- Emlékszel, hogy mikor fogalmazódott meg legelőször benned, hogy szeretnél részt venni az olimpián?

 - Nem volt olyan nagyon régen, talán akkor történt, amikor felnőtt versenyzőként elkezdtek jönni az eredmények, olyan 2012-2013 körül. Nem az a versenyző vagyok, aki úgy kezdett el kajakozni, hogy olimpiai bajnok akar lenni, ez inkább később alakult ki bennem.

 - Gyerekkorodtól kezdve sportoltál, az úszással kezdted. Honnan, miből érezted, hogy a kajakozás lesz a te sportod?

 - Sokáig nem tudtam, viszont jól éreztem magam a közegben, szerettem és sokkal izgalmasabbnak is találtam, mint előtte az úszást. Olyan 15-16 éves korom körül kezdett el a versenyzés is magával ragadni, aztán ahogy egyre jöttek az eredmények, 18 éves korom körül döntöttem el, hogy komolyan akarom csinálni.

 - Miért jelentkeztél az SZTE GTK gazdálkodás és menedzsment szakra?

 - Az egyértelmű volt, hogy szeretnék egyetemre menni, hiszen alapvetően mindig jól tanultam, na meg nem is szerettem volna sosem egy lapra feltenni mindent. Szóval az magától értetődő volt, hogy továbbtanulok, viszont az nem, hogy ez hogy lesz majd összeegyeztethető a sporttal. Mivel jött a lehetőség, hogy a szegedi kajakos csapatban folytassam, végül az SZTE GTK-ra esett a választásom. Ez a kar már akkoriban elég vonzó volt, az ország harmadik legjobb gazdálkodás és menedzsment képzése zajlott itt. Amikor kiválasztottam a szakot, az volt a szempont, hogy nagyon jó alap lehet sokféle területen, hasznos diploma lesz majd, ha egyszer el szeretnék indulni valamilyen civil pályán.

 - Hogyan tudtad összeegyeztetni a tanulást és a sportot?

 - Elég feszített volt a tempó, az biztos, akkoriban nem is nagyon csináltam mást a tanuláson és az edzésen kívül, elég szoros időbeosztás kellett, hogy össze tudjam egyeztetni a kettőt. Az egyetemtől azonban megkaptam mindenféle segítséget, nappali tagozaton, egyéni tanrenddel tudtam csinálni a sulit. A szaktársaim és a tanáraim is nagyon kedvesek és támogatók voltak a nehezebb időszakokban. Összehasonlítva azokkal a sporttársaimmal, akik más egyetemekre jártak, kiemelkedő volt az SZTE, nagyon jól kezelte ezt a helyzetet. Nem mindenhol van ez így, sőt.

 - Tavaly elmaradt az olimpia, amire készültél, volt egy vállsérülésed és sok nehézséggel kellett megküzdened az utóbbi időben. Voltak olyan pillanatok a karrieredben, amikor gondolkoztál azon, hogy abba kellene hagyni? Mi adott erőt a folytatáshoz?

 - Ha csak az elmúlt egy évre gondolok, mindig úgy éreztem, hogy bármilyen nehézség is volt, nem hagyhattam abba, mert erős hiányérzetem maradt volna utána. Éreztem, hogy ezt valamiért még nem szabad feladnom. Nagyon sokat segítettek egyébként a körülöttem lévők az elmúlt években, főleg az utóbbi időben éreztem azt, hogy amit csinálunk, tulajdonképpen egy nagy csapatmunka – nem én vagyok az egyedüli, aki akarja és küzd, hanem sokan vagyunk benne – ez rengeteget számított a kitartásban is.

 - Sportpszichológussal dolgozol együtt és többször hangsúlyoztad már az önismeret és a mentális munka fontosságát a sporttal kapcsolatban. Négyszeres világbajnokként mit gondolsz, mennyire igaz a szófordulat, hogy fejben dől el?

 - Abszolút igaz a mondás. A teljesítmény nagyon összetett dolog, általában hiába tud valaki jól teljesíteni fizikailag, ha mentálisan nincs meg a háttér, biztosan nem lesz elég jó. Fordítva viszont, még ha fizikailag van is hiányosság, viszont mentálisan felkészült valaki, az sokkal több pluszt tud adni, a kettő közül egyértelműen ez a jobb kombináció.

SZTEinfo

Fotó: MVM Szeged VE