_MG_8549

Szent-Györgyi Albert Emlékkiállítás nyílt az SZTE Rektori Épületben

Nyilvánosan eddig még be nem mutatott Szent-Györgyi relikviákat is láthat a közönség az SZTE Rektori Épületben rendezett emlékkiállításon, amely hétköznapokon 9-19 óra között látogatható. A „80 éves szegedi Nobel-díj” és az SZTE világhíres kutatója előtt tisztelgő tárlat az SZTE és a Szeged – Szent-Györgyi Albert Rotary Club közös projektje.

A Nobel-díjat abban a frakkban vette át 1937. december 10-én Stockholmban Szent-Györgyi Albert, amelynek kabátja – sok egyéb személyes tárgya és egyéb eredeti dokumentum mellett – most először látható a Szegedi Tudományegyetem világhírű kutatója emlékére rendezett kiállításon. A különleges ruhadarabot „Balogh B. szegedi szabó” készítette.


_MG_8555


 

Itt láthatja először az érdeklődő közönség azokat a Szent-Györgyi relikviákat is, amelyeket legutóbbi szegedi látogatásán adott át, illetve azt követően Amerikából küldött el a Nobel-díjas tudós özvegye. (Erről szóló beszámolónk elolvasható az SZTE Hírportálján.)


Az SZTE Rektori Épület (Szeged, Dugonics tér 13.) átriumában berendezett tárlaton a különleges tárgyakat és szövegeket 6 tárolóban, két asztalon helyezték el. A bemutatandó 12 tabló és a tárgyak jórészt a Nobel-díjas tudós előtt tisztelgő két szegedi emlékszoba állandó kiállítása (az SZTE ÁOK Dékánia Hivatal épületében - Szeged, Tisza Lajos krt. 109.; Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája - Szeged, Kálvária tér 7.) anyagának egy részét, az SZTE Klebelsberg Könyvtár gyűjteményének, a Móra Ferenc Múzeumnak és a Csongrád Megyei Levéltárnak a Szent-Györgyi Alberthez kötődő érdekességeit reprezentálják.


Szent-Gyorgyi_Emlekkiallitas_megnyito
Képgaléria a kiállítás-megnyitóról.

 
Az exkluzív bemutató szervezése 2017 októberében kezdődött az SZTE és a Szeged – Szent-Györgyi Albert Rotary Club közös projektjeként. A kiállítás főszervezői feladatát vállaló Szent-Györgyi Albert Rotary Club az eddig a nyilvánosság számára elérhetetlen dokumentumok bemutatásával arra is emlékeztet, hogy a szervezet elődjének számító Rotary club elnöki feladatait 1936-37-ben maga a Nobel-díjas tudós látta el.


_MG_8554

A Szent-Györgyi Emlékkiállítás időszerűségét az adja, hogy ezzel is hangsúlyozza a rendezvénynek otthont adó SZTE, hogy Szent-Györgyi Albert Szegedet 85 éve tette a „C-vitamin városává”, illetve 2017. december 10-én lesz 80 éve, hogy az addigi, jórészt a szegedi egyetemen végzett kutatásaiért elnyert Nobel-díjat átvette Stockholmban.


_MG_8553


Az Emlékkiállítás 2017. november 11-én, az Egyetem Nap díszünnepségét követően nyílt meg. Köszöntőt mondott a Szent-Györgyi Rotary Club volt soros elnöke, Jójárt Ferenc. A megnyitón a Szegedi Egyetemi Énekkar előadta a Szent-Györgyi Albert himnuszt, Benedekfi István zeneszerző (SZTE) művét. Az SZTE Szent-Györgyi Emlékév programjához kötődő tárlat 2017. december 10-ig, hétköznapokon 9-19 óra között tekinthető meg az SZTE Rektori Épület átriumában (Szeged, Dugonics tér 13.).

 

SZTEinfo – Ú. I.

Fotók: Bobkó Anna