A Ferenc József Tudományegyetem főépülete Kolozsvárott

December 24-én a román csapatok ellenállás nélkül bevonultak Kolozsvárra, és ezzel megkezdődött az egyetem kálváriája. December 31-én Schneller István rektort, aki a román hadsereg bevonulásakor megakadályozta az egyetem lefoglalását, „szuronyok közt vezették végig az utcán”. Az oktatói gárda sem élvezhetett biztonságot. 1919 elején megkezdődtek a folyamatos házkutatások és letartóztatások, amit a magyar egyetemisták kolozsvári tartózkodásának ellehetetlenítése követett. Azon hallgatók, akik nem rendelkeztek kolozsvári állandó lakcímmel, haza kellett térniük. Továbbá adminisztratív szinten is igyekeztek ellehetetleníteni a tanulók beiratkozását, a tanulmányok folytatását. Mindezt fokozta a december 25-től beszüntetett csomag és pénzforgalom, ami az éhezés küszöbére juttatta a hallgatók nagy részét.

Az 1919. május 9-én a román hatalom – a nemzetközi egyezményekkel szembe menve – hűségesküt követelt az egyetemi tanároktól, de azt mind a négy kar tanácsülésén megtagadták. Ugyanazon a napon, május 12-én a román hadsereg katonái a hűségeskü letételének megtagadása miatt, megszállták az egyetem összes hivatalát, és távozásra kényszerítették a professzorokat, majd rövidesen ki is toloncolták őket a román megszállási övezetből. A kitoloncolt professzorok egy része, lévén, hogy nem volt hova menniük, hosszabb-rövidebb ideig vagonlakóként volt kénytelen boldogulni.

Az egyetem elvételével és a professzorok kitoloncolásával a kolozsvári egyetem szellemisége mégsem szűnt meg. A professzorok és hallgatóik 1920 februárjától ideiglenesen Budapesten folytathatták munkájukat, a Pozsonyból a csehszlovák hatóságok által szintén elűzött Erzsébet Tudományegyetemmel kooperálva.

A világháború tragikus fordulatát követő trianoni „békeszerződés” csak tovább tetézte a bajt, mivel a háború következtében fellépő gazdasági válság és infláció ekkor csúcsosodott ki, aminek hatására a teljes országos kulturális intézményrendszer – beleértve a felsőoktatást is – romokban hevert. A fennálló helyzetet az ország számos szellemi központjának határon túlra kerülése csak tovább fokozta.

1920 őszén, a menekülést, majd ideiglenes budapesti berendezkedést követően megkezdődött az egyetem elhelyezése körüli vita. Új székhelyként két település, Debrecen és Szeged gondolata merült fel. Végül a Tisza-parti város, amely már hosszú ideje saját egyetemet szeretett volna, parlamenti döntés értelmében 1921-ben ideiglenesen befogadhatta a száműzött Ferenc József Tudományegyetemet. Mindennek törvényes keretet az 1921. évi XXV. törvénycikk biztosított.

A királyi ítélőtábla épülete

Ugyanakkor Szeged számára ez komoly kezdeti nehézséget is jelentett, mivel a Kolozsvárról elmenekült egyetemnek a munka mielőbbi megkezdése érdekében mindenekelőtt négy épületre, a kir. ítélőtábla, a vasúti leszámoló-palota, az állami főgimnázium és az állami felsőkereskedelmi iskola átengedésére volt szüksége, emellett pedig a városnak intézményekről, bérlakásokról is le kellett mondania a leendő egyetem kedvéért. A kezdeti nehézségek leküzdését követően az eredmény rövidesen magáért beszélt. 1921 októberében Szegeden megindulhatott a Ferenc József Tudományegyetem első szemesztere, két évvel hamarabb, mint a Pozsonyból elüldözött egyetem pécsi működése.

Az egyetemi élet szíve kezdettől fogva az ítélőtábla Dugonics téri épülete volt. Egyrészt ez az épület adott otthont az adminisztratív hivataloknak és a könyvtárnak, másrészt itt rendezkedhetett be a jogi kar, a bölcsészkar és a matematikai intézet is. A vasúti leszámoló hivatal 1925-ös átengedését követően a bölcsészettudományi és természettudományi kar egy része átköltözhetett a volt MÁV-épületbe, ami megteremtette a kényelmesebb oktatási feltételeket. Az egyetem támogatása ezt követően sem torpant meg. 1924-ben a városi közgyűlés további 50 évre szóló támogatást szavazott meg, 1926–30 között pedig lezajlottak a nagyarányú Dóm téri építkezések is.

A támogatások ellenére komoly ellentét feszült a frissen érkezett oktatók és a helyi értelmiségiek között, aminek eredményeként többen el is hagyták Szegedet. Az ellentétet végül Szent-Györgyi Szegedre érkezése oldotta fel. Érkezésével nemzetközi hírnevet biztosított a város és az egyetem számára egyaránt, s mindez csak fokozódott az 1937-es Nobel-díj átadását követően.