Előadónkról


Nátyi Róbert 1971-ben született Szegeden. Magyar művészettörténész, egyetemi oktató, kurátor. Középiskoláit a szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában folytatta (1985–1989). A Szegedi Hittudományi Főiskolán tanult teológiát, a József Attila Tudományegyetemen újságíró szakvizsgát tett (1992). Művészettörténész diplomáját az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerezte, majd ugyanott történelemből is diplomázott. Művészettörténet doktori fokozatát 2014-ben az ELTE-n szerezte meg. 2001-től 2018-ig a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Rajz-Művészettörténet Tanszékének oktatója, 2002–2012 között az SZTE Bölcsészettudományi Kar Történelem Segédtudományi Tanszékének megbízott előadója volt. 2018-tól az SZTE Zeneművészeti Kar Zeneelmélet Tanszékének főiskolai docense, 2019-től a kar, mai nevén a Bartók Béla Művészeti Kar dékánja. 2015-től az SZTE BTK Filozófia Tanszékén a kurátori képzés oktatója. A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság Művészeti Szakbizottságának és a Magyar Rektori Konferencia Művészeti Bizottságának tagja. 2007-től a szegedi REÖK (Regionális Összművészeti Központ) művészeti vezetője, vezetőkurátora. 2013-tól a szegedi Móra Ferenc Múzeum, 2018-tól a szentesi Koszta József Múzeum művészettörténésze, kurátora. Folyóiratok művészeti szerkesztője: Tiszatáj-online (2012-től), Veritatis Imago (2017-től), Szeged kulturális folyóirat (2017-től). Mintegy száznyolcvan kiállítás szervezője, rendezője. Legjelentősebbek: Rembrandt, Alfons Mucha, Andy Warhol, Joan Miró grafikai kiállításai, Picasso és a nemzetközi avantgárd.


Szakmai öneletrajz


Publikaciók