A szeptemberben induló szakokra az E-felvételi felületen lehet jelentkezni. A szabályok és tudnivalók a Felvételi tájékoztatóban olvashatók.

A szeptemberben induló szakokra az E-felvételi felületen lehet jelentkezni. A szabályok és tudnivalók a Felvételi tájékoztatóban olvashatók.


A Szegedi Tudományegyetem széles körű tehetséggondozó programjait – amelyek célja a jó képességű hallgatók felkutatása és támogatása, az SZTE Junior Akadémia fogja össze a Szegedi Tehetséggondozó Tanáccsal és a Pro Talentis Universitatis Alapítvánnyal együttműködve.
Középiskolásoknak
Emelt szintű érettségi felkészítő tanfolyamok
Ösztöndíjak
Javíts! ösztöndíj – Javítani szeretnél jegyiden? 10 000-30 000 forint nyeremény jár a legtöbbet javító diákoknak.*
„Esélyt a Középiskolás Tehetségeknek” ösztöndíj – A Szegedi MJV Önkormányzatával együttműködve támogatjuk a kiemelkedő képességű, hátrányos helyzetű diákokat.
Szegedi Tehetség HÍD-program – Az SZTE Eötvös Lóránd Kollégium tábora az SZTE-re jelentkező középiskolásoknak.
Programok intézményi felvételi pontokért
A csillaggal (*) jelölt programokat és ösztöndíjakat a Középiskolai Partneri Program 36 iskolájának diákjai vehetik igénybe
Hasznos lehet: Vegyél részt osztálykirándulásainkon és fedezd fel Szegedet és az egyetemi környezetet!
Egyetemistáknak
Most lettél gólya? Ha első helyen jelölted meg az SZTE-t a felvételin, akár 150 000 Ft egyszeri támogatást is kaphatsz! A START ösztöndíj segít abban, hogy könnyebben beinduljon az egyetemi életed.
Tehetséges egyetemistaként ott a helyed a Kiválósági listán! Az alap-, mester- és osztatlan képzésben tanuló hallgatók 25–100 000 Ft közötti Talent ösztöndíjra pályázhatnak több kategóriában is.
A folyamatosan bővülő partnerhálózatának köszönhetően a Junior Akadémia és a Szegedi Tehetséggondozó Tanács vállalati ösztöndíjakat is kínál. Ez kiváló lehetőség arra, hogy már egyetem alatt kapcsolatba kerülj a munkaerőpiaccal.
Vegyél részt a Tanítsunk Magyarországért! mentorprogramban, ahol szabadon választható kurzus keretében egyetemistaként általános iskolás diákokat mentorálhatsz, amiért még havi 50 000 Ft ösztöndíjban is részesülsz.
A szegedi egyetemre bejutott hallgatók szakmai képzését hat szakkollégium biztosítja:
ÖSZTÖNDÍJAK
| Ösztöndíj neve és leírása | Típus | Forma | Célcsoport | Összeg | Weboldal |
|
SZTE Talent ösztöndíj Kiválósági Lista (bronz-ezüst-arany fokozat) A pályázat célja a kimagasló tanulmányi, tudományos, sport vagy művészeti teljesítmények elismerése. Graduális képzésben résztvevő hallgatók, sportolók és művészek nyújthatják be. |
tanulmányi | egyszeri | BA/BSc, osztatlan, MA/MSc | 25 000-80 000 Ft | https://juniorakademia.szte.hu/ |
| Vállalati Ösztöndíjak - Bánffi & Bánffi KFT | tanulmányi | egyszeri | legalább II. évf. | 100 000 Ft | https://protalentisuni.com/ |
|
Vállalati Ösztöndíjak - ContiTech Rubber Industrial Kft. A pályázat célja az SZTE MK gépészmérnök BSc, MSc nappali tagozatos hallgatójának támogatása |
tanulmányi | egyszeri | BSc/MSc | 250 000 Ft | https://protalentisuni.com/ |
|
Vállalati Ösztöndíjak - EPAM Pro Talentis Vállalati Ösztöndíj A pályázat célja egy SZTE BTK legalább második évfolyamos hallgatójának támogatása. Az ösztöndíj egy féléven keresztül rendszeresen 40.000 Ft/hó kerül kiutalásra. |
tanulmányi | rendszeres | legalább II. évf. | 200 000 Ft | https://protalentisuni.com/ |
|
Vállalati Ösztöndíjak - EPAM Pro Talentis Vállalati Ösztöndíj A pályázat célja egy SZTE TTIK-s, legalább II. évfolyamos BSc szakos hallgatójának támogatása. Az ösztöndíj egy féléven keresztül rendszeresen 50.000 Ft/hó kerül kiutalásra. |
tanulmányi | rendszeres | legalább II. évf. | 250 000 Ft | https://protalentisuni.com/ |
|
Vállalati Ösztöndíjak - EPAM Pro Talentis Vállalati Ösztöndíj A pályázat célja egy SZTE TTIK-s, MSc szakos hallgató támogatása. Az ösztöndíj egy féléven keresztül rendszeresen 70.000 Ft/hó kerül kiutalásra. |
tanulmányi | rendszeres | MSc | 350 000 Ft | https://protalentisuni.com/ |
|
Vállalati Ösztöndíjak - Givaudan - Pro Talentis Vállalati Ösztöndíj A pályázat célja az SZTE MK élelmiszermérnök, mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnök, műszaki menedzser vagy gépészmérnök szakos hallgatóinak, összesen 3 fő támogatása, akik 2. vagy 3. évfolyamba járnak |
tanulmányi | egyszeri | BSc/MSc | 190 000 Ft | https://protalentisuni.com/ |
|
Vállalati Ösztöndíjak - Pick Szeged Zrt. A pályázat célja 4, SZTE MK élelmiszermérnök, gépészmérnök vagy műszaki menedzser szakos hallgatójának támogatása, aki szakmai gyakorlatát tölti vagy szakdolgozatát írja a Pick Szeged Zrt-nél, illetve BSc szakos II. évfolyamos és MSc I. évfolyamos hallgató, aki kutatási tervet készít élelmiszeripari témakörben és a pályázat elnyerését követően a Pick Szeged Zrt-vel egyeztetve önálló kutatást folytat |
kutatási | egyszeri | BSc | 150 000 Ft | https://protalentisuni.com/ |
|
Vállalati Ösztöndíjak - Printker Office Land A pályázat célja egy SZTE ÁJTK-s, legalább II. éves hallgató támogatása |
tanulmányi | egyszeri | legalább II. évf. | 100 000 Ft | https://protalentisuni.com/ |
|
Vállalati Ösztöndíjak - TE-DI Trade A pályázat célja egy hallgató támogatása a következő szakokról: SZTE GTK: gazdálkodás és menedzsment / kereskedelem és marketing; SZTE MK: műszaki menedzser; SZTE TTIK: gazdaságinformatikus / mérnök informatikus |
tanulmányi | egyszeri | legalább II. évf. | 100 000 Ft | https://protalentisuni.com/ |
|
SZTE Start Ösztöndíj Alap Pályázatot nyújthatnak be az SZTE-t első helyen megjelölő végzős középsikolások, akik az ösztöndíjat poziítv bírálat esetén tanévkezdéskor egy összegben kapják meg. |
tanulmányi | egyszeri | felvételizők | 50 000-150 000 Ft | https://juniorakademia.szte.hu/ |
|
SZTE Start Ösztöndíj Mester Pályázatot nyújthatnak be az SZTE bármely mesterszakát első helyen mgejelölő hallgatók, akik az ösztöndíjat pozitív bírálat esetén tanévkezdéskor, egy összegben kapják meg. |
tanulmányi | egyszeri | BA/BSc | 50 000-150 000 Ft | https://juniorakademia.szte.hu/ |
|
SZTE Start Ösztöndíj Plusz Pályázatot nyújthatnak be az SZTE-t első helyen megjelölő alap vagy osztatlan képzésre felvételizők, akik díjköteles emelt szintű érettségi vizsgát tesznek. Az ösztöndíjat az első félévben kapják meg, amennyiben beiratkoztak és aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek. |
tanulmányi | egyszeri | felvételizők | 50 000 Ft | https://juniorakademia.szte.hu/ |
|
Altajisztikai Ösztöndíj Pályázatot nyújthatnak be az SZTE BTK Keleti Nyelvek (altajisztika szakirány) BA II. évfolyamos, illetve Altajuisztika MA szakos hallgatói. |
tanulmányi | egyszeri | BA/MA | 200 000 Ft | https://juniorakademia.szte.hu/ |
|
Zirzen Janka ösztöndíjprogram Az ösztöndíjprogram közvetlen kedvezményezettjei azok a felvételiző diákok, akik első helyen jelentkeznek a Szegedi Tudományegyetem, vagy a Gál Ferenc Egyetem valamely nappali tagozatos pedagógusképzésére. |
tanulmányi | rendszeres | felvételizők | 100 000 Ft/hó | https://juniorakademia.szte.hu |
|
SZTE Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány Gyémánt Díj A pályázat célja a Szegedi Tudományegyetem iemelkedő tehetségeinek támogatása, tudományterülettől függetlenül. Már első évesek is megpályázahtják, nappali tagozatosok, állami vagy költségtérítéses rendszerben. A minimum követelmény, hogy a félévi tanulmányi átlagok 4,00 felett legyenek. Ebben a kategóriában 5 hallgatót díjaznak. Kontakt: jozsefsofi@gmail.com |
tanulmányi | egyszeri | BA/BSc MA/MSc | 200 000 Ft | http://new.sztehap.hu/ |
|
SZTE Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány Arany Díj A pályázat célja a Szegedi Tudományegyetem iemelkedő tehetségeinek támogatása, tudományterülettől függetlenül. Már első évesek is megpályázahtják, nappali tagozatosok, állami vagy költségtérítéses rendszerben. A minimum követelmény, hogy a félévi tanulmányi átlagok 4,00 felett legyenek. Ebben a kategóriában 6 főt díjaznak. Kontakt: jozsefsofi@gmail.com |
tanulmányi | egyszeri | BA/BSc, osztatlan, MA/MSc | 50 000 Ft | http://new.sztehap.hu/ |
|
Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj A pályázat célja a Szegedi Tudományegyetem kiváló tanulmányi eredménnyel rendelkező hallgatóinak támogatása. Pályázhatnak az intézmény államilag támogatott, költségtérítéses, teljes idejű képzésben résztvevő hallgatói, akik tanulmányaik során legalább 2 félévre bejelentkeztek és 55 kreditet megszereztek. Az SZTE-n 102 hallgató pályázatának elfogadása várható. Az ösztöndíj folyósítása 10 hónapon keresztül történik |
tanulmányi | rendszeres | BA/BSc, osztatlan, MA/MSc | 400 000 Ft | http://new.sztehap.hu/ |
|
Szeged Városi Ösztöndíj Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata egyszerre támogatja az SZTE és a Gál Ferenc Főiskola hallgatóit. Azok a hallgatók pályázhatnak, akik legalább 2 lezárt félévvel rendelkeznek, 26. életévüket nem töltötték be, első alap/osztatlan/mester vagy felsőfokú szakképzésben folytat tanulmányokat, az előző tavaszi félévet sikeresen teljesítette és aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik. Az ösztöndíj folyósítása 10 hónapon keresztül történik. Vincze Alexandra iroda@ehok.u-szeged.hu |
tanulmányi | rendszeres | BA/BSc, osztatlan, MA/MSc | 200 000 Ft | http://new.sztehap.hu/ |
|
Kiemelt tanulmányi ösztöndíj Az ösztöndíj célja a kiemelkedő tanulmányi eredményű, illetve szakmai területen kimagasló munkát végző, valamint a "köztársasági ösztöndíjban" (ma már ez lehet a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj) nem részesülő hallgatók támogatása. Ugyanannyi hallgató kaphatja meg, ahányan az NFÖ-t, amivel együttesen kell ezt is benyújtani. Az ösztöndíj folyósítása 10 hónapon keresztül történik. |
tanulmányi | rendszeres | BA/BSc, osztatlan, MA/MSc | 280 000 Ft | http://new.sztehap.hu/ |
|
Rendszeres szociális ösztöndíj A Szegedi Tudományegyetem hallgatói pályázhatják meg, szociális rászorultsági alapon a kollégiumi férőhelyekkel együtt. A pályázatok meghirdetését, elbírálást az EHÖK koordinálja a hatályos szabályok alapján. Nappali tagozatos, államilag finanszírozott képzésben tanuló hallgatók nyújthatják meg. Az ösztöndíj folyósítása 5 hónapon keresztül történik, félévente szükséges pályázni. |
szociális | rendszeres | BA/BSc, osztatlan, MA/MSc | 57 500-102 500 Ft | http://new.sztehap.hu/ |
|
Rendszeres szociális ösztöndíj A Szegedi Tudományegyetem hallgatói pályázhatják meg, szociális rászorultsági alapon a kollégiumi férőhelyekkel együtt. A pályázatok meghirdetését, elbírálást az EHÖK koordinálja a hatályos szabályok alapján. Nappali tagozatos, államilag finanszírozott képzésben tanuló hallgatók nyújthatják meg. Az ösztöndíj folyósítása 5 hónapon keresztül történik, félévente szükséges pályázni. Az összeg mértéke az előnyben részesítés köetelményeinek megfeleléstől függ. |
szociális | rendszeres | BA/BSc, osztatlan, MA/MSc | 110 000-167 500 Ft | http://new.sztehap.hu/ |
|
Rendkívüli szociális ösztöndíj A Szegedi Tudományegyetem hallgatói pályázhatják meg, egyszeri alkalommal, szociális helyzetükre való tekintette. |
szociális | rendszeres | BA/BSc, osztatlan, MA/MSc | 20 000-30 000 Ft | http://new.sztehap.hu/ |
|
Városi Tanulóbérlet SZMJV Önkormányzata és az EHÖK együttműködésével megvalósuló ösztöndíj/támogatási forma, a rendszeres szociális ösztöndíjra való pályázat során kell ezt is benyújtani. Nappali tagozaton tanuló, államilag támogatott képzésben részt vevő hallgatók vehetik igénybe. A támogatott hallgatók 5 hónapos szemeszterbérletet kapnak |
szociális | rendszeres | BA/BSc, osztatlan, MA/MSc | http://new.sztehap.hu/ | |
|
ÚNKP - "Tehetségre fel!" Felsőoktatást Megkezdő Kutatói Ösztöndíj A pályázat célja a középiskolai tanulmányaikat befejező, alapképzésre, osztatlan mesterképzésre jelentkező, elsőéves és másodéves hallgató kutatási tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása. Futamidő: 5 vagy 10 hónap, teljes támogatás 500.000 vagy 1.000.000 Ft Balogh Dóra SZTE Junior Akadémia +36 62 544 6996 juniorakademia@szte.hu |
kutatási | rendszeres | felvételizők | 100 000 Ft | http://www.unkp.gov.hu/ |
|
ÚKP - Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj A pályázat célja a középiskolai tanulmányaikat sikeresen befejező, alapképzésben részt vevő tehetséges hallgatók kutatási tevékenységének támogatása, melynek eredménye tudományos cikk vagy TDK dolgozat, egyéb releváns, tudományos, műszaki vagy művészeti alkotás, továbbá a mester tanulmányok megkezdésére való felkészülés. Futamidő: 5 vagy 10 hónap, teljes támogatás 500.000 vagy 1.000.000 forint Balogh Dóra SZTE Junior Akadémia +36 62 544 6996 juniorakademia@szte.hu |
kutatási | rendszeres | felvételizők, BA/BSc | 100 000 Ft | https://u-szeged.hu/ |
|
ÚNKP - Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj A pályázat célja a mester (osztatlan) képzésben részt vevő hallgatók kutatási tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása, melynek eredménye publikáció vagy egyéb releváns produktum, valamint a doktori tanulmányok megkezdésére való felkészülés. Futamidő: 5 vagy 10 hónap, teljes támogatás: 500.000 - 750.000 vagy 1.000.000 - 1.500.000 Ft Balogh Dóra SZTE Junior Akadémia +36 62 544 6996 juniorakademia@szte.hu |
kutatási | rendszeres | MA, MSc, osztatlan | 100 000-150 000 Ft | https://u-szeged.hu/ |
|
ÚNKP - Doktori Hallgatói Kutatói Ösztöndíj A pályázat céja a kiemelkedő tudományos és művészi eredményeket felmutató, doktori képzésben részt vevő hallgatók kutatási és alkotó tevékenységének, szakmai fejlődésének a támogatása, melynek eredménye publikáció, tudományos vagy művszeti alkotás, doktori disszertáció megalapozása. Futamidő: 5 vagy 7 vagy 12 hónap, teljes támogatás: 500.000 vagy 700.000 vagy 1.000.000 Ftt Balogh Dóra SZTE Junior Akadémia +36 62 544 6996 juniorakademia@szte.hu |
kutatási | rendszeres | PhD 2/1, PhD 2/2 | 100 000 Ft | https://u-szeged.hu/ |
|
ÚNKP - "Tudományra fel" Felsőoktatási Doktorvárományosi és Posztdoktori Kutatói Ösztöndíj A pályázat célja a kiemelkedő tudományos és művészi eredményeket felmutató doktorvárományosok és posztdoktorok kutatási és alkotó tevékenységének, szakmai fejlődésének támogatása, melynek eredménye publikáció, egyéb tudományos, műszaki vagy művész alkotás. Futamidő: 5 vagy 7 vagy 12 hónap, II. kat. 12 hónap, teljes támogatás: 1.000.000 vagy 1.400.000 vagy 2.400.000 Ft Egri Katalin Doktori Intézet Titkárság +36 62 544 022 Egri.Katalin@rekt.szte.hu |
kutatási | rendszeres | PhD+1, PhD/DLA fokozat 2019. után | 200 000 Ft | https://u-szeged.hu/ |
|
Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj A pályázat célja a kiemelkedő tudományos és művészeti kutatási eredményeket felmutató a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Bolyai János Kutatási Ösztöndíjában részesülő oktatók, kutatók támogatása, melynek eredménye a kutatási tervben vállaltak fogadó felsőoktatási intézményen belüli hasznosítása, a kutatói utánpótlást elősegítő témavezetői tevékenység ellátása, részvétel az intézményi tudományos iskola építésében, továbbá az MTA kutatócsoportjai és felsőokt. intézmények közötti tud. együttműködés építése. Futamidő: 12 hónap, teljes támogatás: 1.200.000 Ft Egri Katalin Doktori Intézet Titkárság +36 62 544 022 Egri.Katalin@rekt.szte.hu |
kutatási | rendszeres | MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíjban részesülők | 100 000 Ft | https://u-szeged.hu/ |
| Nemzetközi Pályázatok | mobilitás | rendszeres | http://www.kulugy.u-szeged.hu | ||
| ERASMUS Pályázatok | mobilitás | rendszeres | http://www2.u-szeged.hu/erasmus/ | ||
|
Magyar Közigazgaási Ösztöndíjprogram Az MKÖ a Miniszterelnökség 10 hónapos karrierindító programja, amelyre 30 év alatti diplomás, idegennyelveken beszélő, pályakezdő fiatalok számára kínál hazai és külföldi munkatapasztalatot. A program időtartama alatt 7 hónapig hazai minisztériumokban, 3 hónapig külföldön kapnak lehetőséget. Futamidő: 10 hónap (7+3) teljes támogatás: 1 750 000 + 1 350 000 Ft mko@me.gov.hu |
tanulmányi | rendszeres | végzős és végzett hallgatók | 250 000 Ft/450 000 Ft | https://mkoprogram.hu |
|
MOKK ösztöndíj joghallgatóknak A MOKK által alapított ösztöndíjra bármelyik magyarországi székhelyű egyetem állam- és jogtudományi karának jogász szakos, nappali tagozatos egyetemi hallgatója nyújthat be pályázatot. Az ösztöndíjban tanévenként öt hallgató részesülhet és egy tanévre lehet elnyerni. Futamidő: 10 hónap, teljes támogatás: 300 000 Ft |
tanulmányi | rendszeres | jogász hallgatók | 30 000 Ft | http://www.juris.u-szeged.hu/ |
|
Magyar Diplomáciai Akadémia pályázata, Diplomataképéző Program A Diplomataképző Programba jelentkező és felvételt nyerő hallgatók az első félében elméleti és gyakorlati kurzusokból álló képzést végeznek el, a második félévben a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, illetve a magyar külképviseleteken teljesítenek szakmai gyakorlatot. A programot sikeresen elvégzők számára álláslehetőséget kínál a minisztérium állományában. A pályázat benyújtásának egyik feltétele a felsőfokú végzettség. Futamidő: 10 hónap, teljes támogatás: 2 750 000 Ft info.mda@mfa.gov.hu magyardiplomaciaiakademia.hu |
tanulmányi | rendszeres | végzett hallgatók | 275 000 Ft | http://www.juris.u-szeged.hu/ |
|
Tudományos ösztöndíj doktori hallgatóknak A támogatás célja, hogy lehetővé tegye a Doktori Iskola bármely, aktív státusszal rendelkező doktori hallgatója számára, hogy a doktori képzés keretében elvárt tudományos kreditek teljesítését, valamint a doktori értekezés megírását segítő ösztöndíjban részesüljön. A támogatás egyszei kifizetéssel jár, de támogatási időszak alatt kell megvalósítani az ösztöndíjjal támogatható tevékenységeket. Támogatási időszak: 7 hónap |
kutatási | egyszeri | PhD | 400 000 Ft | http://www.juris.u-szeged.hu/ |
|
Ökonómia Ösztöndíj Az SZTE GTK és Ökonómia Közhasznú Alapítvány között létrejött együttműködésnek köszönhetően az Alapítvány a pályázaton nyertes, nappali tagozatos, önköltséges képzésben részt vevő felvételt nyert első éves hallgatók képzési költségének 50%-át átvállalja. Az Alapítvány 6 hallgatónak tudja ezt a támogatást biztosítani. osztondij@eco.u-szeged.hu Kiíró: Szabó Annamária, elnök, Ökonómiai Közhasznú Alapítvány |
tanulmányi | rendszeres | http://eco.u-szeged.hu | ||
|
Plazmapont Ösztöndíj Az SZTE GTK, Ökonómia Alapítvány, Plazmaszolgálat Kft. megállapodása alapján a Plazmaszolgálat Kft egy, a GTK-ra felvételt nyert egy első éves önköltséges hallgató képzési költségének 100%-át egy szemeszter erejéig átvállalja. osztondij@eco.u-szeged.hu |
tanulmányi | rendszeres | http://eco.u-szeged.hu | ||
|
GTK Tehetsége Ösztöndíj Az SZTE GTK támogatja a pályázaton nyertes első éves, önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatókat. Legfeljebb 10 fő részére 100%-ban, legfeljebb 10 fő részére 50%-ban osztondij@eco.u-szeged.hu |
tanulmányi | rendszeres | http://eco.u-szeged.hu | ||
|
ContiTech Ösztöndíj Az SZTE GTK, Ökonómia Közhasznú Alapítvány, Szegedi Tehetséggondozó Tanács és a ContiTech Rubber Industrial Kft. együttmőködés alapján a ContiTech Kft. hozzájárul 1 másodéves hallgató képzési költségeihez, 50%-ban téríti azt 2 szemeszter időszakra. A támogatást elnyerő hallgató 14 hetes szakmai gyakorlatát a ContiTech Kft-nél tölti. osztondij@eco.u-szeged.hu |
tanulmányi | rendszeres | http://eco.u-szeged.hu | ||
|
Proko Travel Ösztöndíj Az SZTE GTK, Ökonómia Közhasznú Alapítvány és a Proko Travel Kft együttműködésével valósul meg a pályázat. A támogatásra alapképzésre felvételt nyert, második vagy harmadik évfolyamos kereskedelem és marketing vagy turizmus vendéglátás szakos, önköltséges hallgatók pályázhatnak. Az ösztöndíj 1 hallgaó képzési költségeinek 50%-át téríti két szemeszter erejéig. osztondij@eco.u-szeged.hu |
tanulmányi | rendszeres | http://eco.u-szeged.hu | ||
|
GTK Tehetsége Ösztöndíj Az SZTE GTK támogatja a pályázaton nyertes másodéves, önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatókat. Legfeljebb 10 fő részére 100%-ban, legfeljebb 10 fő részére 50%-ban osztondij@eco.u-szeged.hu |
tanulmányi | rendszeres | http://eco.u-szeged.hu | ||
|
GTK Tehetsége Ösztöndíj Az SZTE GTK támogatja a pályázaton nyertes harmadéves, önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatókat. Legfeljebb 10 fő részére 100%-ban, legfeljebb 10 fő részére 50%-ban osztondij@eco.u-szeged.hu |
tanulmányi | rendszeres | http://eco.u-szeged.hu | ||
|
GTK Tehetsége Ösztöndíj Az SZTE GTK támogatja a pályázaton nyertes negyedéves, önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatókat. Legfeljebb 10 fő részére 100%-ban, legfeljebb 10 fő részére 50%-ban osztondij@eco.u-szeged.hu |
tanulmányi | rendszeres | http://eco.u-szeged.hu | ||
|
Id. Réthy Béla Pályadíj A pályadíjat évente egy alkalommal az a Békéscsabáról vagy Békés Megyéből származó gyógyszerészhallgató nyerheti el, aki az évfolyam hallgatói közül a legjobb tanulmányi eredményt érte el. SZTE GYTK Dékáni Hivatal Dékáni Irodája Dr. Czobor Anita czobor.anita@szte.hu |
tanulmányi | egyszeri | végzősök | 200 000 Ft | http://www.pharm.u-szeged.hu |
|
Zsemberi-pályadíj A pályadíjat évente egy alkalommal az a Bács-Kiskun megyéből származó II., III. vagy IV. éves gyógyszerészhallgató nyerheti el, aki közülük a legjobb tanulmányi eredményt érte el. SZTE GYTK Dékáni Hivatal Dékáni Irodája Dr. Czobor Anita czobor.anita@szte.hu |
tanulmányi | egyszeri | 100 000 Ft | http://www.pharm.u-szeged.hu | |
|
ZIEHL-ABEGG SE ösztöndíj A ZIEHL-ABEEG Motor- és Ventillátorgyártó Kft ösztöndíjának célja azon fiatalok támogatása, akik az első BSc/MSc diploma megszerzése előtt állnak és aktív, nappali tagozatos hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek az alábbi szakok valamelyikén: Gépész-, Villamos-, Mechatronikai-, Anyagmérnök / Gazdasági szakok (pénzügy/számvitel, közgazdaságtan) / Humánerőforrás gazdálkodás (HR) / Informatika / Minőségbiztosítás / Logisztika. A megpályázott ösztöndíj időtartama a pályázat elnyerésétől a képzési idő felsőoktatási intézmények által előirányzott befejeztéig. Országos pályázat. Feltétel még a 3,5-ös hagyományos átlag. Bozsits Pera Éva ZIEHL-ABEEG Kft. +36 85 509 138 gyakornok@ziehl-abegg.hu |
tanulmányi | rendszeres | BSc/MSc | 30000 + egyszeri ösztöndíjak nyelvvizsgáért | http://mk.u-szeged.hu |
|
K&H Vállalati ösztöndíj |
kutatási | egyszeri | http://mk.u-szeged.hu | ||
|
Gazdálkodj Okosan SZTE MGK pályázatot hirdet valamennyi hazai és határon túli középiskola nappali tagozatos hallgatójának. Megadott témakörökben lehet egyéni cím megadásával 15 oldalas esszékkel pályázni. A pályamunkákat elektronikus és nyomtatott formában kell eljuttatni. Díjazás: 1. 100 000 Ft, 2. 75 000 Ft, 3. 50 000 Ft További felvilágosítás kérhető: Dr. Habil Komarek Levente egyetemi docens, oktatási dékánhelyettes e-mail: komarek.levente@szte.hu Antalicz Zoltánné oktatásszervező szakértő antalicz.zoltanne@szte.hu |
kutatási | egyszeri | középiskolás | 100 000 - 50 000 Ft | https://mgk.u-szeged.hu |
|
Az orvos-, egészségtudományi- és gyógyszerészképzés tudományos műhelyeinek fejlesztése, kiegészítő ösztöndíjak PhD hallgatók számára A program keretében az SZTE tudományos ösztöndíjpályázatot hirdet a Szegedi Tudományegyetem tudományos tevékenységet folytató tehetséges fiatal hallgatók számára. A doktori képzésbe belépők közül iskolánként 4-8 főt jutalmaznak az képzés első két évében. Futamidő 11 hónap, teljes támogatás: 660 000 Ft Dr. Sáry Gyula sary.gyula@med.u-szeged.hu +3662545101 |
kutatási | rendszeres | PhD | 60 000 Ft | http://www.med.u-szeged.hu |
|
Az orvos-, egészségtudományi- és gyógyszerészképzés tudományos műhelyeinek fejlesztése, kiegészítő ösztöndíjak PhD hallgatók számára A program keretében az SZTE tudományos tevékenységet folytató PhD hallgatók számára hirdet pályázatot, azoknak, akik a XXXIV. OTDK Orvos- és Egészségtudományi Szekciójában vettek részt. Az ösztöndíj helyezésenként a következő: 1. 40 000 Ft, 2. 30 000 Ft, 3. 20 000 Ft, Különdíj: 20 000 Ft Dr. Sáry Gyula sary.gyula@med.u-szeged.hu +3662545101 Márta Dorina marta.dorina@gmf.u-szeged.hu |
kutatási | egyszeri | PhD | 40 000 - 20 000 Ft | http://www.med.u-szeged.hu |
|
PhD-hallgatók külföldi konferencián vagy tudományos továbbképzési kurzuson való részvételének támogatása A program keretében meghatározott orvostudományi doktori iskolák PhD hallgatói nyújthatnak be pályázatot külföldi nemzetközi tudományos konferencia részvétellel kapcsolatos regisztrációs díj, úti- és szállásköltség megtérítésére, abban az esetben ha nem haladja meg a 300 000 Ft értéket. Dr. Sáry Gyula sary.gyula@med.u-szeged.hu +3662545101 |
mobilitás | egyszeri | PhD | 300 000 Ft | http://www.med.u-szeged.hu |
|
Kari Hallgatói Mobilitási Alap Az ösztöndíj célja a főiskolai, egyetemi, alap- ill. doktori és posztgraduális képzésben tanulmányokat folytató nappali és levelező tagozatos magyar állampolgárságú hallgatók támogatása, akik az adott tanévben az SZTE beiratkozott hallgatói és ERASMUS ill. egyéb finanszírozású külföldi ösztöndíjra (részképzésre), külföldi szakmai gyakorlatra elfogadott pályázattal rendelkeznek. |
mobilitás | rendszeres | mindenki | 11 000-22 000 Ft | http://sci.u-szeged.hu/ |
|
Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány programja A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány progjamába 14 és 30 év közötti, nappali tagozatos fiatalok jelentkezhetnek, akik kimagasló tanulmányi eredménnyel rendelkeznek, országos, nemzetközi versenyeken helyezést értek el, van már publikációjuk. Az Alapítvány által kiválasztott fiatalok egyénre szabott támogatásban részesülnek, melynek formái a mentori támogatástól kezdve az ösztöndíjig tart. |
tanulmányi | rendszeres | mindenki | http://sci.u-szeged.hu | |
|
Ujvári János diplomadíj-pályázat A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala évtizedes múltra visszatekintő pályázatot ír ki minden végzős, felsőoktatási hallgató részére. A diplomadíj-pályázaton a végzős hallgató az általa készített diplomamunkával/szakdolgozattal tud nevezni, melyben a választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait tárja fel legalább 10 oldalban. A pályázat megírását a SZTNH szellemitulajdon-védelmi képzéssel és egyéni szakmai kozulens biztosításával támogatja. Díjak: I. 250 000 Ft; 2. 200 000 Ft, 3. 150 000 Ft A pénzjutalomban nem részesülők is értékes ajándékot vehetnek át. |
tanulmányi | egyszeri | végzős | 150 000-250 000 Ft | https://www.sztnh.gov.hu/ |
|
Szaúd-arábiai ösztöndíj lehetőség Ösztöndíj lehetőség Szaúd-Arábiában magyar hallgatók számára. Az ösztöndíjak iránt érdeklődők az alábbi internetes oldalon találnak részletes tájékoztatást és nyújthatják be jelentkezésüket a rendelkezésre álló programokra |
mobilitás | https://studyinsaudi.moe.gov.sa/ | |||
|
A*STAR Graduate Academy 1. ARAP Az A*STAR Research Attachment Programme ösztöndíj egy-két évre szóló kutatási lehetőséget biztosít PhD hallgatók számára, mely során havi ösztöndíjat, lakhatási támogatást, egyszeri utazási és letelepedési támogatást, eü. biztosítást és egyéb támogatásokat kapnak. |
mobilitás | rendszeres | PhD | http://sci.u-szeged.hu/ | |
|
A*STAR Graduate Academy 2. SIPGA Az A*STAR Singapore International Pre-Graduate Award az alap- és mesterszakos hallgatóknak nyújt rövid távú (2-6 hónap) kutatási támogatást. Ezzel együtt lehetőséget biztosít a program résztvevőinek, hogy az A*STAR kutatóintézeteiben tevékenykedjenek. A programban résztvevők szingapúri tartózkodásuk alatt havi ösztöndíjban részesülnek. |
kutatási | rendszeres | BA/BSc, MA/MSc | http://sci.u-szeged.hu/ |
|
|
A*STAR Graduate Academy 3. SINGA Az A*STAR Singapore International Graduate Award egy PhD program, amely a A*STAR, a Nayang Technological University, National University of Singapore, Singapore University of Technology and Design és a Singapore Management University együttműködésével valósul meg. Ez a program egy négy éves képzés, mely alatt a program fedezi a tandíjukat, ösztöndíjat, lakhatási támogatást biztosít, valamint egyszeri repülőjegyet és letelepedési támogatást nyújt. |
kutatási | rendszeres | PhD | http://sci.u-szeged.hu/ |
|
|
Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program A Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program a pedagógus hallgatók tanulmányait segíti ösztöndíjjal, valamint a diploma megszerzése után garantáltan a képzettségüknek megfelelő állást biztosít a számukra. Öszöntdíj összege: 125 000 Ft / 250 000 Ft / 375 000 Ft/félév lehet, ennek elbírálása a tanulmányi eredménytől és a szaktól függ, amin a hallgató tanul. |
tanulmányi | rendszeres | osztatlan | 125 000-375 000 Ft | https://kk.gov.hu/ |

Azért jöttem Szegedre, mert az SZTE egy kiemelkedő és jó hírű egyetem, a szülővárosomhoz is közel van. Ezen kívül itt tudom magas színvonalon elsajátítani az álom szakmám.
Komár Noémi
ETSZK, ápoló
Számold ki az elsők között, hány pontod lesz az SZTE-n!
A pontkalkulátor összegyűjti az egyes szakoknál a plusz pontokat, ráadásul segít a Neked legmegfelelőbb szak kiválasztásában.






