és el szeretném mondani ezeket a verseket minél több embernek. 2009-ben, amikor újra színpadra álltam úgy éreztem, hogy József Attila versein keresztül önmagamról beszélhettem. Úgy gondolom, hogy bele bújhattam a szövegeibe, kicsit úgy érzetem előtte, hogy vagy nem mertem elmondani valamit, vagy nem mertem kimondani, vagy nem tudtam pontosan megfogalmazni az érzéseimet. Ott feszített, ott tombolt bennem, de kihozta belőlem. Azóta sok helyre el is jutottam versvándorként.


Versed_legyen_veled_galeria
Képgaléria az eseményről

 

– Hogyan éli meg Tóth Péter Lóránt, hogy immár tíz éve újra és újra József Attila szobra előtt mondja a szebbnél szebb verseket és bátorítja a hallgatóságot, hogy ők is álljanak ki szavalatukkal, vagy olvasva, énekelve mutassák be kedves költeményüket?

 

– Az, hogy a jó Isten megadta azt a lehetőséget, hogy József Attila városában a szobra előtt és a Szegedi Tudományegyetem dísztermében az ő verseit elmondhattam, nekem, a kunszentmiklósi kis könyvtárból indulva, sokat jelent. A versrendezvényre, a csalóka hűvösebb idő ellenére is, nagy volt az érdeklődés. Nemcsak a hallgatóság szemszögéből volt figyelemre méltó, hanem az előadók közül is. Sok járókelő és fiatal csatlakozott az eseményhez. Volt, aki fejből mondta versét, volt, aki felolvasta, de egy közös volt mindenkiben a versek tisztelete és az örömteli versmondás élvezete.

Versvandor

 

 –Mit jelent számodra Szeged városa?

–Szeged nekem is a napfény városa. Igen, Szeged számomra az éltető napfény. Amikor sok-sok évvel ezelőtt elkezdtem tanítani, s adódtak nehezebb napjaim, olyankor mindig Szegedre vágytam. Hiányzott a város, mert Szeged az élet, a jókedv, a vidámság városa. Irodalmi előadással 2011-ben jártam először itt, a Millenniumi Kávézóban. Épp annyi előadásom volt itt eddig, mint amennyi évesen megírta József Attila a "Születésnapomra" című versét. Bízom benne, hogy József Attila és Radnóti Miklós története után a garabonciás költő, Petőfi Sándor viselt dolgairól is beszélhetek majd a szegedi irodalomkedvelőknek.

 SZTEinfo – Kovács – Jerney Ádám

Fotó: K-J. Á.