Elsős GYIK



Mit jelent az, hogy „megfelelek az aktívra állítás feltételeinek”?

Az aktív hallgatói státusz feltétele a beiratkozás, a kurzusok felvétele Neptunban, valamint költségtérítéses hallgatók esetében az első tandíjrészlet kiegyenlítése. Ha ezek a feltételek teljesültek, akár a beiratkozás pillanatában aktívra válthat a tanulmányi státusza.

 

Miért kell aktívnak lennem?

Csak aktív hallgatók jogosultak diákigazolványra, ideiglenes diákigazolványra, ösztöndíjakra és egyéb juttatásokra, valamint csak aktív hallgatók tudnak kurzusokat teljesíteni, illetve vizsgázni.

 

Az első félévben lehetek passzív?

Ritkán, csak nyomós indokkal engedélyezik elsősök számára a passzív félévet. További információkkal a kari Tanulmányi Osztály tud szolgálni a passzív félév kérelmezésével kapcsolatban.

 

Mi az a Tanulmányi Osztály (TO)?

A TO az adott kar tanulmányi adminisztrációval foglalkozó egysége. Minden karnak van saját TO-ja, és minden TO-nak van saját honlapja. Itt elérhető minden TO honlapja.

 

Önköltséges képzésre vettek fel, diákhitelből szeretném fizetni a tandíjam.

A diákhitel igényléséhez szükséges információk és részletes leírás az alábbi honlapon található: https://diakhitel.hu/

 

Jogviszony-igazolásra (iskolalátogatási igazolásra) van szükségem, mert kell a testvéremnek a kollégiumi jelentkezéshez / szüleimnek családi pótlékhoz / utazási igazolványhoz stb.

Jogviszony-igazolást csak a beiratkozás után lehet igényelni, mert amíg nem jön létre a hallgatói jogviszony, addig nincs is mit igazolni.

 

Ha még nem kaphatok jogviszony-igazolást, akkor mivel tudom igazolni, hogy felvettek az SZTE-re?

A besorolási határozattal, ami a felvi.hu-ról letölthető, illetve a felvételi határozattal, amit a Neptunból lehet letölteni a felvételi értesítésben leírtak alapján.

 

Hogy kell szociális ösztöndíjra és városi tanuló bérletre jelentkezni?

A szociális alapú pályázatokkal az EHÖK foglalkozik. A pályázati felhívás és a pályázati űrlap kitöltéséhez a tájékoztatók elérhetők a weboldalukon.

 

Mi az az EHÖK?

Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat.

 

Mit tudok elintézni a HSZI-n?

A HSZI által kezelt ügyek listája elérhető a Szolgáltatásaink menüpontban, a legfontosabb ügyekkel kapcsolatos kérdéseket és válaszokat pedig megtalálja a GYIK menüpontban.